Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2008-06-01 / 6. szám
14 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2008- június Saáry Éva EGY MAGYAR A LÉGIÓBÓL Megpróbálom száműzni agyamból otthonról hozott elképzeléseimet. Ezen az emberen, akivel most a marseille-i Pharo-park tavaszi hangoktól vibráló fái alatt sétálgatok, nem látszik meg, hogy húsz évet töltött a francia Idegenlégióban. Igaz, kemények az arcvonásai, erősen "kisportolt" az alakja, de mindezt más foglalkozási ágakban is megszerezhette volna. Hunyorgó szemmel mosolyog rám:- Most "civil" életet élek. Legtöbben nem is sejtik rólam, hogy valaha hétlángú gránáttal ékes egyenruhát viseltem.-Milyen volt a Légió?-Nem olyan borzalmas, miként azt a hatásvadászatra törekvő regények, s nem olyan romantikus, mint ahogyan a francia katonai szakírók beállítják. Mint mindenütt, nagyon sok múlott azon, milyen karakterű emberek kerültek össze, milyen hatással voltak egymásra. Én, a magam részéről, elég jól bírtam. Látja - itt vagyok.-Milyen érzésekkel gondol vissza azokra az időkre?-Néha térdenállva hálát adok az Istennek, hogy kikerültem az állandó, sokszor emberfölötti erőfeszítésekből, a vérontásból, de máskor - akármilyen furcsán hangozzék -, vágyódom a virtuskodó erőpróbák, a szabad ég végtelensége után. Különösen télen, hideg, zimankós napokon... Lehunyom a szemem, s érzem arcomon az ezer tűvel szurkáló homokvihart, látom a vörösen füstölgő sivatagi dűné- ket. Pedig, borzalmas volt, akkor valóban borzalmas. Néha összeszorított foggal imádkoztam, hogy kibírjam a napot, hogy elérkezzék végre az este.-Azt hiszem, sokat számít a megszokás. Az ember csodálatos lény. A legnehezebb helyzetekhez is képes alkalmazkodni. Mikes Kelemen egy alkalommal megkérdezte a török hajón verejtékező magyar gályarabokat, szeretnének-e hazamenni. Vállvona- gató "nemmel" feleltek. Beletörődtek a sorsukba, jól megvannak a társaikkal, nem kívánkoznak sehová. A tenger végtelen, csillogó kék. A sziklákon megtörnek, s majdnem a magas partig gyöngyöznek a hullámok. Josephine császárné egykori kastélya fölött sirálycsapat vijjog.-A legszömyűbb nem a harc volt, hanem a szomjúság. Nincs még egy hadsereg a világon, amelyik annyit szomjazik, mint a Légió. Szaharai útépítések, őrjáratok...-De úgy tudom, bőven pótolták - alkohollal!?-Az igaz. Sidi Bel Abbés kocsmái regélhetnének róla. Micsoda élet folyt ott annak idején! Most persze, minden halott. Midőn végleg elhagytuk a Quartier Viénot-ot, sokan sírtunk.-A Légió mindig értett ahhoz, hogy legendákat teremtsen maga körül; hogy fogvatartsa az emberek - nemcsak a kívülállók, de a szenvedő alanyok képzeletét is!-Midőn ünnepélyesen elégették az udvar közepén a múlt században zsákmányolt nehéz, kínai selyemzászlót, midőn fölsorakoztatták a "Carré des Légi- onnaires"-ből kihantolt három koporsót...-Mi történt aztán velük?-Rollet generálist, a "Légió atyját", a mesés hírű dán Aage herceget s az Algériában utolsóként elesett Zimmermann közkatonát hazahozták Európába. Darabokra szedték, becsomagolták a fékét márvány emlékművet is.-Láttam a Légió fölvonulását április 30-án Mar- seille-ben.-Az a híres Camerone-ünnep, amit mindig, mindenütt, még a legkeservesebb körülmények között is megtartottunk.-Ki volt az a Camerone?-Nem személy, hanem kis falu Mexikóban, ahol egy "hacienda" védelmében, az 1800-as években, Danjou hadnagy és hatvan katonája, az óriási túlerővel szemben, utolsó leheletéig harcolt. Nézem az emberemet. Szélespofacsontú, markáns kun arc. Az Alföldről jött. Ha nem tör ki a második világháború, ha nem sodornak "kit erre, kit arra a szelek", bizonyosan a "délibábos rónán", az eke szarva mellett öregedett volna meg.-Hogyan került a Légióba?-1945-ben, a franciaországi fogolytáborban verbuváltak. Aki aláírta az ötéves szerződést, mindjárt elkülönítették, jobb ellátást, jobb bánásmódot kapott. Hagyom, hogy spontánul meséljen önmagáról, szaggatottan, meg-megtorpanva, mintha nem is lennék jelen. A vaskos bástyájú St. Jean erődre függeszti tekintetét, amely most, a víz fölött úszó párák ölelésében, bizonytalan lebegésbe kezd.
