Amerikai Magyar Újság, 2009 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2009-10-01 / 10. szám
14 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2009. október MAGYARORSZÁG TÖRTÉNELME A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN Honalapítástól (862-907-től) napjainking A MAKK FESTŐMŰVÉSZ HÁZASPÁR Nagyméretű alkotásokkal a világon egyedülállóan „vizuálisan” ecsetekkel és festékekkel ÍRJA meg Magyarország valódi Történelmét, megörökítve a saját programúkkal: „MAGYARSÁGSZOLGÁLAT MŰVÉSZETTEL” Makk Imre és felesége Éva nemzetközi munkájukkal egy-egy évszázad kiemelkedő eseményei formálódnak a nagy méretű vásznakon: életszerűen, korhüséggel, adva az igaz tiszta magyar életet, az ország ragyogó századait (kultúra-zene-tudomány), valamint a csodálatos szilárd honvédelmet, mellyel hősiesen védte magát sokszor súlyos véráldozattal - ugyanakkor biztosította nyugat jólétét, életét és gondtalan korlátlan fejlődését (lásd tatár és török időket). Sajnos ezt a nyugati nagyhatalmak igyekeznek elhallgatni vagy elfelejteni. Európa központjában Magyarország volt ezeregyszáz éven át sokszor a döntő pont Nyugat és Kelet egyensúlya között. Magyarország, 1956 „Isten megcselekedtük” Makk Imre, eredeti olajfestmény, (244x182 cm) Ötvenhárom évvel ezelőtt a kegyetlen kommunista elnyomástól megnyomorított, egy hatalmas, hősies felkelés történt, melyet a magyarokban élő szabadság utáni egyöntetű vágy táplált. A nemzet félreérthetetlen Ítélete: a magyar szabadság visszaszerzése. *** Ezek a festett műalkotások az Egyesült Államokban készültek és kiállítva voltak kiemelkedő sikerrel és nagy visszahanggal. Nevezetesen említve például: 1. Washington DC-ben: a Nemzeti Sajtó épületében, annak dísztermében, közel a Fehér Házhoz az amerikai nemzetközi sajtó központjában. Majd onnan az Egyesült Államok Szenátusának Rotundájá- ban! Megjegyzendő, hogy idegen nemzet történelmi vagy forradalmi képeinek bemutatása ott!!!? igen! Ez egyedülálló a történelemben mivel az itteni törvények nem engedélyeznek még amerikai hasonló eseteket sem állami épületben, míg mi megkaptuk az engedélyt a forradaiom 30-ik évfordulójára november első felében a kiállításra! 2..A kiállítás New York-ban az Egyesült Nemzetek Plázájában volt az ENSZ támogatásával és közreműködésével a Carnegie Alapítvány épületében. 3. Los Angeles-ben a Biltmore Kristálytermében volt megrendezve a kiállítás, ott ragyogtak a Magyar Történelem dokumentációi művészi alkotásban. „A hőnszeretett szabadság” Makk Éva, eredeti olajfestmény, (244x182 cm) A hőnszeretett szabadság a kommunista elnyomás ellen vívott 1956-os magyar forradalom legmámorítóbb pillanatát örökíti meg. Fény ömlik keresztül a zászló közepén, melyből kivágták a kommunita címert, és ez a fény megvilágítja a feltartott gyermeket, mely Magyarországot jelképezi. *** Majd .a Szovjet összeomlása után a teljes kiállítási anyag Magyarországra került, ahol pár év vándor-kiállításai után a Honvédelmi Minisztérium HADTÖRTÉNETI MÚZEUMÁBA kerültek, megtalálva végső helyüket. A világraszóló magyar 56-os Forradalom és Szabadságharc 50-ik évfordulóján nagy ünnepségekkel kapcsolatban kapott a magyar kormánytól kiváltságot e kiállítás a Hadtörténeti Múzeumban Budán