Amerikai Magyar Újság, 2009 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2009-02-01 / 2. szám
8 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2009. február "Meghalt a király, éljen a király! ” Tápay Miklós, dr. Rendhagyó amerikai elnökváltás Mióta Franklin D. Roosevelt 1933-as beiktatása utáni első 100 napon lerakta új politikájának (New Deal) alapelemeit, minden új elnök ki van téve e 100 napos megmérettetésnek. Ez alatt a rövid idő alatt - mikor az ország és a kongresszus előlegezett bizalmát élvezik - egyedülálló alkalmuk van, hogy terveikkel és intézkedéseikkel maradandó nyomot hagyjanak a történelemben maguk után. Csakhogy míg Rooseveltnek a beiktatásig várni kellett, hogy javaslatainak özönét a törvényhozásra zúdítsa, addig Barack Obama esetében feltűnő, hogy ez a 100 nap már beiktatása előtt elkezdődött, bár megválasztása óta ismételten hangoztatta, hogy Amerikának egyszerre csak egy elnöke van. Obamának ezt az egyedülálló történelmi szerepét két körülmény magyarázza, teszi szükségessé és sürgőssé: egyik a közgazdaság kritikus helyzete, mely 1931 óta nem volt ilyen súlyos Amerikában és az egész világon, a másik pedig szinte páratlan népszerűsége nemcsak Amerikában, de szerte a világ nagyobb részében is. Az amerikai közvélemény érthetően türelmetlenül várja Obama kampánya fő jelszavaként beígért változást (’change’), mert az elmúlt év nagyobb részében Bush részéről nem sok aktivitást látott. Háttérbe szorult McCaine kampánya idején és csak az aggasztó gazdasági hírek közlésére szorítkozott, mikor egy elnöki nyilatkozat már valóban elkerülhetetlen volt. - Egész 8 éves elnökségének csak az utolsó évében tett egy személyes látogatást Izraelbe, a szinte reménytelen Izrael- Palesztin béketervének felélesztésére, ami nem meglepően eredménytelen maradt. - Bush, akinek első 100 napja, a nagy adócsökkentéssel és a közoktatás átfogó reformjával ugyancsak sikeresnek volt mondható, 2008 második felében csaknem eltűnt a politikai színpadról. A Bush kormányzás ebben a szokatlan helyzetben messzemenően előzékenynek és segítőkésznek mutatkozott a két kormányzás közötti minél simább átmenet érdekében. Obama és tanácsadóinak csoportja ebben a helyzetben tisztán látta a sajtó fontosságát és gondosan időzített sajtótájékoztatók sorozatával biztosította központi szerepét a médiában. Míg Rooseveltnek kormányalakítása beiktatása után két hónapig elhúzódott, Obama kabinetje már csaknem teljesen össze lett állítva, jóval beiktatása előtt, sőt még arra is jutott idő, hogy a kereskedelmi miniszternek kijelölt, de korrupció gyanújába keveredett new-mexikói kormányzót, Bili Richardsont visszalépésre kényszerítsék. Obama, Lincoln példáját követve, kampányának volt demokrata ellenfeleit és republikánusokat is bevont új adminisztrációjának keretébe, mely így egy nemzeti egységkormány látszatát adja és a lehető legszélesebb támogatottságot biztosítja. Eközben vállalta a demokraták baloldalának éles kritikáját, mert a republikánus Robert Gatest megtartotta hadügyminiszternek, James Jonest, a NATO volt főparancsnokát pedig nemzetbiztonsági tanácsadójának választotta annak ellenére, hogy az elökválasztási kampányban ellenfelét McCaint támogatta. Ugyancsak védenie kellett döntését, hogy a Központi Kémszervezet (CIA) vezetőjéül nem onnan választott ki egy hivatásos, tapasztalt beosztottat. A globális és hazai gazdasági krízis hírei és Bush pénzügyminiszterének, Hank Paulsonnak a bankok kimentésére vonatkozó terve és későbbi intézkedése közötti zavaros különbség is arra kényszerítette Obamát, hogy ezt a ’csaknem-elnöki’ szerepet betöltse. Ha mindehhez hozzávesszük a Mumbai-i terrortámadás által kiváltott India és Pakisztán közötti hirtelen háborús feszültséget, Obamának valóban nem volt más választása, minthogy a politikai történések fókuszában maradjon. Erre azért is szükség van, mert egyszerre két helyen folyó háborút örökölt a Bush kormányzástól. Támogatói az amerikai csapatok gyors kivonását várják tőle Irakból, amit kampánya során ő is hangoztatott, amit azonban az ottani katonai helyzet realitása késleltethet. Erről meg kell majd győznie támogatóit és az irakiakat is arról, hogy Amerika támogatása nem végnélküli - ahogy azt Bush már 2 évvel ezelőtt kijelentette. Szerinte a hadműveletek fő színtere ezután Afganisztán lesz, mint az egész világra kiterjedő terrorizmus fő fészke. Erről újra meg kell majd győznie nemcsak az amerikaiakat, hanem a szövetségeseket is, akiknek eddigi támogatása nem volt elegendő az ottani sikeres katonai akciókhoz. Minden Obama előtt álló külpolitikai kérdésnél bonyolultabb azonban az immár 100 éve tartó
