Amerikai Magyar Újság, 2009 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2009-10-01 / 10. szám

2009. október (hol vannak a csapdák...) Kristóf Attila Én nem tudom elégszer elismételni, hogy a Fidesz nem azért lett az egyetlen kormányképes politikai erő, mert az elmúlt időszakban olyannyira bra­vúros teljesítményt nyújtott, hanem azért (is), mert a szocialisták Gyurcsánnyal és Gyurcsány nélkül hibát hibára halmoztak, mi több, olyan po­litikai és gazdasági bűnöket követtek el, amelye­ket még az egyébként lélekben hozzájuk húzó bal­oldali érzelmű populáció is észrevett, s végül már tolerálni is képtelenné vált. Mindezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a Fidesz által képviselt világnézet s a párt- szövetség elitjében felhalmozódott intellektuális, politikai és erkölcsi erő nem múlja alaposan felül az MSZP-ben vagy akár a Jobbikban fellelhető potenciált. Ez azonban nem jelenti szükségszerű­en azt, hogy a párt jelenlegi, hatalmas többségben lévő támogatói elsősorban ezeket az értékeket tartják szem előtt, s ezektől az értékektől áthatva csatlakoztak a Fidesz táborához. A magyar népes­ség jelentős része akkora pofont kapott baloldal­ról, hogy a fal adta a másikat, a szocialista-szabad demokrata milliárdosok, offshorizálók, csalók szinte odalökték a létproblémákkal küzdő ember­tömegeket a polgári szövetség régóta várakozva kitárt karjai közé. Ezektől a karoktól a választók és választani készülők védelmet remélnek. Hivalkodásra tehát nincs semmi ok. Ha netán a Gyurcsány-féle bátor büszkeség és a Kóka-féle dübörgés át találna ragadni a Fideszre, az komoly bajok és mélységes kiábrándulások forrása lehet. Ugyanis biztosra vehető, hogy a magyar társada­lom világnézetileg nem stabil, a magyar értelmi­ség, média stb. pedig stabilan, sőt konokul balol­dali. Ha azt állítom tehát, hogy a Fidesz helyzete a sorozatos győzelmek ellenére sem tekinthető könnyűnek, nem csupán a magyar gazdaság és közerkölcs elnyűtt voltára gondolok, hanem a po­puláció önérdekektől áthatott, befolyásolható, in­gatag voltára is. Egyszóval arra akarok figyelmez­tetni. hogy ez a harc nem lesz a végső, s ahhoz, hogy a Fidesz által képviselt értékrend megváltoz­tassa és új irányba fordítsa a magyar köz állapotát, hatalmas munkára, bölcsességre, kitartásra és lele­ményre van szükség. Lényegében - az emberek tudatában is - a szabadság szellemében új világot kell teremteni. 19 Ennek az új világnak a létrejötte természetesen legelsősorban a gazdasági helyzettől függ. A gaz­daság fejlődése és azzal együtt a létbiztonság lét­rejötte nélkül mindenfajta erkölcsi, kulturális, kö­zösségi fellendülés elképzelhetetlen. Lózungok­kal. a magyar érdekek verbális hangoztatásával, mások hibáztatásával, gyűlölettel változást elérni egyszerűen lehetetlen. A Jobbik előretörésében pontosan ezt a problémát látom megtestesülni: a nemzeti közhelyek túlburjánzását, az egyszerű, kézenfekvő magyar igazságok túlhangsúlyozását, amelyek ugyan nehezen vitathatók, de önmaguk­ban semmit sem oldanak meg, sőt nemegyszer muníciót szolgáltatnak a baloldali véleményfor­málók számára. Az erőteljes tiltakozás a radikális szavazók részéről jogosnak tekinthető, de sem vá­dak, sem illúziók nem változtatnak a nemzet sor­sán. Lehet, hogy a Jobbik tovább erősödik, de re­méljük, nem a Fidesz és az egész mérsékelt jobb­oldal kárára. Az igazság és az élet bonyolult. Ezt a MIÉP időszakos sikere és elsatnyulása is bizonyítja. Eu­rópában nem ritka, hogy a radikális jobboldal megerősödik, de leegyszerűsített igazságának el­hitető ereje mindig a frusztráció és a kétségbe­esés. A legfőbb szellemi „frusztrátor” eddig az SZDSZ volt. Igen nagy gödröt ásott másoknak, s most abban csücsül. Ez egyelőre ritka szeren­csének látszik, s bizonyos reményt nyújt, hogy a közvélemény formálása végre kicsúszik az állibe­rális értelmiség kezéből, s ezzel együtt a baloldali sajtó monstre szabad hazugság korszaka is véget ér. Mondhatni, maguk alatt vágták a fát, amikor az egész jobboldalt egyetlen monolittömbként ke­zelték, s a szélsőségek előretörését megpróbálták Orbán Viktor nyakába varrni. Az SZDSZ kiérde­mesült zsurnalisztái sokat tettek a Jobbikért. Reméljük, hogy Magyarország eszmei dzsun­gelében és gazdasági mocsarában a Fidesz megta­lálja a járható utat. Hogy a szocialisták és a vég- vonagló szabad demokraták ezt az utat milyen to­vábbi csapdákkal nehezítik, én nem tudom.(mno) Ismét magyar lett a magyar, Bilincsét összetörte, Mint ősszel a széraz levél, Csörögve hull a földre. Pest, 1848. július AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG Petőfi Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents