Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2007-12-01 / 12. szám
4 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2007. Karácsony “Zörgessetek és megnyittatik, kérjetek és adatik.” “Kislányom” - szólt hozzám édesapám - “e sorokat most még nem érted, majd ha nagyobb leszel, megmagyarázom”. Boldogan tértem nyugovóra. Magamban mondogattam a Szentírás e sorait, elgondolkodtam rajta és meg is értettem. E két sor jelentőségét és az est élményét a mai napig sem felejtettem el, s ha bánat ér, mondogatom: “Zörgessetek és megnyittatik, kérjetek és adatik.” Krajcsikné Pazel/er Mária (ujember.hu) El nem vesztett Karácsonyom Mária, szíve alatt a Kisjézussal a születés előtti utolsó napokban kelt útra Józseffel, és kértek szállást Betlehemben. Akikhez bekopogtak, talán adhattak volna helyet, de nem tették, nem húzódtak össze, nem adták fel megszokott kényelmüket, így elvesztették a legszebbet, életük első karácsonyát. Kisgyermekként számomra mindig a Jézuska hozta a karácsonyfát, ő állította a szoba közepére, két angyalka kíséretében. Ezt én nem láthattam, mert amikor már illatozott a diós és mákos kalács, akkor édesanyánk a testvéremmel szánkózni küldött a hóborította nyírségi dombokra, és távollétünkben egy áldott kéz faragta, a másik pedig díszítette a fát. Hidegcsípte arccal, dideregve visz- szatértünk, és hittem, hogy a Jézuska járt itt kíséretével. Bár a bátyám már sejthette, hogy ez nem egészen így történik, mellőzte felvilágosításomat, tapintatosan meghagyott csodálatos hitemben. Még nem jártam iskolába, amikor szenteste előtt, szokás szerint elindultunk, de nem a dombok, hanem a közeli mosótó felé, mert testvéremnek korcsolyázni támadt kedve. Afféle bakancsra kulccsal rögzíthető alkalmatosság volt a korcsolya, a szánkóval együtt magunkkal vittük. A tó jege tükörsima páncélként csillogott. Micsoda öröm, ő korcsolyázik, közben a szánkón húz engem maga után. Vágytam már haza, szerettem nézni az udvarról a jégvirágos verandaablakon át a karácsonyfán világító viaszgyertyák fényét, a két porcelán angyal szobrot, amellyel a Jézuska bizonyította, hogy itt járt, de még sokfelé visz az útja, sokan várnak rá az egész földkerekségen. Egyetlen utolsó száguldásért esedeztem, arra nem számítva, hogy a kertek alatt mélyül a tó, és a jégréteg vékonyabb. Reccsent egyet, és én belezuhantam a tóba. A szánkóba kapaszkodtam, a jégpáncélból már csak a kezem és a fejem látszott. Korcsolyával menteni képtelenség, ám jött a segítség egy falubeli fiú személyében. Ő a szüleihez invitált, de édesanyja hazaküldött minket. A forró fürdő és tea megtette hatását, de kántálni és éjféli misére már nem mehettem. Bebugyolálva hallgattam, hogy "mennyből az angyal lejött hozzátok...", amint szállt a magasba a kisgyermekek csengő hangja. Hozzánk valóban eljött, de örökre elvitt egy gyermekkori álmot - megtudtam, Jézuska nem személyesen hozza a karácsonyfát, hanem ott fenn, a mennyben úgy intézi, hogy aki hisz benne, aki ajtót nyit neki és helyet ad a szívében, annak soha ne vesszen el a karácsonya. Még akkor sem, ha árva, ha már nincs kéz, amely faragja és díszítse a fát, mert ő örökké vele marad a világ végezetéig. Kulcsár Erzsébet A titok -g. Szíved ha egyszer lángra-lobbant, Nem kérdezi, hogy szabad-e neki? Érzed, hogy Ő neked a mesebeli, De a „SORS” életedet máshoz köti. A napok gondjaival takarod, Felejtenéd, — ám feledni nem tudsz, S ha bárki megkérdezné mi fáj? Tudod, hogy úgy is hazudni fogsz! Csendben éber a vágyó gondolat, Tudod—néha—mi rontja álmodat. Szerelem csak egyszer van—igazi! Tovább—csak megalkuvás a többi! Emléke így él benned—és Veled, Mig végére ér múló életed. A halál nem oldoz fel alóla, Viszed magaddal emlékét—oda, Hová nem megy Veled senki—soha. így őrződ meg magadnak—a tied, Csak a tied volt teljesületlen, Tisztán,—ez a csodálatos, szép szerelmed. Sárközyné Németh Piroska
