Amerikai Magyar Újság, 2009 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2009-12-01 / 12. szám
2009. Karácsony Az út, amely oda vezet Kristóf Attila MN - Nem valószínű, hogy Jézus születéséről szólva bármit is hozzátehetnék ahhoz, ami az írásokban és a jámbor szívekben áll. De a plá- zanyüzsgéstől elképedve mégis azon tűnődöm, miképp tudnánk megmenteni és megőrizni a karácsonyt. Kegyes dolgokról egyébként fennkölten szokás beszélni, bár a huzamos fennköltség sokakat zavar. így érthető, hogy a világot átformáló betlehemi örömhírt a képzelet s talán egy fensőbb intés a gyermeki egyszerűség körébe vonta. Persze csak a legelhivatottabbak tudtak e születésről olyan keresetlen derűvel és szeretettel szólni, ahogy József Attila: „Irul-pirul Mária, Mária, boldogságos kis mama. Hulló könnye záporán át alig látja Jézuskáját. A sok pásztor mind muzsikál. Meg is kéne szoptatni már. Kedves három királyok, jó éjszakát kívánok.” Aligha biztos, hogy a költő ezzel a gyönyörűséggel a teljességet ragadja meg, egyszerűen - és sokkal inkább - Jézus emberi létére irányítja a figyelmünket, talán azért, hogy ne kelljen szembenéznünk az istenivel. Betlehem szelíden ragyogó fénye feledtetni látszik, hogy a barmok közt, jászolban fekvő kisded a Mi Urunk, Megváltónk és Szabadítónk, aki Isten gyermekeivé tett bennünket is, és megtörte a halál uralmát. Bár a Teremtő a mindenséget lábai elé vetette, sokszor nevezte magát Ember fiának, közösséget vállalva velünk, hiszen amikor „megtestesült a Szentlélek erejéből”, valóban emberré lett; úgy szállt alá, hogy minket felemelt. Világra jötte, élete, kereszthalála és feltámadása révén hihetjük, hogy minden születés maga a remény. Keresztényként hisszük és hirdetjük, hogy ő az Út, az Igazság és az Elet. Hisszük és hirdetjük még akkor is, ha mi magunk keveset tudunk az igazságról, utunk görbe, életünk rövid, produkciónk említésre se méltó. Betlehem misztériumától, a Szüzanya boldog5 ságától, a ma született gyermek esendőségétől elérzékenyülve, s tőlünk telhetőén átlényegülve, helyénvaló önmagunkon is eltűnődnünk, ráébredve törpe voltunkra, kétkedve sikereinkben, emberléptékű igazunkban, szégyellve kevélységünket. így és csakis így őrizhetjük meg a karácsonyt. Gondoljunk arra, hogy ő mindig szelíd volt és alázatos, bár nagysága és érdeme oly magasan áll, hogy számunkra felfoghatatlan. Ajánlatos szívünkkel és elménkkel megértenünk, hogy nélküle semmik vagyunk, és „minden” sosem leszünk. Karácsony tündöklése Jézus országát idézi fel, amely nem e világról való. Be kell látnunk, hogy az egyetlen odavezető út a szeretet. Babits Mihály: Karácsonyi ének Mért fekszel jászolban, ég királya? Visszasírsz az éhes barikára. Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt: mégis itt rídogáísz, állatok közt. Bölcs bocik szájának langy fuvalma jobb tán mint csillag-ür szele volna? Jobb talán a puha széna-alom, mint a magas égi birodalom? Istálló párája, jobb az neked, mint gazdag nárdusok és kenetek? Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt: kezed csak bús anyád melléért nyúlt... Becsesnek láttad te e földi test koldusruháját, hogy fölvetted ezt? s nem vélted rossznak a zord életet? te, kiről zengjük, hogy t’megszületettÍ! Szeress hát minket is, koldusokat! Lelkűnkben gyújts pici gyertyát sokat. Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk törékeny játékunkat, a reményt. Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy; találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi." AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG
