Amerikai Magyar Újság, 2009 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2009-04-01 / 4. szám
2009. április AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 5 HÚSVÉT Böjti szelek járnak. A természet nap mint nap újabbnál újabb meglepetéssel szolgál, hol fagyos leheletét érezzük a hideg télnek, hol a bimbót fakasztó napsugarát élvezzük az Isten áldott napjának. A hóvirág, a krokuszok már előbújtak hirdetve az igazi tavaszt, a Feltámadást. A keresztény világ húsvétra készülődik. Nekem a régi húsvétok jutnak az eszembe mikor, mint gyerekek a tojás festés és a locsolkodók voltak a legnagyobb gondjaink. A tojás festéket a szomszédos füszerüzletből vettük fillérekért. A festés az egy más történet volt. A festék nem mindig festette meg a tojást, de annál inkább nyomot hagyott a padlón, vagy sok esetben az asztalon, ahol művészi munkánkat végeztük. Anyám igazán elnéző volt és remélte, hogy a következő húsvétra már nagyobb tudással fogunk rendelkezni; -de visszaemlékezve - nagy javulás nem tudtunk felmutatni a festészet terén. Minden húsvétra új ruhát, új cipőt és új kalapot kaptunk. A ruha rendszerint rózsaszín zsorzsett volt, a vállrész pici piros hímzett rózsákkal díszítve, hasonlóan a kalapon is rózsák díszelegtek és a lakkcipő fehér térdzoknival adta meg öltözékünk ünnepi hangulatát. így vártuk húgommal együtt a locsolkodókat. Számomra a locsolkodás elengethető része lehetett volna a nagy ünnepnek. Anyámmal előre kialkudtam, hogy amikor jönnek a szomszéd gyerekek én a besötétített hálószobában leszek. Nem szerettem a pacsuli szagú kölniket, már pedig mifelénk nem francia parfümmel locsolkod- tak. Anyám elég sokszor megszegte az egyezségünket “gyere Klárika, Mariska néni kisfia, Pistike, meg akar locsolni.” Mit tehettem? Mosolygós arccal tűrtem a gavallér Pistike zuhanynak is beillő locsolását amit egy szép versike elmondása után nyakamba zúdított. Evek múlva, amikor már mindketten fecsepe- redtünk nevetve meséltük egymásnak a gyerekkori történeteket, megállapítva, hogy egyikünk sem bújna most el. Sajnos Pistikét a szörnyű háború elvitte. A Donnál halálra fagyott a sok százezer katonával együtt. Többé nem jöttek locsolkodni, szép lányoknak udvarolni, piros húsvéti tojást gyűjteni. Jeltelen sírokban örök álmukat alusszák, álmodva szép hazájukról, szeretteikről, húsvétról, a Feltámadásról. Bittó Boldog Klára AZ ÖKUMENÉ MAGYARORSZÁGON Idén az ökumenikus imahetet január 18 és 25 között tartották "Az ökumenének szentelt idő mindenképp hasznos, mert sajnos egyelőre még több a széthúzó erő, mint az öszszetartó. Azt szokták mondani, hogy a jó barátságot is erőltetni kell, és ebben a munkában mi evangélikusok töltjük be a híd szerepét. "Valljuk be: Katolikus testvéreink ragyogóan megvolnának magukban, elég nagy egyház az övék, és teológiájukból is következik, hogy magukat tartják az Egyháznak. A reformátusok is súlyuknál fogva, taglétszámukat tekintve elég jelentős erőt képviselnek Magyarországon, így az öku- mené ápolására nem fordítanak annyit, mint mi, evangélikusok. "A mi híveink 90 százaléka azonban vegyes házasságokban él, tehát nekünk létszükségletünk, hogy az ökumenét komolyan vegyük, mert ezzel is építjük a házasságokat, az emberi kapcsolatokat. Híveink, gyerekeink óhatatlanul benne élnek áttételesen egy másik egyházban is, következésképpen az egyházunk és az egyházak útja egymáshoz kapcsolódik, mint a fogaskerekek. Az evangélikus egyház nem engedheti meg magának sem azt, hogy elszigetelődjék, sem azt, hogy ne legyen jó viszonyban a többi egyházakkal, akiknek a híveit szintén pásztorolja is. "Ha egy evangélikus lelkész elmegy egy családhoz, akkor nem fogja azt mondani, hogy a katolikus addig menjen ki a konyhába, amíg az evangélikussal beszélget, sőt az a jó, ha együtt tud velük beszélgetni és az is jó, ha később eljönnek együtt a mi Istentiszteletünkre is. Ha egy család nagy ünnepkor felkerekedik, akkor eldönti, hogy idejönnek, vagy oda mennek, és sokszor az evangélikushoz mennek, sőt sokan úrvacsoráznak is más felekezetőek nálunk. Ez ekléziológiai szükségszerűség, és megfelel az újszövetségi jézusi elvárásoknak is. "Az ökumenében a többi egyház sokszor olyan, mint a kő, addig kell lökdösni, amíg végül megmozdulnak. És a mi feladatunk lökdösni őket." D. Szebik Imre ny. ev. püspök, (ERŐS VÁR)
