Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2007-12-01 / 12. szám
18 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG Visszaemlékezések Mit hoz a holnap, a kérdés gyakran jár vissza, de mindeznapig a válasz nem jött meg. Ezzel szemben könnyű visszaemlékezni a rég múltra. Érdekes, hogy amint távolodom időben az emlékek egyre élénkebben rajzolódnak ki. Gyermek voltam mintha most történne, javítgatom elszakadt karikámat, mert az összeeresztésnél újra és újra meglazult. Barátaim is elismerték, hogy a legjobb karikázás az enyémmel van, mert súlya van és szabályos körformája ügyesen gördül a szűk gyalog utakon valamint a széles kocsiúton. Egy vándor fényképész meglátott és felajánlotta anyámnak, lefényképez egy pengőért. Anyám ráállt, de beküldött, hogy vegyem fel a vasárnapi ruhámat meg húzzak cipőt meg harisnyát. Ez változás volt, mert nyáron, mint a többiek én se viseltem cipőt így róttuk az utakat a mindig együtt járó barátaimmal. Én a mester gyerek nem voltam hajlandó elütni a többitől. Eljött az ideje az iskolába járásnak. Apám a kántortanító már öt éves koromban beirt az első osztályba. A második pad szélén ültem a gyerekek oldalán. A tanterem másik oldalán ültek a lányok. Szélén ültem a padnak és velem egy sorban ült egy leány, akit szebbnek láttam, mint a többit és mikor már írni tudtam este a petróleumlámpa mellett titokban levelet írtam. Az volt benne, hogy majd másnap estefelé elmegyek a házuk előtt, és ha kijön adok neki cukrot. Levelet a kis asztalomon felejtettem és hosszú évek után anyám megmutatta az első szerelmes levelemet. Élénken élnek emlékeimben a hétköznapok meg az ünnepek. Karácsonyt mindig nagy várakozás előzte meg mert a kis Jézus megérkezése ajándékokkal is járt. Én kaptam az első búgócsigát a faluban, amelynek forgásba hozatalához nem kellet ostor. Tele voltak a napok megismétlődő eseményekkel és az idő múlásával sok más is csatlakozott hozzájuk. Keszthelyre kerültem a fehér papok iskolájába. Minden más lett, de a játék maradt az életem központjában. Azért igyekeztem az iskolában, mert nem akartam csalódást szerezni szüleimnek, akik pénzzel is támogatták ottani életemet. Nyolc év elmúlt sikerek és nehézségek sorozatával, de végig megmaradtan a csendes életet kereső könnyen megalkuvó életfelfogásomnál, megkaptam az érettségi bizonyítványt. Igaz szerelmek izgalma tarkította ifjú éveimet és mint állatorvostan hallgató Budapesten töltöttem öt évet ami végül diploma átadásával végződött. Nem életrajzot írok ebben a kis visszagondolásban, hanem természetem alakításának egyes motívumait hozom elő a múltból. Budapest után a háború Németországba vitt. Ott jártam végig a sok véletlennel kísért életem egy évét. A háború alatt, mint sokan mások engem is a szerencsém segített át a megmaradásban. A nagy bécsi bombázás a helyszínen talált és körülöttem minden ingott mintha valami óriás ringatta volna a földet. Mikor feljöttem a két emelet mély pincéből, ami volt azelőtt Bécs közepében abból 2007. Karácsony semmisem maradt. Mindent összeszámolva körülbelül 15-ször volt alkalmam szembe- nézni saját tragédiámmal. Számokat véve figyelembe ez nem kis esemény- sorozat. Ezzel szemben a számos összehasonlítás mércéjén ez kicsi szám. Gondolok itt a háborús résztvevőkre és a politikai börtönök áldozataira. Életem további eseményeiben ott van állatorvosi tevékenységem Somogy megyében, ahol valójában a legtöbb jót tettem embertársaimnak és a rászoruló önmagukkal tehetetlen beteg állatoknak. Tovább folytatva, életem a politikai egyensúly keresése volt és személyes befolyásom hatékonyan elősegítette a jót javítgatva a rosszat. Ezért fizetnem kellett. Hazátlanná váltam és életem nagy részét idegenben töltöttem. Ez lehetett volna tragédia, de a szerencse a jobbat hozta számomra. Még a kívülről néző értékelése alapján is eredményes lettem. Új ismeretekkel gyarapítottam a meglévő orvosi tudományt és több felfedezésemet rólam neveztek el. Az út ezen a pályán sok sikerrel és kudarccal járt és mikor kiléptem ebből a világból nem volt könnyű csak a jóra gondolni. Az emberi irigység több keserűséget teremtett számomra, mint amire el voltam készülve. Ennek rövid megfogalmazása így hangozhat „Mindenki szereti az előrehaladást, de nem sokan kedvelik a sikeres embereket.” Ezzel végére is értem a visszaemlékezés egyes motívumaira, amelyek végül is öregkorom megbékéléséhez vezettek. Talán nem éltem hiába és érdemes volt élni, úgy ahogy éltem. Indulás, a felkészülés az életre és együtt élni a velünk született természettel és adott tehetséggel valójában meghatározója az egy ember életútjának. Amikor majd az élet elérkezik a befejezéshez akkor minden megszűnik ami fontos volt a maga idejében. Egy ember élete megismétlődés. Hasonlóan, akik ma élnek azokat is követni fogják. Ez a folyamat emberöltőkön át ismétlődik és mindenki láncszeme lesz az évmillióknak. A világ embere a választott hit a tudatlanság vagy nem törődömség birtokában választ cselekedeteinek véghezvitelében. Mindentől függetlenül a jó és rossz cselekedetek következményeiben maradandót teremtenek és ez az ami mindenki után megmarad. A nagy többségre a visszaemlékezés csak addig tart, amíg lesznek, akik emlékeznek. A történelem csak a Cézárokra, Sztálinokra, Filozófusokra, Szentekre és Hírességekre emlékezik. Az elbírálást viszont erősen befolyásolja a később élők megítélése. Könnyen válik gyűlölté, aki nagy volt életében és fordítva is. Az egyetlen tévedhetetlen ítélő marad mindenki számára az Isten, és azoknak igazán jó, akik erre építenek. Barátsággal, szeretettel Dr. Kasza Lajos „ Verecke híres útján jöttem én, Fülemben még ős magyar dal rivall, Szabad-e Dévénynél betörnöm Új időknek új dalaival? ” (Ady Endre)
