Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2008-01-01 / 1. szám
2008. január AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 3 Újévi köszöntő (Folytatás az 1. oldalról) Gondoljunk csak az amerikai magyar egyházakra. Viszont nagyom aggasztó, hogy egyre több "művelt fó" tehát szakemberek, orvosok, mérnökök hagyják el az országot, más országokban keresve jobb megélhetést: nem szólva az abortusz csapásáról, melynek egyik folyománya, hogy évente egy 30-40 ezres városnak meggfelelő lélekkel leszünk kevesebbek, amit a jelen kormányzat az iskolák bezárásával, a bevándorlási törvények enyhítésével véli egyensúlyozni: így viszont - az utóbbi révén - sok nem kívánatos etnikai elem is fészket rakhat szép országunkban. Nem könnyű tehát "vigabb s nem olyan szomorú esztendőt" kívánni magyar népünknek, de ha hittel próbálunk nézni a jövőbe, akkor remélnünk kell abban, hogy a Terem tőnknek vannak még céljai a magyar néppel és mint egy Pápa kiáltotta oda - a tatárjárás után a Magyarország pusztulását jelentő nunciusnak: "Mária országa nem veszhet el!" A gazdasági és erkölcsi süllyedés világjelenség: nemcsak a mi népünk, de akár Amerika, akár Európa népei aggódással tekinthetnek a jövőbe.A Fatima-i Mária jelenésnek ezt a kijelentését is megőrizték a kis látnokok: "A láthatár sötét, de végül is Szeplőtelen Szívem diadalmaskodni fog." A Sátán uralma nem lehet végleges: az Igazság, a Jóság, a Szépség, a Szeretet örök értékeit minél többen próbálják lelkűkbe beépíteni, életükkel valósítani, annál hamarabb törik meg a Gonoszság hatalma és eljön az a "jobb kor, mely után - buzgó imádság epedez százezrek ajakán." Vörösmarty "Szózat"-ának ezen szavaival kell néznünk a jövőbe, azzal a hittel, hogy reményünk nem hiúsul meg - "Ó remélj, remélj egy jobb hazát s benne az erény diadalát - (Arany János:"Fiamnak") és imánk nem lesz pusztába kiáltó szó,hanem mint a próféták ígérik: 'Az igazak imái áttörik a felhőét és eljutnak a Fölséges trónja elé." Ft. Miskolczy Kálmán —Bethlehemi békeláng. 2007, decsember 24-én érkezett Bécsből Sopronba a bethlehemi „békeláng”, amely 21. alkalommal indult útjára Bethlehemből. Az egyházak képviselői és az érdeklődők a soproni vasútállomás várócsarnokában gyújthatták meg saját gyertyáikat a bethlehemi békelánggal, és vihették haza szeretteik körében. fsopron.hu/ Kodály 125 Kiss Eszter Veronika Magyar Nemzet Arról, hogy magyarok vagyunk, Kodály Zoltán is tehet. A hazai zenei közízlés alakításában kifejtett erőfeszítéseinek eredményei még mindig érzékelhetően jelen vannak. A balliberális politika nyomása alatt alakuló kulturális közegben egyre kevesebbet hallani róla, ám tudjuk, hogy az egész világ csodáita-csodálja azt a — minden nemzet saját ízlésére formálható - zenei-filozófiai rendszert, amely itthon egy ideig megvalósult. Ennek hatása alapjaiban formálta át Magyarország képét, nemcsak a nagyvilágban, hanem idehaza is. Az énekelni szerető és tudó gyerekekből a muzsikát élvező és a saját örömére művelni képes felnőttek váltak- tömegesen. Kodály rendszerének értékét sajnos fénykora idején sem becsültük meg eléggé, a globalizmust a legenyhébb kritika nélkül magukévá tevő figurák azonban teljes mértékben hagyják tönkremenni. De mit is akart Kodály tanár úr? Azt, hogy „legyen a zene mindenkié”, ami - látva ma a koncerttermek foghíjas széksorait, és ismerve a komolyzenei lemezek eladásának adatait - nem üres szólam. Módszerének lényege, hogy minél kisebb korban kapják meg a gyerekek a zenei táplálékot a kultúrájukhoz legközelebb álló népdaloktól- ahogyan nőnek — az egyre bonyolultabb művekig. Alma, hogy az ezredfordulón már minden magyar kisdiák kottából énekel, egyre messzebb kerül a megvalósulástól. Ám elsősorban nem is ez a tény a legfájdalmasabb, hanem a hozadéka: a ránk zúduló globális-kulturális áradatban egyre kevesebben képesek eligazodni. Kodály tanár úr, a nemzet tanítómestere természetesen nemcsak a zene ügyét képviselte jól bevált módszerével. Tudta ugyanis, hogy a muzsika, az ének csak eszköz, amely elvezethet a tudatossághoz, a felelős gondolkodáshoz, a nemzet saját léte megéléséhez. Tudta, ahogyan zene nélkül nincs teljes lelki élet, úgy egyetemes műveltség sem. Ekképp fogalmazott: „Mechanizálódó korunk olyan úton halad, melynek végén az ember £éppé válik. Ettől csak az ének szelleme véd meg.” Éppen ezért tartotta fontosnak a zenei köznevelést az óvodákban és az általános iskolákban. Azt, hogy minden gyermek, adottságaitól, tehetségétől függetlenül énekeljen, csiszolja hallását, és ezzel együtt pallérozza műveltségét, világlátását is. „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának” — vallotta. Óriási gondolatok. Kodály egységében látta és kérlelhetetlenül láttatta a döntéshozókkal a kulturális-szellemi élet oda-vissza ható jelentőségét. Azt képviselte, hogy az
