Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2007-07-01 / 7-8. szám
2007. júl.-aug. AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 25 Fecskefarkú lepke Új Ember A gyönyörű pillangót a kígyószisz kék szirmain pillantottam meg a budakalászi kőbánya közelében. Jóízűen szívogatott, és amikor az egyik virággal végzett, megfontolt mozdulattal a mellette lévőre lépett át. Sárgán és feketén mintázott szárnyait a nap felé tárta. Megálltam előtte, és néztem. Nem vett rólam tudomást, békésen táplálkozott, én pedig gondolatban visszaszálltam vagy hatvan évvel, gyermekkoromba, ahhoz a nagy nyárior- gona-bokorhoz, amelyen nyaranta tarka pillangók tucatjai adtak találkát egymásnak. Káposzta- és rókalepkék, nappali pávaszem, Atalanta- és bogáncslepke mellett mindig akadt egy-egy fecskefarkú és kardoslepke is. Ha e két utóbbi egymás mellé került, soha nem tudtam eldönteni, melyiküket tenném az első helyre a Buddleia bokron rendezendő szépségversenyen. A magasban pacsirta keringett, és közben folyamatosan énekelt, élvezettel hallgattam, pedig tudtam, hogy trillái nem nekem, hanem párjának szólnak, aki a fű között jól elrejtett fészkében a tojásokat melengeti. A távoli patakpart fűzfáinak egyikéről a sárgarigó "huncut a bíró" flótáját hozta a szél. A szokatlanul korai tavasz az aranytollú madarat is idő előtt csábította haza, magam az elsőt április 20-án hallottam a Gellért-hegyen. A bánya felett holló repült át, mély "korr-korr" hangjára a fenyvesből a szajkó recsegő hangja válaszolt. A fenyves mellett hoszszan elnyúló orgonasövény teljes pompában állt, a lila virágok bódító illata a sövény végén magasló juhar lombjait rágcsáló cserebogarakéval keveredett. A fecskefarkú időközben abbahagyta a szívogatást, kecsesen odébblibbent, és egy jókora lapulevélre telepedve sütkérezni kezdett. Jóllakottal! pihent, én pedig gyönyörködtem benne. De sajnáltam is, hiszen ezek a szép lepkék legfeljebb néhány hétig élnek. Lerakják petéiket valamelyik ernyős virágzatú növényre, aztán - kötelességüket teljesítve - elpusztulnak. A halottak nyomán azonban az első nemzedék eleinte apró és feketés, később nagyon szép, az egyes szelvényeken hat-hat piros pöttyel ékes hernyói már májusban megjelennek. Az én fecskefarkúm azonban aligha foglalkozott a jövővel. Még pihent egy ideig a levélen, de amikor egy kis haj- nalpírlepke repült arra, felemelkedett, és néhány másodpercig együtt táncoltak a levegőben. Aztán az elülső szárnya hegyén narancsos foltot viselő lepke az orgonasor felett repült tovább, a fecskefarkú pedig a fenyvesbe ékelődött kis tisztás felé libegett, ahol rövidesen el is tűnt a szemem elől. Alig indultam tovább, nagy zörgéssel jókora zöld gyík szaladt be az orgonák alá. Ha kint marad és tovább sütkérezik, talán észre sem vettem volna, zöld színével teljesen beleolvadt a környezetébe. A gyík azonban a biztosabb megoldást választotta, és az embereket ismerve, sajnos, azt hiszem, igaza volt. Egyenesen felém repült viszont egy barátságos kék fadongó. Kíváncsi lehetett, mert háromszor megkerült, aztán az egyik kiszáradt fenyő törzsére ült. Acélkék szárnya csillogott a napsütésben. Kora délután ugyanazon az úton jöttem visszafelé. Nem messze a korábbi helytől megint elém került egy fecskefarkú lepke. Libegett, csapongott, aztán egy kőre ült, és kényelmesen elhelyezkedett. Megnéztem a távcsővel is, és amikor így egészen közeire került, kezdtem úgy érezni, mégiscsak ő a legszebb, de lehet, hogy csak azért, mert kardoslepke ezúttal sem volt a közelben. Schmidt Egon Fotó: Bécsy László--A Népszabadság (Egy romtemplom... ) cikket írt arról, hogy Oroszlány határában, elhagyott bányatelepektől körülvéve, az erdőben rejtőzködik a Vértes egyik legszebb szakrális emléke, Vértesszentkereszt: egy gyönyörű, román stílusú templomrom. A cikk szerint ha volnának még itt szerzetesek, szinte háborítatlanul élhetnék remeteéletüket e nyugalmas környezetben. Egy remete azonban most is él itt, Henye Péter festőművész. O az egyik létrehozója a műemléket gondozó magánalapítványnak, amely tavaly ősszel alakult. A festőművész elhozta ide orvos barátját, az Angliában dolgozó Laskai Gábort, aki beleszeretett a helybe, a romok gótikus csendjébe. Meglepte őket, hogy a falakat senki sem őrizte, egy rossz kerítés vette csak körül, amelyen bárki bemászhatott. A festő és az orvos elhatározták, hogy gondjukba veszik a helyet, így jött létre tavaly ősszel a Vértesszentkereszt Alapítvány. Megszerezték a szükséges engedélyeket, szerződtek a KVI-vel, Henye Péter pedig nekilátott a takarításnak. Megjavította a kerítést, kihordta a szemetet, összeszedegette a szétszórt köveket és a kolostor temetőjéből széthajigáit csontokat. Közben az utolsó másfél évtizedben innen ellopott faragványok is kezdtek visszavándorolni. Nemrég egy szomszédos településen rábukkantak arra a XIII. századi kőoroszlánra, amely a templom egyik kapuját őrizte, s még 2000-ben tűnt el. Most éppen a vizet szeretnék bevezetni, hogy a látogathatóság feltételeit megteremtsék. (MK) Kérjük, hívja fel barátai figyelmét lapunkra!
