Amerikai Magyar Újság, 2009 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2009-06-01 / 6. szám
2009. július AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 3 TÚLÉLNI TRIANONT (Folytatás az 1. oldalról) noha többször is nagy kockázatot vállalt. Tény azonban, hogy az 1919. augusztus 4-i román támadáshoz hasonló katonai csapás Magyarországot 1541 óta nem érte. Úgy tűnt, Magyarország megszűnt létezni. Az események tovább görögtek, majd 1920. június 4-én aláírták a trianoni béke- szerződést, amely Erdélyt és annak Tisza felé eső határterületeit a Román Királyságnak adta. A békeszerződési konferencia francia főtitkára kijelentette: "Magyar nemzet egyáltalán nem létezik. Mindössze egy korona létezik, és tizenötezer osztrákból kreált magyar nemes. Nincs magyar nemzet." A vesztett háború, de kiváltképp a trianoni békeszerződés következtében előállt képtelen határrendezés - amelynek következtében Magyarország egészen kicsire zsugorodott, és magyar anyanyelvűek milliós tömegei szakadtak el az anyaországtól - kimondhatatlan kiábrándulást és zavart keltett mindenki lelkében. Ilyen körülmények között az irodalmi életnek is rendeznie kellett sorait. Az első megdöbbenés kétségbeesett írásokat ihletett, a nyugatosok: Ady, Babits, Tóth Árpád s még Kosztolányi is végtelenül elkeseredett hangon szóltak, ebből az időből származó verseik annak ellenére is ismertek, hogy azokat évtizedeken át önkényesen kihagyták az "összes versei" alcímet viselő kötetekből. A húszas évek elejének legnagyobb hatású alakja Szabó Dezső volt, neki köszönhető, hogy az irodalom érdeklődése a megoldatlan társadalmi kérdésekre irányult. A legkomolyabban gondolkodó Németh László életműve is ezt szolgálta. Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Csoóri Sándor, Fejtő Ferenc... sorolhatjuk a legnagyobb neveket, azokét, akik a legfontosabb feladatuknak érezték szót emelni azért, hogy igenis van magyar nemzet, mert van magyar szó, van magyar irodalom. A legnehezebb helyzetben a határokon túl élő "túlélők" voltak. Sütő András vagy a meghurcolt Tamási Áron, Nyíró József s még sokan, akik erőnek erejével küzdöttek, s magyar irodalmat szerveztek a legellenségesebb közegekben is. Nálunk most mindenki az Európai Unióra figyel: beléptünk a kapuján, visszatérhetünk az európai nemzetek körébe. Magyarországot korábban törvénytelen hatalmi csoportok szakították ki Európából, s ezt a bűnt végül mégis a védtelen nemzet tehette jóvá. Közakarattal. így immár végleg helyreállhat az európai magyar folytonosság. Ám ne feledkezzünk meg azokról, akik idáig elvezették a nemzetet: a magyar irodalom nagyjairól. Június negyediké memento. Gondoljuk ezt végig... Völgyi Tóth Zsuzsa (Új Ember) FELLEBBEZZÜNK! Meddig kísért még gyászos végzetünk? Csalódván egyre, meddig temetgetünk ígéret teli hiú reményeket? Hiába intenek régi kételyek, hogy önmagunkat áltatjuk csupán, ha szót kérünk az igazság jogán. Mert hiába ígér, biztat a remény, akik döntenek az igazság terén és irányítanak sorsot, végzetet, - bólongatnak a magyar sors felett. Némelyek könnyet is ejtenek talán elárvult népünk vesztett igazán, de aztán, magasabb érdekek miatt, békejelszavak zászlai alatt, vállveregető jussunk marad a régi, csalódni egyre és reményt temetni. Ha kérdéseinkre választ nem nyerünk, múltat siratván, jövőt temetünk és vádoljuk a gyászos végzetet, - csak a hitünk ígérhet életet. Ha minden külső támasz elmarad, a hitünk nyomán új remény fakad és új erő, ha már-már csüggedünk, egy fórumon még szót emelhetünk. Sorsunk végleg még el nem dőlhetett, fogjunk hát össze s vád, panasz helyett, legfelső fokon, hazánk érdekében, mártírjaink és hőseink nevében, - a hitünk által kiharcolt jogon, fellebbezzünk a Végső Fórumon! ...Ha hiszünk „Isteni Örök Igazságban” - hittel higgyünk, higgyünk még csodában. Panajothné László Márta
