Amerikai Magyar Újság, 2009 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2009-03-01 / 3. szám
2009. március AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 27 A mosoly országa Mi a magyar? MN - Egy nap Gyulai Pált kísértem az Akadémiáig, miközben egy boltban valami vásárolni- valója akadt. A csomagot kissé nagynak találja, s azt mondja a segédnek, hogy nem küldenék-e haza.-Dehogynem, egy óra múlva otthon lesz.-Hát akkor hadd diktáljam be a címemet.-Fölösleges, méltóságos uram.-Fölösleges, hát honnét ösmer maga engem? A boltoslegény zavartan feleli:-A Borsszem Jankóból, méltóságos uram...-Nos, atyafi - fordult felém -, látja, mire jó az, ha az embernek sok az ellensége... Münchenben a Luitpold kávéházban egy darabig naponként együtt biliárdozott Ferenczy és Halmi. Ferenczy Károly nagy szenvedéllyel, de igen elegánsan Fart pour Fart játszott. Kereste a nehéz helyzeteket, imádta a szép lökést, utálta a ziccert. Halmi ellenkezőleg, nyerni akart, nyerni mindenáron. Egy napon Ferenczy megunta a dolgot, s nem ment többé játszani. Halmi kérdezi tőle, hogy mi lesz. Miért nem jön a kávéházba?-Hát tudja, kérem, önnel nem játszom, ön anti- morálisan játszik. Önt nem a játék érdekli. Ön nyerni akar. Benne volt már ebben a mondásban az egész ember. Egy tavaszi napon - a Vasárnapi Újság megbízásából - felkerestem neuillyi műtermében Mun- kácsyt, hogy készülő Honfoglalását megtekintsem. A műterem hosszú, keskeny, nagy terem volt, az ajtóval szemben levő falon állott a nagy festmény, gépre járt, fel és le lehetett csavarni, a pincébe leereszteni, hogy a mester ne legyen kénytelen állványra mászni. Amint belépek, látok a festmény előtt egy hajló alakot, úgy tetszett, hogy ez a mester, amint képén dolgozik. Egyenesen feléje tartok, és hangos szóval üdvözlöm. Csend. Az alak meg se mozdul. Újra köszöntőm. Semmi válasz. Már egészen közelében vagyok, mikor észreve- szem, hogy az alak - a kép egyik figurája. Zavartan nézek körül, és a bal oldalon egy támlás székben ott ül a mester és mosolyog. Bemutatkozom. Munkácsy felkacag:-Ez jó! A hódoló tótot festőnek nézte? Tulajdonképp én most lefőztem Appelest. Az csak a madarakat csalta meg, de én egy újságírót. Márk Lajos bejön egy este az Abbáziába, és látja ott Bruck Miksát frakkban, feszengve.-Te, Stanzi, nincs neked egy lajtai Bruck rokonod? Stanzinak tetszett a kérdés. Hogy neki egy lajtai Bruck rokona van-e?!-Lehet... lehet... mért kérded? Mert nagy szerencsétlenség történt vele. Épp most robogott át rajta a bécsi gyors. Jön egyszer diadalittasan Donát a kávéházba. Csak úgy sugárzott az arca a boldogságtól.-Nos, mi baj? - faggatták.-Képzeljétek - lihegi -, most jövök Budáról. -Budáról?-Igen, Budáról. Felfedeztem, hogy... nagyszerű! Ezt nem képzeltem volna!-Mit fedeztél fel?-Hogy egy teret neveztek el rólam, a Donáti teret.-Bah - mondja Fényes egy teret? Hiszen Vágóról már két hidat neveztek el és Pesten...-Fiát persze - mondtuk -, a vágóhidat! Vágó Pál nagy szerényen mosolygott. (Lázár Béla: írók és művészek között, 1918) Egy angol, egy francia és egy magyar vitatkozik a nyelvekről. —A mi lyelvünk nagyon nehéz - mondja az angol - mert pl. úgy írjuk, hogy “Thingumabob” és ügy mondjuk, hogy “Szingamibob”. —A miénk nem különben - mondja a francia - mert úgy írjuk, hogy “Bordeaux” és úgy mondjuk, hogy “Bordo”. —A miénk a legnehezebb - mondja a magyar - mert úgy írjuk, hogy “mit tetszik mondani?” És úgy mondjuk, hogy “he?!” —Ez förtelmes! Ugye, fiam, belátod, hogy az ilyen bizonyítványért verés jár! —Igazad van apa, tudom is, hol lakik a tanár úr. Kedves Olvasónk! Ha vicceink megnyerte tetszését, kérjük mesélje el barátainak. Hátha nekik is tatszenifog és megrendelik a lapot.
