Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2008-05-01 / 5. szám
2008. május AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 9 Tápay Miklós, dr. Románia külön útja a Varsói Szerződésben II. rész Az előbb említett titkos tárgyalások mellett volt azonban számos nyílt bizonyíték is a románok külön politikai és katonai útjára a VSz-en belül: A hatvanas években sorozatosan utasították el a VSz ülésein meghozott, a szovjet vonaltól eltérő Kínát elitélő nyilatkozatokat, azaz a szovjet álláspont ellen álltak ki. - a VSz politikai tanácskozó testületének (ptt) ülésein is legtöbbször a többiekétől eltérő, egyéni véleményt hangoztattak, ami az elvárt testvéri együttműködés helyett inkább akadékoskodásnak tűnt. 1961-től kezdve Románia nem küldött többé tiszteket szovjet katonai akadémiákon való továbbképzésre. 1963-tól kezdve, demonstratív módon, ismételten távoltartotta magát a VSz tagállamainak katonai tevékenységében: nem engedélyezte a közös hadgyakorlatokat Románia területén és más szövetséges országokban csak megfigyelőkkel és egész kis katonai erőkkel képviselte magát ilyen hadgyakorlatokon. Nehézfegyverek gyártásában igyekezett függetleníteni magát, de állandó pénzhiánya miatt ez a képessége korlátozott maradt. 1959 és 1964 között G.G. Dej fokozatosan megvalósította Románia területének csak saját katonai erőkkel való megvédésének rendszerét. - Ceausescu ezt a védelmi rendszert örökölte és volt képes 1,2 millió embert mozgósítani és védelmi helyzetbe felállítani, mikor 1968-ban megtagadta Románia részvételét Csehszlovákia megszállásában. (Ebben a megszállásban a SzU félmillió katonával vett részt, Lengyelország 50 ezerrel, Ke- let-Németország és Magyarország 20-20 ezerrel és Bulgária talán 10 ezerrel.) Ekkor azonban maga Ceausescu sem volt biztos abban, hogy nem feszítette-e túl a húrt és ez nem von-e majd maga után egy inváziót Románia ellen? Legalább is erre lehet következtetni azokból a nemrég nyilvánosságra került iratokból, melyek szerint augusztus 25.-én, tehát 4 nappal a csehszlovákiai bevonulás után Ceasescu nagy titokban, váratlanul Belgrádba utazott és Románia szovjet megszállásának esetére menedékjogot kért Titótól. És nemcsak a maga és az egész román pártvezetés, de még a megmaradt hadserege részére is! Tito erre lényegében pozitív választ adott azzal a kikötéssel, hogy a katonaságot - nemzetközi megállapodások értelmében - csakis lefegyverezve és zárt táborokba tudja majd befogadni. A hetvenes években Románia folytatta a VSz- en belül szovjet javaslatokkal kapcsolatos makacsságát és nyíltan ellenezte a szocialista internacionalizmus elveit. Ezzel függ össze, hogy megtagadta a szocialista tábor munkamegosztásának szovjet tervében való részvételt is. (Ennek lényege az volt, hogy minden szocialista állam részére kijelölték, hogy a jövőben milyen ipari termékeket fog majd gyártani. A magyarországi rádiógyártást például áttették Bulgáriába.) Ehelyett viszont Románia hajlandóságot mutatott a Nyugattal való szorosabb gazdasági együttműködésre, ami nyugati hadászati technológia megvásárlásában is megmutatkozott. Ceausescu még a sportban is megtalálta a módját, hogy különállását bizonyítsa: Románia volt az egyetlen, a VSz államai közül, mely résztvett a Los Angelesi Olimpián 1984-ben, amit az egész vörös blokk bojkottált, megtorlásul, hogy az Egyesült Államok és több nyugati állam lemondta a Moszkvai Olimpián való részvételt 1980-ban Afganisztán 1979-ben történt szovjet megszállása miatt. Felmerül a kérdés, hogy Bukarestnek ilyen mérvű különútja, ami több esetben provokációnak is beillett, hogy nem vonta maga után a SzU válaszát, beleértve egy katonai lépést is? A szokatlan szovjet tolerancia egyik magyarázata az, hogy a román pártvezetés mindig is tudta, hogy meddig lehet a húrt feszíteni és mikor kell esetleges szovjet beavatkozással számolni. E tekintetben az volt a véleményük, hogy közvetlen szovjet beavatkozással csak akkor és ott kell számolni, amikor és ahol belpolitikai fejlemények alapjaiban fenyegetik egy VSz tagállam stabilitását, azaz egy kommunista állam létét. Ez történt ugyanis 1953-ban Kelet-Berlinben, 1956-ban Magyarországon, 1968-ban Csehszlovákiában és majdnem ez történt 1956-ban és 1981-ben Lengyelországban is. Ilyen körülményeket elkerülendő, Ceausescu ezért tartott fenn mindvégig szigorú pártfegyelmet, sztálini diktatúrát, ami a terror ’bé
