Amerikai Magyar Újság, 2009 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2009-04-01 / 4. szám

2009. április AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 5 HÚSVÉT Böjti szelek járnak. A természet nap mint nap újabbnál újabb meglepetéssel szolgál, hol fagyos leheletét érezzük a hideg télnek, hol a bimbót fa­kasztó napsugarát élvezzük az Isten áldott nap­jának. A hóvirág, a krokuszok már előbújtak hir­detve az igazi tavaszt, a Feltámadást. A keresztény világ húsvétra készülődik. Nekem a régi húsvétok jutnak az eszembe mikor, mint gyerekek a tojás festés és a locsolkodók voltak a legnagyobb gondjaink. A tojás festéket a szom­szédos füszerüzletből vettük fillérekért. A festés az egy más történet volt. A festék nem mindig festette meg a tojást, de annál inkább nyomot hagyott a padlón, vagy sok esetben az asztalon, ahol művészi munkánkat végeztük. Anyám igazán elnéző volt és remélte, hogy a következő húsvétra már nagyobb tudással fogunk rendelkezni; -de visszaemlékezve - nagy javulás nem tudtunk fel­mutatni a festészet terén. Minden húsvétra új ruhát, új cipőt és új kalapot kaptunk. A ruha rendszerint rózsaszín zsorzsett volt, a vállrész pici piros hímzett rózsákkal dí­szítve, hasonlóan a kalapon is rózsák díszelegtek és a lakkcipő fehér térdzoknival adta meg öltö­zékünk ünnepi hangulatát. így vártuk húgommal együtt a locsolkodókat. Számomra a locsolkodás elengethető része lehetett volna a nagy ünnepnek. Anyámmal előre kialkudtam, hogy amikor jönnek a szomszéd gye­rekek én a besötétített hálószobában leszek. Nem szerettem a pacsuli szagú kölniket, már pedig mifelénk nem francia parfümmel locsolkod- tak. Anyám elég sokszor megszegte az egyezsé­günket “gyere Klárika, Mariska néni kisfia, Pistike, meg akar locsolni.” Mit tehettem? Mo­solygós arccal tűrtem a gavallér Pistike zuhanynak is beillő locsolását amit egy szép versike elmon­dása után nyakamba zúdított. Evek múlva, amikor már mindketten fecsepe- redtünk nevetve meséltük egymásnak a gyerekkori történeteket, megállapítva, hogy egyikünk sem bújna most el. Sajnos Pistikét a szörnyű háború elvitte. A Don­nál halálra fagyott a sok százezer katonával együtt. Többé nem jöttek locsolkodni, szép lányoknak udvarolni, piros húsvéti tojást gyűjteni. Jeltelen sírokban örök álmukat alusszák, álmodva szép hazájukról, szeretteikről, húsvétról, a Feltáma­dásról. Bittó Boldog Klára AZ ÖKUMENÉ MAGYARORSZÁGON Idén az ökumenikus imahetet január 18 és 25 között tartották "Az ökumenének szentelt idő mindenképp hasz­nos, mert sajnos egyelőre még több a széthúzó erő, mint az öszszetartó. Azt szokták mondani, hogy a jó barátságot is erőltetni kell, és ebben a munkában mi evangélikusok töltjük be a híd sze­repét. "Valljuk be: Katolikus testvéreink ragyogóan megvolnának magukban, elég nagy egyház az övék, és teológiájukból is következik, hogy ma­gukat tartják az Egyháznak. A reformátusok is sú­lyuknál fogva, taglétszámukat tekintve elég jelen­tős erőt képviselnek Magyarországon, így az öku- mené ápolására nem fordítanak annyit, mint mi, evangélikusok. "A mi híveink 90 százaléka azonban vegyes há­zasságokban él, tehát nekünk létszükségletünk, hogy az ökumenét komolyan vegyük, mert ezzel is építjük a házasságokat, az emberi kapcsolato­kat. Híveink, gyerekeink óhatatlanul benne élnek áttételesen egy másik egyházban is, következés­képpen az egyházunk és az egyházak útja egy­máshoz kapcsolódik, mint a fogaskerekek. Az evangélikus egyház nem engedheti meg magának sem azt, hogy elszigetelődjék, sem azt, hogy ne legyen jó viszonyban a többi egyházakkal, akik­nek a híveit szintén pásztorolja is. "Ha egy evangélikus lelkész elmegy egy csa­ládhoz, akkor nem fogja azt mondani, hogy a ka­tolikus addig menjen ki a konyhába, amíg az evangélikussal beszélget, sőt az a jó, ha együtt tud velük beszélgetni és az is jó, ha később eljönnek együtt a mi Istentiszteletünkre is. Ha egy család nagy ünnepkor felkerekedik, akkor eldönti, hogy idejönnek, vagy oda mennek, és sokszor az evan­gélikushoz mennek, sőt sokan úrvacsoráznak is más felekezetőek nálunk. Ez ekléziológiai szük­ségszerűség, és megfelel az újszövetségi jézusi el­várásoknak is. "Az ökumenében a többi egyház sokszor olyan, mint a kő, addig kell lökdösni, amíg végül meg­mozdulnak. És a mi feladatunk lökdösni őket." D. Szebik Imre ny. ev. püspök, (ERŐS VÁR)

Next

/
Thumbnails
Contents