Amerikai Magyar Újság, 2010 (46. évfolyam, 1-8. szám)
2010-04-01 / 4. szám
20 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2010. április tött bele a média, mert csak Renault Laguna járt volna neki hivatalból. De ebből is kimászott, mint ahogy más ügyekből korábban. Amikor a Tocsik- ügy miatt leváltották az ÁPV Rt. teljes vezérkarát, akkor ő, vezérigazgató-helyettesként megúszta. Később vezérigazgatóként kibekkelte a Paksi Atomerőmű súlyos balesetét is, majd pedig többé- kevésbé sikerült kimagyaráznia magát azon vádak alól, hogy a feleségének köze lett volna ahhoz az off-shore céghez, amely 1,1 milliárd forinttal károsította meg az MVM-et.” (Népszabadság 2010. január 23. 5. old.) Vannak hát jó családok és jó társaságok, akikkel jó jóban lenni. És vannak még jobb családok és még jobb társaságok, akikkel nagyon veszélyes rosszban lenni. Hasonlóan ahogyan a feudalizmusban, és pontosan úgy, ahogyan a kommunista időszakban volt. Egyébként 2010-et írunk. Dr.Hasznos Miklós SOÓS GÉZA: HAZAITÜKÖR Van a hazai újságírásnak néhány különös figurája. Közös nevezőjük a magyargyűlölet és a kettős mérce. A napilapok közül talán a Népszava az a sajtótermék ahol leggyakrabban „előfordulnak.” Ez a kádári kövület „fröcsög a jóindulattól,” és teret ad, mind azoknak, akik a nemzetbe akarják törülni mocskos lábbelijüket. Tulajdonképpen sok szót nem érdemelnek, ez is a demokrácia velejárója, esetünkben vadhajtása. Ahogy a kultúrnövény mellett a gazt is el kell viselni. A probléma csak az, hogy a gyomlálást idehaza a gazok vállalták magukra a hasznos növények rovására. Az írott sajtóban ezt a tevékenységet cenzúrának nevezik. Magyar sajátosság, hogy cenzorok és cenzurkák tevékenységük művelése közben egy egész országot oktatnak ki demokráciából. Teszik ezt a Népszaván keresztül is. Sőt, hogy ebből az „áldásból” a nyugaton letelepedett honfitársaink se maradjanak ki, az Amerikai Magyar Népszava gondoskodik. Mecénás is akad bőven, az örök ifjú KISZ fiatal Erdős Ákos, Gyur- csány Ferenc kenyeres cimborája. Erdősről érdemes tudni, hogy ott, ahol állami pénzeket lehet bezsebelni, mindig megtalálható. Gondoljunk csak a Tankönyv Kiadó vállalatra, vagy az Állami Nyomdára. Ami közös bennük, hogy itt milliárdokban mérik a forintot. És erre a forintra mindig előjön egy siserahad. Az egészben az a félelmetes, és már, már tudathasadásos, hogy közvetve a mi adófizető forintjainkból árusítják ki nemzetünket, és ezen belül minket adózó állampolgárokat. Ezek az urak, mindenbe belerondítanak, ami magyar, ami nemzeti, ami erkölcsös, ami keresztény és humánus. Ezekhez adta nevét lapunk volt munkatársa, a haza települt Stirling György. Szegény Stirling György, honnét is tudná, hogy azoknak, akiknek ma a szekerét tolja, holnap már a lelkét fogják követelni! Szemre való fehémép Dobolyi Alexandra. Ezt még Kínában is tudják. Egy nap a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága úgy döntött, hogy Makaónak az anyaországhoz való visszatérése 10. évfordulójának megünneplése Szandra nélkül oly sivár, ezért szükségeltetik egy kevés hab a tortára. Talán még azt is feltüntették a meghívón, hogy az ünnepi fogadásra vegye fel azt a falatnyi, bordó, kurta kis szoknyácskáját, melyben úgy kidomborodik az értelmi hányadosa. Úgy tűnik, hogy arra nem gondoltak, hogy egy ilyen fogadásra egy ártatlan virágszál, kísérő nélkül az etikett szerint nem mehet. Ezt az emberpróbáló feladatot vállalta főnöke Veres János, bukott pénzügyminiszter. Az már csak a sors iróniája, hogy Veres úr sehogyan sem tudott visszaemlékezni a kínai útra. Mentségére legyen mondva, hogy hazánk védelmére Veres úr kacsalábon forgó vár építésére adta a fejét, és éppen a lőrések kialakításán gondolkodott. Nem is olyan régen, egy szemtelenül füles riporter képeket mutatott az „elizélt palotáról,” mely azt sugallta, hogy a jó ízlés éppen kivágja a biztosítékot. De térjünk vissza a makaói dolce vitára. Ezek a piaci légynél is szemérmetlenebb zsurnaliszták kiderítették, hogy nem ez volt az egyetlen út édes kettesben. Veres urat cserbe hagyta emlékezete, nem így Szandra úrleányt, aki kitartóan hivatalos utat emleget. Az más kérdés, hogy a kínaiak szintén amnéziában szenvednek, már ami a meghívást illeti. Megmondom őszintén, én Veres úr pártján állok. Az utóbbi időben annyi kellemetlenség érte. Vegyük csak a fiai állítólagos alvilági kapcsolatait. Vagy azt, hogy kebel barátját sittre vágták, csalásból kifolyólag, és még ide lehetne sorolni felesége állás problémáját. Nem is ragozom tovább, inkább elmesélem Khón történetét Grünnel, aminek természetesen az égvilágon semmi köze nincs, ex miniszterünknek küldetés tudatához. Khón váratlanul haza érkezik, és az ágyban találja meztelenül Grünt, amint éppen az asszony köldöke alatt keresi az elgurult egy euróst. Khónné amikor megpillantja a belépő férjét csak ennyit mondott: „Remélem Móricz, nekem hiszel és nem a szemednek!” Szlovákia ismét hallat magáról. Északi szomszédunk vezetői, elragadóbbnál elragadóbb ötletekkel állnak elő, hogy erősítsék a hazafias szellemet. Szükség is van rá, mert az a csöppnyi szláv itt Európában, elmerül a magyarok tengerében. Maga a nyelvtörvény is ezt a célt szolgálja, a fennmaradást az elmagyarosí- tással szembe. Az ősi „szlovák föld,” mely a megma
