Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2008-06-01 / 6. szám
2008. június AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 3 A világ legigazságtalanabb “békéje” (Folytatás az 1. oldalról) A város és az ország némán, méltóságteljesen, de komor daccal tüntetett az erőszakos béke ellen. Egész Budapest a gyászünnep hatása alatt állott." A közlekedés tíz percre leállt, bezárták az üzleteket és az iskolákat. Az ország a legmélyebb nemzeti gyászba borult. Temetés volt ez, valóban: egy hatalmas, gyönyörű ország, és egy éppen magára eszmélő, büszke nemzet temetése. Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche- Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter ezen a napon, 16 óra 30 perckor, a ver- sailles-i Nagy-Trianon palotában aláírta a magyarságra kényszerített békeszerződést. A megdöbbenés és a tiltakozás nem volt ok nélküli. A történelem soha nem látott még ilyen "békét", amire inkább a "kivégzés és hullarablás" kifejezés lenne a találó. Mint látható, Trianonban az összes szomszédos nép részesedett az ezer éve létező Magyarországból, még a baráti Lengyelország, a távoli Olaszország és a háborúban szintén vesztes (!) Ausztria is. De elsősorban nem ezért tekinthetjük Trianont a világ legigazságtalanabb "békéjének". Az ország elveszítette területének több, mint 71%-át, hegyeinek, erdőinek, ásványkincseinek, vizeinek és vasútvonalainak zömét. Odaveszett a lakosság 64%-a, és ami még fájóbb: az új határok mélyén belevágtak a magyar nemzet testébe. Idegen fennhatóság alá került a Kárpát-medencében élő magyarság kereken egyharmada, azaz minden harmadik magyar, ráadásul több, mint felük az új határ tőszomszédságában, egybefüggő, színmagyar területeken élt. Ez azt jelenti, hogy lehetett volna az etnikai, nemzetiségi elvnek megfelelő, igazságosabb határokat húzni, de a győztesek, és főleg a csatlósaik étvágya csillapíthatatlan volt. Ezek az "utódállamok" csak annyiban vállalták a folytonosságot a régi Magyarországgal, hogy megszállták annak területeit, ezen kívül viszont csak egyetlen céljuk volt (és van a mai napig): a "megkapott" magyarok elpusztítása, elűzése. Azóta is - főleg a megszálló országok — előszeretettel sütik ránk az "irredenta" bélyeget (bár sajnos egyre inkább ok nélkül). De vajon belegondoltak-e abba, akár csak egyszer is, hogy ők mit tennének hasonló helyzetben? (Trianon.hu) Tábori Piroska Üzenet Erdélyből Üzent az Olt, Maros, Szamos, minden hullámuk vértől zavaros. Halljátok ott túl a Tiszán, mit zeng a szél a Hargitán, mit visszhangzanak a csíki hegyek? Erdély hegyein sűrű fellegek. Ez itt magyar föld, és az is marad, tiporják bár most idegen hadak, Csaba mondája új erőre kel, segít a víz, a tűz, a csillagok, és nem leszünk mások, csak magyarok! Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk, halott vitézek lelke jár velünk. Előttünk száll az ős turul madár, nem is lesz gát, és nem lesz akadály. Ember lakói, ha ellenünk szegül, a székely állja rendületlenül. Üzenik a gyergyói havasok: megvannak még a régi farkasok. Elő velük! Gyertek, segítsetek! Hollók, keselyűk tépik a szívünket, rabló hordák szívják vérünket; ha nem harcoltok velünk... elveszünk! A honszerző hősöknek hantja vár, ha odavesz az ős magyar határ, s ha rablónak kedvez a világ, mutassunk akkor újabb magyar csodát! Megmozdulnak mind a csíki hegyek! A székely föld nem terem kenyeret, elhervad minden illatos virág, mérget terem mind a gyümölcsfaág, Vizek háta nem ringat csolnakot, székely anya nem szül több magzatot, vadon puszta lesz az egész vidék, s ha végzetül még ez sem elég, a föld megindul, mennybolt megszakad, de Erdély földje csak magyar marad! Erdély magyar föld, harcoljunk érte
