Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2008-05-01 / 5. szám
20 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2008. május r Északi csángók nyomában délen Az elmúlt hétvégén kollegáimmal (a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége munkatársai - szerk. megj.) érdekes látogatást tettünk a Vráncsa (Vrancea) megyei Ploszkucény (Ploscu^eni) faluban. Ploszkucényt földrajzi elhelyezkedése ellenére (az egyik legdélebben fekvő csángó faluról van szó) lakosainak származása szerint az északi csángó településekhez soroljuk. Őseiket mai ismereteink szerint főként Szabófalváról telepítették ide a környék akkori bojárjai, földesurai. A falu hagyományairól gazdag archív anyag áll rendelkezésünkre, Domokos Pál Péter is járt a faluban és leírást készített róla. Az 1930-as népszámlálási adatok szerint 1350 lakosából 1220-an katolikus vallásának, 1185-en magyar anyanyelvűnek vallották magukat. Kíváncsian vártuk, mi maradt ezekből a gazdag magyar hagyományokból, a falu magyar nyelvű lakosaiból? A faluba érkezésünkkor feltűnt az utak, porták rendezettsége. Ploszkucényt aszfaltút szeli át, házai között alig találni régi, rossz állapotú lakot. De mi a lakosokra voltunk kíváncsiak, él-e még a magyar nyelv Moldvának ezen déli katolikus szigetén? Elsőként egy középkorú asszonyt szólítunk meg, románul válaszol, hogy nem érti magyarul feltett kérdésünket. A templomból hazafelé tartó idős asszonyok értik kérdéseinket, ám csak románul felelnek, 60- 70 éves asszonyok ezek, arcukon látni, már rég nem használják a szüleiktől tanult magyar nyelvet. Férfiakat szólítunk meg, értik beszédünket, ám nehézkesen válaszolnak magyarul. Meglepetésünkre egyikük tökéletes magyarsággal áll velünk szóba! Illés Bálintként mutatkozik be, és elmondja, az ötvenes években több falubeli társával együtt Gyergyószentmiklóson tanult szakiskolában. Ezután a templom felé vesszük utunkat, a fiatal ferdinándi (Nicolae Balcescu) származású pap kedvesen fogad, megmutatja kicsiny barátságos templomukat. Meglepő közvetlensége, igaz, csángókról szót sem ejtünk előtte. Később a temetőben sétálva torkunk összeszorul. A kereszteken sorra olvassuk a magyar hangzású neveket, Ferenc, Illés, Mártonka, Dávid, Gusa vezetéknevek, János, Ádám, Éva keresztnevek. Rábukkanunk a Domokos Pál Péter által is leírt csodálatos kő síremlékre, magyar szavain hosszan elmerengünk, micsoda világ tűnt el szinte nyomtalanul! Egy útközben megszólított asszony odasúgott szavai a legrosszabb időket idézik: „Bé vagyunk rekesztve ide az oláhok közé. Nem lehet magyarul beszélni, az iskola oláh, a templom oláh" Zavarodottan és tehetetlenül segítjük haza csomagjaival. Összességében jó hangulatban telt látogatásunk. Bálint bácsi meghívásának eleget téve, felkeressük faluvégi otthonában. Felesége kedvesen fogad, félősen, szégyenlősen szólal meg szülei nyelvén, ám elejtett szavai, mondatai örömmel töltenek el bennünket. Ahogyan azoknak az asz- szonyoknak a beszéde is, akik már a faluból kiindulva ajándékoznak meg bennünket anyáik szőtte bemyéccel (női övvel). ígérjük és belül tudjuk is, hogy visszatérünk még ebbe a szép fekvésű, kedves faluba, ha hamarabb nem is, szeptember 14-én, Szentkeresztkor, a falu búcsúnapján. Csángó.hu 2008.február 4 Ilyen volt — Ilyen lett. Ilyen volt — Ilyen lett, ezen ékes felirat Blum bácsi női és férfi szabó üzlete ajtaján állt és két férfi illuszrálta jelentőségüket. Az ilyen volt alatt egy toprongyos alak állt, kellő szomorússággal. A ruhája csupa rongy, csupa folt. Nem úgy a másik alak, aki elegáns, előkelő öltönyben sétabottal és kalappal hirdette Blum bácsi nagyságát. Blum bácsi jó szabó volt, de az én családomnál a fent említett varázslatra sose került sor. Nekem és a testvéreimnek javítgatta a ruhákat, leengedte a nadrágok szárait, vagy éppen kifordította az elkopott télikabátot. Ha tehettem mindig nagy elragadtatással beszéltem Blum bácsi cége hirdetőiről. Reggel mikor iskolába mentem, a kis inassal váltottam néhány szót a kapura festett két úrról, aki, hogy cégüket tovább dicsérje a faszénnel parázsló vasalót játszi könnyedséggel a feje felett forgatta az üzlet előtt. Apám nagy magyar volt. Élete örök bánata Mohács és Trianon volt, nekünk gyerekeknek sokszor kiöntötte szívét, de sajnos az élete nem volt elég hosszú, hogy bánatára gyógyírt talált volna. Gyógyír manapság sincs. Gyönyörű hazánkat darabokra tépték, Felvidék, Délvidék, Erdély most is
