Amerikai Magyar Újság, 2009 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2009-01-01 / 1. szám
2009. január AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 19 TŐKEHASZON BALLADA JÓZSEF ATTILA. Dagassz gázlánggal kenyeret, vagy égess lukas, vörös téglát, törje kapa a tenyered, áruld magad mig leng a szoknyád, feküdj hanyatt és deszkázz aknát, cipelj zsákot a piacon, tanulj, vagy ne tanulj szakmát - a tőkéseké a haszon. Öblíts benzinben selymeket, szedd gugolva a vörös hagymát; ölj kecskét, amely rád mekeg; jól szabj, hogy álljon jól a nadrág; csak rajta mikor abbahagynád! Kirúgnak s mit nyerhetsz azon? Koldulsz? Betörsz: A rend lecsap rád - a tőkéseké a haszon. Költs epedő verseket: Pácolj prágai módra sonkát: gyújts gyógynövényt; kőszenet, vezess főkönyvet s fejtsd a titkát; viselj aranyzsinóros sapkát; élj Párisban vagy Szatymazon,- mire a béredet kikapnád, a tőkéseké a haszon. Öregem, folytathatnám, de unnád, tudod, hogy nem élsz lazacon - amig tőkések adnak munkát, a tőkéseké a haszon. * Politikai költeménye-e ez József Attilának? Persze nem. Ezért még nem volt kommunista. Inkább korának gazdasági bajait pereli fel. Ezzel együtt erkölcsi hibáira is rámutat. A téma közgazdasági és erkölcsi is egyben. Petőfi Sándornak és Adynak is voltak társadalmi vonatkozású versei. Egy költő nem él elefántcsonttoronyban, észre kell vennie mi megy körülötte. Különösen nálunk a költők - jobban mint a papság - Prohászka Ottokárt kivéve - az ország lelkiismerete volt. Időszerű a vers ma is itt Amerikában a tőzsdeválság iején. Az amerikai nép túl jól él, többet akarnak rajtuk keresni, meg kell, hogy szorítsák a nadrágszíjat. A szegénység sokszor volt témája József Attilának. A társadalmi problémája az volt: Miért vannak gazdagok és szegények? Nemcsak az egyéni tehetségtől vagy kapacitástól függött valaki társadalmi helyzete, hanem a társadalom fura berendezkedésétől is. A munkát nem értékelték egyformán. Voltak u.n. alantos munkák mint a cselédé vagy a mosónőé, napszámosé, s ezekből nehezen lehetett megélni. Ezek is mint a krumpli vagy az arany a kereslet és kínálat piaci értékétől függött. Egy festőművész, vagy iró és költő munkája is az volt. Amig nem lett „neve” vásznáért kevesebbet kapott mint amennyibe a festék került amit rákent. Ha „befutott” mint költő vagy irótársa, akkor meg úszott a pénzben, s egy aláírását a tőzsdén jegyezték. A film és a színház világában pedig, esetleg a kegyeit is osztogatta egy „új csillag” mig a rivaldafényig eljutott. Egy olyan ember mint József Attila, aki a lélek, ill. az ősigazság legkisebb rezdülésiből is alkotott, csak megvetéssel és megérthetetlenül állt a század embere előtt. De mint igazi költő szereplőit lefesti, egy-két szóval látjuk a munkájába görnyedő munkást. De a tőkésről nem rajzol képet, még csak karikatúát sem melyeket a Pravda hasábjain lehetett volna látni. A tőkés az fantom marad. Láthatatlan, személynélküli. De láthatta, hogy tőlünk keletre és nyugatra ebből az elvi problémából véres valóság lett. Megint két malomkő közé kerültünk, vajon elkerülhetjük-e sorsunkat? Mi középen próbáltunk maradni a keresztényszocializmus elvei szerint. Haszon kell de tisztességes. Nem több mint 10-15% az összes kiadások után. Ezért hívtak bennünket fasisztának. Szalay Gyula Gábler Antal Reménykedés Reménykedve várom az Új esztendőt S a tavaszt - a szelíd éltetőt: Virágok illatát... május este, Mikor madárka dalol, szinte esedezve. Ilyenkor elfelejtem, hogy cudar tél van Hideg éjszaka - és hideg hajnal: Márciusról álmodom, minden reggel És reménykedem a természetben.
