Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2008-07-01 / 7-8. szám
12 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2008. júl.- aug rabban hivatkoznak az ellenzék vezérére, és folyamatosan folynak tárgyalások, hol zárt ajtók mögött, hol pedig a sajtó bevonásával. Azt azért senki ne gondolja, hogy az urakat egyszerre megérintette a nemzeti érzés, vagy a magyarság tudat. „Racionálisabb” dolgokról van szó. Pontosan tudják, hogy az ország csődje, könnyen vállalkozásuk végét is jelentheti. Az a gazdasági irány melyet Gyur- csány és Veres „kvartett” képvisel, nem vezet sehova, és őket is a csőd felé sodorja. Nyílt titok, hogy a miniszterelnök mérhetetlen becsvágya, és a szocialisták dilettantizmusa, mely a mindent lenyúlni koncepcióval párosul, katasztrófához vezethet. Viszont a Fideszen kívül nincs más erő, mely csatasorban állítható, így velük kell beérni. Ezért (is) megkezdődött a „dörzsölődés,” melyet naiv emberek az ország állapotáért való aggodalomként definiálnak. Pedig csak az urak túléléséről van szó. Ha pedig ez összeköthető a gazdaság felemelkedésével, vigye el az ördög, csak már végre mozduljon valamerre ez az ország. Gyurcsányék hatalmánál megkezdődött a visszaszámlálás, mely megállíthatatlannak tonik. Ezt a folyamatot próbálja az MSZP lassítani, a tőlük megszokott módon. A különböző alantas trükkök- ben miniszterelnökünk „szaktekintélynek” számít. Két éve hangzott el a hírijedt öszödi beszéd melyben az a rész, hogy folyamatosan hazudtunk, mára is érvényes. Ezen nem kell csodálkozni. Gyurcsány és csapata az állami politika rangjára emelte az elvakult hazudozást. Sőt, most, hogy a lábuk alatt kezd kicsúszni a talaj, ami a félretájékoztatást illeti, az ötödik sebességbe kapcsoltak. A hazudozásban nem ismerik a rögtönzést. Itt minden szó, minden mondat előre meg van komponálva. „Ferenc testvér” egy nagygyűlésen magához ragadván a mikrofont, teátrális mozdulatokkal, krokodilkönnyeket hullajtván felszólítja a Fideszt, hogy el a kezekkel a nyugdíjakról, valamint a nagyberuházásokról. Ez utóbbi arról szól, hogy véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy egy állami beruházás a tervezett költségek többszörösébe kerül, mivel az urak abból töltik fel a pártkasszát, és közben a saját zsebüket is. Akkor majd szigorú elszámolás lesz, és az sem kizárt, hogy amíg az elszámolás tart, átmenetileg állni fog a beruházás. Magyarul, reszkessetek tolvajok, mert hatalomra kerülés esetén nem kerülhető el az elszámoltatás. A Parlament ódon falai között a vezérszónokok támadják a Fidesz elnökét, miközben az „enyveske- zűek” ütemesen tapsolnak. Jó lenne, ha a Fidesz megnyugtatná a tolvaj és rabló urakat, hogy bár hazánk jelenleg igen csehül áll, azért ezt a problémát még időben megoldják. Építkezni jó, bár elég fáradtságos, de végül is a gyarapodás egyik szimbóluma. Ennél már csak az a jobb, ha nincs fáradtság, nincs frusztráltság, és jó esetben még a felmerülő költségek egy része is megspórolható úgy, hogy némi állami pénz is „át- csöpögtethető” az építkező zsebébe, vagy a pallérok számlájára. Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese, (aki jól ismeri a csíziót) valahogy így gondolkodott, még honvédelmi miniszter korában. Ugyanis a gyanús körülmények között több mint százmillió forintért vásárolt budai luxus villáját, azzal a Toma-Bau Zrt-vel új itatta fel, akik a magyar hadsereg „hívatásos” építőmesterei. Ahogy említette, „biztonsági okokból,” mely annyit jelent, hogy biztos, hogy Juhász jól járt, ezért más céggel nem is dolgoztathatott. Nyilván a megfelelő biztonságot szolgálta a legdrágább gyapjútapéta, az egyedi iparművész által tervezett ólomüvegek és különböző csillárkompozíciók. Juhász, „eredeti szakmája autószerelő,” mely meghatározta ízlésvilágát. Ma már vizsgálat indult ellene, Szekeres Imre jelenlegi honvédelmi miniszter kezdeményezésére, bár mint tudjuk, ami a fedhetetlenséget illeti, Szekeres „szintén zenész.” Juhász minisztersége alatt, volt olyan haver főtiszt, aki ugyan csak ezzel a céggel gyanús körülmények között balatoni üdülőjén dolgoztatott. Osztrák szálloda részét palléroztatta, családi házát renováltatta, sőt, szüleinek nagykőrösi családi házát átépítette. A Gyurcsányféle „tolvajok kormánya” oly szemérmetlenül fosztogatja az államkincstárt, hogy a jóérzésű emberek zsebében kinyílik a bicska. Folyik a bírósági eljárás a Magyar Gárda betiltásáért. A különböző zsidó szervezetek, folyamatosan támadják és gyalázzák a Magyar Gárdát, mint ahogy az SZDSZ is, akiknek zsidó gyökerei leta- gadhatatlanok. Valamikor évtizedekkel ezelőtt, a Zsidó Hittudományi Egyetem egy tanára, valami olyat mondott egy beszélgetésünk alkalmával, hogy az egyszerű zsidóemberben mindig is megvolt a haza iránti szeretet, csak az a tragédiájuk, hogy politikai szerepet leggyakrabban a hitványabbak vállaltak közülük. „Hisszük, hogy minden nép megél addig, amíg van mit mondania embertársainak. ” Kodály Zoltán