Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2007-06-01 / 6. szám

2007. június AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 3

Soós Géza

HAZAI TÜKÖR

Már többször említettem, hogy idehaza nem tudni, hogy hol végződik az államhatalom, és hol kezdődik az alvilág. A balliberálisok regnálása óta ez még szembetűnőbb. Erre egy nagyon érdekes példa a legutóbbi botrány, mely olyan gazdasági bűncselekmény, melyben a Nemzetbiztonsági Hivatal egyes prominens személyei is nyakig benne lehetnek. Sőt, Szilvásy György kancellária miniszter rokonsága, úgy tűnik komoly szerepet vállal az ügyben.

Az egész egy alapítvánnyal kezdődött, melynek neve: Egymásért Egy-Másért Alapítvány. Ennek az alapítványnak kuratóriumába voltak delegálva a titkosszolgálatok munkatársai, és mára már kiderült, hogy az alapítvány milliárdos adó és vámcsalás gyanújába keveredett. Mint említettem, ezen közhasznú társaság munkatársai között megtalálhatóak voltak a nemzetbiztonság emberei. így a néhai Nagy Lajos, a szervezet főigazgatója, Gyarmati György főosztályvezető, Simon Ibolya jogtanácsos. Az alapítvány Távol-Keletről hozott be élelmiszert, mint egy 8500 tonna mennyiségben, melyet ahelyett, hogy szétosztottak volna a rászorultak között, különböző üzletláncokon keresztül értékesítettek. Az értékesítést elmulasztották bejelenteni a vám és pénzügy- őrségnél, és ezzel több milliós vám és adó megfizetés alól sikerült kibújniuk.

A bűnügyben jelenleg heten vannak előzetes letartóztatásban. A Nemzetbiztonsági Hivatal egyik munkatársa úgy tudja, hogy a hivatal dolgozói engedéllyel tevékenykedtek az alapítványban, és nem volt tudomásuk a bűncselekményről. Az viszont érdekes, hogy a hivatalt felügyelő Szilvásytól, miként várható el a titkosszolgálat tagjainak szerepének tisztázása, ha a rokonságon belül is belekeveredtek ebben a „nyálas” ügyben. Földi László, a hivatal egykori műveleti igazgatója szerint, rémisztő és elfogadhatatlan az egész ügy. Régen a titkosszolgálat alkalmazottainak távol kellett magukat tartani minden gazdasági társaságtól, pont azért, hogy még csak fel sem merülhessenek ilyen és hasonló ügyek. Már csak azért sem, nehogy szóba kerüljön, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal, bármilyen cég, vagy alapítvány fedőcége legyen. Mára ez úgy tűnik a múlté. A kormánynak sikerült a független hivatalokat, így a nemzetbiztonságiakat is, saját színvonalára lezüileszteni. Gyakorta hallani, hogy az ország morális színvonala, egy-egy banánköztársaság színvonalára csúszik vissza. Ami azért nem igaz, mert azon már rég túljutottunk.

A ,jó” mindig elnyeri méltó jutalmát. Legalább is az SZDSZ köreiben. Fodor Gábor pedig ,jó” SZDSZ-es. Még akkor is, ha néhány szavazattal alul maradt Kóka Jánossal szembe. Kárpótlásul mindjárt egy miniszteri

széket ígértek neki cserébe. Ez a szék pedig a Környezetvédelmi Minisztériumban található. Az, hogy Fodor Gábor ért-e a környezetvédelemhez teljesen mindegy. Annak idején az oktatáshoz sem értett, mégis hónapokig vezette a tárcát. Szegény Hóman Bálint foroghatott a sírjában! Az oktatás pedig úgy lerongyolódott, lezüllött, mint maga a liberális párt. Végül Gábor talpára útilaput kötöttek és ki penderítették a minisztériumból. Pedig ha jól belegondolunk, nincs igazuk. Ugyanis az SZDSZ sohasem tűzte a zászlójára, hogy kiművelt emberi főkre lenne szüksége a társadalomnak. Sőt, éppen ellenkezőleg.

Visszatérve Fodor Gábor miniszteri kinevezésére a környezetvédelmi tárca élére. Ez nem más, mint a szakág mélységes lenézése, megvetése, mely csak arra jó, hogy a behatárolt képességű liberális apparátcsíkok pozíciót, és melléje a hivatalos és illegális jövedelmeket begyüjtsék. A „hálapénzt.” Azt a „hálapénzt,” melyet a szabaddemokraták, az egyre jobban nyomorgó társadalommal fizettetnek meg. Miközben pontosan tudják, hogy Gábor regnálása a minisztérium élén, sem az országnak, sem a társadalomnak egyetlen fillér hasznot nem fog hozni. Végül is úgy tűnik, hogy ez nem számít. A fontos az, hogy a miniszteri poszt, „megfelelő” ember által be legyen töltve. Aki oly sokszor hitet lett a melegek, a deviancia, az aberráció mellett. Ez pedig annyit jelent liberális megfogalmazás szerint, hogy az illető tökéletesen alkalmas.

Meggyalázták Kádár János sírját. Éjszaka kihantolták, felnyitották a koporsót, mind a kettőt. A belső koporsó fémből volt. Elvitték csontjainak egy részét, így a koponyát is, és felesége aranyból készült urnáját. Az ember óhatatlanul felteszi a kérdést. Mi végre ez a nagy pompa. Dupla koporsó, arany urna, és főleg kinek a pénzéből? A Munkásmozgalmi Phanteum falára a tettesek nagybetűvel ráírták: Gyilkos, hazaáruló magyar földben nem nyugodhat. Valóban, gyilkos, hazaáruló miért nyugszik magyar földben? Ott van neki a végtelen orosz sztyeppe. Ahová tartozott. Magát a kihantolást kimondottan szakszerűen végezték. Csak délelőtt 10 óra után vették észre. Lett is nagy lótás futás. Egy tucatnyi rendőr és nyomozó, mintha valami égbekiáltó gaztett történt volna.

Másnap vagy harmadnap, már kétmillió forint jutalmat tűztek ki a nyomravezetőnek. Ez azért is érdekes, mert nincs olyan hét, hogy az országban valamelyik köztemetőben vandál sírrongálók ne okoznának több millió forintos kárt. Ilyenkor sokkal langyosabb a hatóság, és a nyomravezetőnek sem jár jutalom. Na persze, ezekben az esetekben az örök álmukat nyugvó, csak egyszerű halandó, és nem ilyen tömeggyilkos, mint Kádár. Már pedig nálunk a rendszerváltás óta, igen nagy becsülete van a tömeggyilkosoknak. Főleg a munkás- mozgalmi sírok esetében.

A végső nyugalom mindenkit megillet, harsogta a balliberális sajtó. Hát valóban mindenkit megillet, illetve