Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2007-11-01 / 11. szám

j5 „Arról van szó, hogy a zsidók 2800 év óta, főként a későbbi időkben magukról, mint kiválasztott nép beszélnek, ami szerepel a Talmudban is. Többek kö­zött Izraelt vallásilag szentesített bibliai elvekre hi­vatkozva hozták létre, előidézve a közel-keleti tragikus konfliktusok sorát... Az antiszemitizmust azért hangsúlyozzák sokszor a politikában, hogy elleplezzék az antihumánus megol­dásokat. Persze ezek nem jellemzik a zsidóságot kivé­tel nélkül, hiszen a zsidóság körében napjainkban is vannak számosán, akik a humanizmus talaján állnak. Már az Ótestamentum szerint is a zsidóságon belül mindig is volt egy józan irányzat. Ez nem vallja a kiválasztottság elvét, hanem az egyéb népeket egyen­rangúaknak tartja önmagával és velük jó kapcsolatokat igyekszik ápolni. Míg Esaiás könyve például az arany­kort, mint a zsidóknak más népek feletti, istenség által elrendelt uralmát írja le, addig Mikeás humanista ta­lajon áll, és arról beszél, hogy az aranykorban majd minden etnikum a maga isteneit tisztelve fog élni boldogan. Többször olvashatjuk az Ószövetségben azt a humanista felszólítást, hogy a zsidók bánjanak em­berségesen a hazájukba menőkkel, mert ők is jöve­vények voltak Egyiptom földjén. A professzor arra is kitér, hogy ha összevetjük a hellén kultúra szellemiségét a Bibliáéval és a Koráné­val, „tehát a zsidó, a keresztény vallás és az iszlám eszmei, történeti alapját képező kánonokéval, akkor közöttük óriási különbséget tapasztalunk. Ugyanis a két szent irat bővelkedik brutális jelenségekben. Tehát szükség van olyan humanista, racionális filozófiára, amely nem soviniszta, magyarbarát és védelmezi ha­zánkat. Ez a mai adópolitika, ez a privatizációs po­litika, ez az úgynevezett egészségügyi reformpolitika kifejezetten magyarságellenes, mivel ez már a nép létét veszélyezteti. Magyarországon nem más népek ellenére, de a ma­gyarság érdekében kell eljárni, nem feledkezve meg soha Démokritosz óvó figyelmezetéséről: „... a jól kormányzott állam a legnagyobb mentsvár, s ebben minden benne van: ha ez egészséges, akkor minden egészséges, ha viszont ez tönkremegy, minden tönkre- megy ” Magyar Kurír Szent Imre késői utódai Dicsértessék - köszönt rám valaki a minap a plébánia lépcsőfordulójában. Hosszú pillanatokba telt, míg a sö­tétre festett hajú, piercinges, szögekkel kivert övü, ma­napság divatos lyukas farmemadrágos lányban felismer­tem egykori elsőáldozós hittanosomat. Egyetemre járok - kezdte, és elkísért egy darabon. Megtudtam, hogy szü­lei elváltak, de nem haragszik rájuk. Az öccse még ott­2007 november hon van, az édesanyja neveli, ő már kollégiumba köl­tözött. Mosolyogva szabadkozik a ruhája miatt, "nem akarok kilógni a többiek közül" - mondja. így is meg­szólják, túl rendesnek tartják, ha teheti, inkább színház­ba jár, mint buliba. "Van egy barátom - újságolja -, ő is hívő. Ha minden jól megy, rövidesen összeházaso­dunk... Nyáron együtt voltunk a kölni ifjúsági világtalál­kozón..." Amikor elmondom, mennyire tetszett, hogy a Rajnán hajón érkező pápát a fiatalok derékig a vízbe gázolva fo­gadták, azt mondja, ők is ott voltak. "A rendészek meg akarták akadályozni, hogy bemenjünk, de nem törőd­tünk vele" - teszi hozzá. Miközben pedig az éjszakai szentségimádás "csodálatos" élményeit meséli lelkesen, elgondolkodom, mennyi előítélet, félreértés él bennünk, felnőttekben és fiatalokban egymás iránt. Az ifjú szeret­ne mihamarabb felnőni, amikor pedig már benne van a korban, mindent megtesz, hogy fiatalabbnak látssék. Igazában nem is ezzel van baj, hanem azzal, ha nem merjük, vagy nem is akarjuk vállalni az életkorunkkal járó felelősséget. Elértük ugyan a felnőttkort, de dönté­seinkben még mindig úgy viselkedünk, mint egy ti­nédzser. Szeretnénk, ha a felnövekvő nemzedék jobb vagy le­galább olyan "értékes" lenne, mint a miénk. Egyéni élet­vezetésünkkel és közéleti állásfoglalásainkkal teszünk-e ezért valamit? Fiataljaink sokszor magukra maradnak. Félünk megbélyegezni azokat a közéleti szándékokat, amelyek maradandó sebeket ejthetnek rajtuk. Talán még hitünk igazságait és a belőlük fakadó erkölcsi következ­ményeket sem merjük elég határozottan képviselni felé­jük, nehogy megnehezteljenek ránk. Szerencsére a fiata­lok egyre többen érzik azt a belső erőt, amely szent­ségeinkből, liturgiánkból, az Evangélium tanításából árad. Szeretnek letérdelni és órákat tölteni csendben az Oltáriszentség előtt - mint arról a nemrég befejeződött eucharisztikus szinódus résztvevői is beszámoltak. Ösz­tönösen törekszenek a jóra, és azzal is tisztában vannak, ha gyarlóságaik meggátolják őket odaadottabb hitvalló életükben. Szent Imre késői utódai ma is példaképeket keresnek. Szívükben ott él a vágy, hogy valami nagy­szerűt, értékeset alkossanak. A boldog család, a becsü­letes munka, az Istent szerető, imádságos élet örömét merjük-e mi, felnőttek egyéni példánkkal eléjük élni? Segítsük fiataljainkat, hogy ideáljaink bennük még job­ban kiteljesedjenek! Papp Tamás „A kommunizmus megbukott mindenféle érte­lemben, de a kommunistáktól nehéz lesz megsza­badulni, mert senki sem olyan konok és vesze­delmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem mesztelen életét és a zsákmányt.” (Márai Sándor) AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG

Next

/
Thumbnails
Contents