Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2007-11-01 / 11. szám
8 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 3007. november BETEG VALAMELYITEK? Van égi orvosunk is (Dr. Miklósházy Attila püspök Benedicamus Domino /Áldjuk az Urat/ című könyvének idevágó fejezetét ismerteti dr. Miskolczy Kálmán, piarista tanár) Gondolnunk kell rá, mert hiszen egyedül akkor vagyunk képesek magunkat teljesen az Isten kezébe adni, szabadon, tudatosan, azzal az engedelmes szeretettel, amit ke- resztségi fogadalmunkban megígértünk és amit próbáltunk gyakorolni egész életünk folyamán. Kötelességünk tehát még akkor amikor egészségesek vagyunk, elmélkedni, hogy mi is a betegségnek, szenvedésnek, öregkornak és a halálnak keresztény értelme. Az új szertartáskönyv nem csupán a szentkenet szentségével foglalkozik, hanem az egész betegellátás folyamatával. Vagyis nem csupán egyetlen látogatásról van szó amikor a pap megkeni szentelt olajjal a beteget, Itt egy szentségi folyamat megy végbe, ami előkészületből, ünneplésből és megélésből áll. Az első dolog, amire a szertartáskönyv felhívja a figyelmet, az hogy a betegeket látogatni kell. Ez krisztusi misszió. Maga az Úr Jézus körüljárt jót téve, segítette az elesetteket, gyógyította a betegeket, sőt néhányszor a halottakat is feltámasztotta. Erre a munkára küldte apostolait is még földi élete folyamán. Az egyház folytatja ezt a küldetést, amikor a betegekkel törődik. Elsősorban a lelkipásztornak, a papnak feladata, hogy a nyája után nézzen, különösen az elveszett, a tévelygő, vagy megsebzett bárányok után, de erre egyedül nem mindig képes és idejéből sem telik. Ezért szükség van olyan világi hívekre, akik vállalni tudják ezt a szolgálatot, a betegek rendszeres látogatását. Ez annyira fontos az Egyház szemében, hogy újabban ismét megengedte, hogy világi hívek vigyék az Oltáriszentséget szentáldozásként a betegeknek, legalább hetente egyszer, különösen vasárnap, de ha lehet naponta is. A pap egyedül képtelen lenne ezt megtenni, különösen a szétszórtságban. Pedig az Egyház gondoskodni akar betegeiről, biztosítani akarja őket, hogy mostani betegségükben is szerves részei az egyháznak, a helyi egyháznak, egyházközségnek. Mindnyájan támogatjuk őket imánkkal de más módon is, különösképpen az Úr szentségi jelenlétével. A beteglátogatás alkalmával a látogató beszélgessen el a beteggel, bátorítsa, imádkozzanak közösen rózsafűzért vagy más imákat, olvassanak a Szent- irásból stb. De nyilatkozzék meg az Egyház gondoskodása szentségi formában is, pl. a bűnbánat szentségében, amikor a papnak van alkalma elmenni, és a szentáldozás gyakori vételével. A betegellátásnak különleges szentségi formája a szentkenet szentsége, amit a 2. Vatikáni Zsinat után már nem a haldoklók szentségének, hanem a betegek szent kenetének hívunk, mert hiszen elsősorban a betegek számára van, a haldoklóknak csak kivételesen, mintegy határesetként adjuk fel, ha már előzőleg nem volt rá mód. Az Egyház azt óhajtja, hogy a betegek kenetét olyan állapotban vegyék fel a betegek, amikor még értelmüknek teljes használatával rendelkeznek, úgy hogy elő lehet őket készíteni a szentség gyümölcsöző felvételére, amikor még fel tudják fogni a liturgikus szimbólumok jelentőségét és így az Isten Igéjét hallva, a szentkenet és a hitből fakadó ima által megerősödjenek. A szentkenet sajátos gyümölcse a gyógyulás. Mégpedig nemcsak a testnek, nemcsak a léleknek hanem az egész embernek meggyógyulása. A szentkenet szentségét azoknak lehet kiszolgáltatni, akik súlyosan betegek, vagyis olyan betegségnél amelyek könnyen halálhoz vezethetnek. Föl lehet adni sebészi beavatkozás, műtét előtt, különösen ha altatással történik. Általában az altatás eléggé megrendíti a betegeket. A betegség súlyosságát ugyanis nemcsak objektiven kell megítélnünk, vagyis az ovosi lelet szerint, hanem a beteg szubjektív reakciója szerint is. Vagyis figyelembe kell vennünk, mennyire zavarja meg a beteg állapotát egy ilyen orvosi beavatkozás, vagy műtét. A szentség segítő hatása pontosan arra irányul hogy ezt a zavart eloszlassa, a beteget megnyugtassa, és képessé tegye a betegségét és annak következményeit keresztény módon integrálni tudja életébe. A szentség felvétele akkor is indokolt, amikor az öregség terhe megzavarja lelkivilágunkat Istenhez és az emberekhez való kapcsolatunkat, amikor kezdünk tehetetlenné válni, nem tudunk olvasni nem tudunk járni stb. Ilyenkor igazán szükségünk van arra, hogy Isten kegyelmének a segítségét e szentség révén elnyerjük. A szentkenet azok számára való, akik valamilyen testi betegségben szenvednek. Tehát nem lelki betgegsé- gek, pszichológiai rendellenességek pl. depresszió, gyógyítására szolgál. Arra van nekünk egy másik szentségünk a bűnbocsánat szentsége, ami szintén gyógyító hatású. Jóllehet nehéz a betegség testi és lelki részét vagy eredetét élesen elválasztani, mégis a szentkenetnél a szentségi jel, a megkenés inkább testi betegségre utal, mint lelki zavarra. Mivel a szentkenet a betegek szentsége, nem helyes egészségesekre alkalmazni. Megtörtént eset, hogy egy túlbuzgó pap az egyik vasárnap azt mondta híveinek: mivel mindannyian valamiképpen betegek vagyunk, mindenki most járuljon elébe és vegye fel a szentkenet szentségét. Az ilyesmi visszaélés a szentség igazi jelentőségével. A szertartáskönyv szerint a szentkenetet nem adjuk fel azoknak akiket az orvosok már halottnak nyilvánítottak. “Ha már meghalt a beteg, akihez a papot hívták, a pap imádkozzék a halottért, hogy Isten bocsássa meg bűneit és fogadja be országába. Meg kell értetni híveinkkel, hogy a szentkenet a betegek kenete, tehát jó
