Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2008-01-01 / 1. szám
2008. január AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 19 magyar színészek számára is. Jászai Mari, Prielle Kornélia és sokan mások is idejöttek megünnepelni színészi karrierjük évfordulóit. De játszottak itt külföldiek : finn, olasz, bajor, sőt - 1885-ben egy japán társulat is! Minden anyagi nehézség ellenére kolozsváron 1886 December 23-án bemutatták Madách Imre darabját, AZ EMBER TRAGÉDIÁJÁT. Néhány évre rá, 1892-ben, a hivatásos erdélyi színjátszás centennáriumi ünnepén a BÁNK BÁN, Katona József darabja került bemutatásra. Ezidőben már erőteljes színházi élet folyt Kolozsváron. Nyáron a sétatéri színkörben, a színi idény alatt pedig a Farkas utcai színpadon játszottak prózát, operettet, daljátékot. De az élet további fejlődést követelt. A századfordulóval megkezdődött a Hunyadi téri NEMZETI SZÍNHÁZ felépítése, mégpedig a Fellner és Helmer bécsi vállalat tervei alapján. Az alig száz éves Farkas utcai épülettől 19o6 júniusában búcsúztak a Bánk Bán előadásával. Ugyanaz év szeptemberében, díszelőadás keretében felavatták az új KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍNHÁZAT, (azt az épületet mely most a Román Nemzeti Színház nevét viseli homlokzatán!) A sétatéri, még 1874-ben épült favázas nyári színkört be kellett zárni tűzveszély miatt. 191o-ben nyílt meg az új, vasbeton vázas köralakú “színkör” épülete, mely kisebb-nagyobb átalakítások után a mai KOLOZSVÁRI MAGYAR SZÍNHÁZ otthona lett. Itt meg kell említenünk Janovics Jenőt, aki színész, rendező, színházi igazgató, színháztörténeti szakíró volt egyszemélyben és aki a Kolozsvári Nemzeti Színházat vezette 19o5-től 1945-ig. Közben a magyar mozgókép színház, a film megszületése körül is működött, mintegy 4o némafilmet forgatott. 1945 novemberében, 73 éves korában, munka közben - a Bánk Bán előadásának előkészületei alatt érte a halál. Janovics Jenő nevéhez fűződik a Farkas utcai színház utolsó éve. Ő készítette elő 19o5-ben az átköltözést as új Hunyadi téri épületbe. Jellemző, hagyományokhoz ragaszkodó, szimbolikus tett volt részéről az, hogy az új színház padozatába beépíttette a Farkas utcai épület színpadjának egy kis darabját. A régi Kolozsváron mindig is két magyar színpad állott a színházkedvelő közönség rendelkezésére. 1821-től 1906-ig a Farkas utcai kőszínház és a sétatéri színkör, majd pedig az újjáépített sétatéri színház mellett az új Nemzeti a Hunyadi téren. A két színházban vegyesen játszottak magyar és nemzetközi klasszikus prózai darabokat, operákat, operetteket, népszínműveket. Itt nincs hely arra, hogy a gazdag műsort elemezzük vagy akár felsoroljuk, de abban biztosak lehetünk, hogy Kolozsvár mindig híres volt magas színházi kultúrájáról. így volt ez 1918-ig. Attól a naptól kezdődően, ahogy a “győztes román katonaság” bevonult Kolozsvárra, egymást érték a különböző meghurcoltatások, fenyegetések, kellemetlenkedések. Végül is 1919 szeptemberében hivatalos írásban közölték, hogy átveszik a Hunyadi téri épületet és Janovics Jenő, az igazgató csak úgy maradhat a helyén, ha leteszi a hűségesküt a román államra. Janovics ezt kereken visszautasította azzal, hogy CSAK AZ ERŐSZAKNAK ENGED! 1919 szeptember 3o-án a Kolozsvári Nemzeti Színház tartotta meg az utolsó társulati gyűlését. A tagok egyhangúan úgy döntöttek, hogy a rendelkezések ellenére folytatják a magyar színjátszást. Ebben a feszült hangulatban, sorozatos zaklatások után, a román kormány ultimátum szerűen kijelentette, hogy október elsején, ha törik, ha szakad, átveszi a színházat. Az 1919 szeptember 3o-ikára hirdetett búcsuelőadást így eleveníti fel egy kortárs: “sosem látott tömeg szorongott a Hunyadi téri épületben. Műsoron a HAMLET. Címszereplő maga az igazgató, Janovics Jenő, Ophelia szerepében Poór Lili, a király - Szentgyörgyi István, Gertrud - László Aranka. A közönség minden színészt tapsorkánnal fogadott és tapsorkánnal búcsúztatott. Az előadás jóval éjfél után ért véget, de a közönség nem akarta elhagyni az épületet, ahonnan katonai erőszakkal kergették ki őket” Az erőszak el vehette az épületet - azonban a magyar színjátszás tovább folyt Kolozsváron, de most már csak egy színházban. A sétatéri nyári színkör lett az otthona a kolozsvári színtársulatnak. 1919 őszétől 194o májusáig mindenféle kellemetlenkedés ellenére gazdag, változatos műsorral várta a színház a közönséget. 1936-ban ráerőszakolták a színházra, hogy vegye fel a román DAVILA nevet. 1937-ben pedig úgy rendelkeztek, hogy: “minden előadásnak a román nemzeti himnusz el- éneklésével kell befejeződnie”. A bécsi döntés után, 194o és 1945 között, rövid időre bár, de megint a kolozsváriaké lett a Hunyadi téri épület. Nem lehetett azonnal megnyitni az új évadot, mert a kivonuló román csapatok, tehetetlen dühükben, összehasogatták a nézőtéri székeken a bársonyhuzatot, megrongálták a technikai berendezéseket, tönkretették a nagy függönyt. Rohammunkával, szíwel-lélekkel dolgozott a személyzet, hogy minél hamarabb készen álljon a Nemzeti Színház épülete. Ezért a sétatéri színházban szeptemberben kezdték el az 194o-es szezont, a János Vitézzel. A Hunyadi téri színház csak 1941 novemberében nyithatta meg a kapuit, ünnepélyes keretek között. Számos közéleti személyiség volt jelen, nem hiányoztak a kiemelkedő írók, művészek, színészek sem. Gazdag és változatos műsorban gyönyörködhettek mindkét kolozs
