Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2007-05-01 / 5. szám

AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 7 2007. május Távozott a miniszter úr Lehet, hogy majd a temetkezési üzletágban találkozunk vele? Dr. Molnár Lajos, az Egészségügyi Minisztérium élé­ről szép csendben, lábujjhegyen távozott. Mégis amikor behúzta maga után az ajtót és kisomfordált az épületből, távozását a közvélemény hangos „na végre” felkiáltása kísérte. Ratkó Anna, a „szeretett vezér” Rákosi Mátyás „tündöklésének” miniszter asszonya óta nem volt ilyen közutálatnak örvendő minisztere az egészségügynek. Túl azon, hogy szóbeszéd tárgya volt Molnár úr gyenge kvalitása orvosként. Az is csípte az emberek szemét, hogy egy orvos „másodállásban” hogyan lehet fegyver- kereskedő. Ugyanis az emberek többsége úgy okosko­dott, hogy a lőfegyverek nem feltétlen szükséges tarto­zékai az egészség megőrzésének. Az sem tett jót mi­niszter úr tekintélyének, hogy a liberálisok állították erre a fontos posztra. Már pedig közismert, hogy a liberá­lisok csak saját maguk egészségéért aggódnak, a töb­biekét rábízzák a kórokozókra. Végül is a mór megtette kötelességét, a mór mehet. Ez a kötelesség pedig az egészségügy totális szétverése volt, melyben Molnár Lajos elévülhetetlen érdemeket szerzett. Regnálása idején patinás, nagyhírű kiváló tu­dással rendelkező intézményeket sikerült úgy szétvernie és megszüntetnie, melyek pótlása csak papíron létezik Olyan kórházak, illetve kórházi osztályok estek áldoza­tul miniszter úr buzgalmának, melyekre az elmúlt évek­ben milliárdokat költöttek, mint épületekben, mint fel­szerelésben. Arról nem beszélve, hogy kitűnően képzett orvosgárda és egészségügyi személyzet került utcára, minden reményüket elveszve. Ahogy ők mondják a ta­karékosság j egyében. Azokon a településeken, és ezek száma a ritkább, ahol baloldali városvezetés van, ott az egész átépítést kisebb nagyobb zökkenőkkel megúszták. Kivétel persze itt is akadt, ha az intézmények vezetőiről kiderült, vagy közszájon forgott, hogy a jelenleg balliberális bandával szembe áll. Mivel az egész kórház leépítéseknek, melyet a hatalom reformként emleget, gyógyítás szempontjából sok értelme nem volt, egyre inkább beigazolódik az a feltevés, hogy a helyhatósági választásokon a kormány­párt a csúfos vereségét így bosszulja meg a kórházakkal rendelkező településeken. Az, hogy ez mennyire így van, mi sem bizonyítja jobban, hogy az önkormányzatokon keresztül a kórhá­zakra zsarolással egy olyan szerződés aláírását kénysze­rítettek, melyben az intézmény nem ritkán a saját ha­lálos ítéletét írta alá. A kórházi igazgatók abban a fel­oldhatatlan helyzetbe kerültek, hogy nekik kellett el­dönteni, orvosi esküjükhöz maradnak hűek, vagy intéz­ményük érdekében (és itt az érdekében szó, igen kor­látozott lehetőséget takar) aláírják azt a diktátumot, me­lyet a minisztérium nem kevés gúnnyal szerződésnek titulált. A kórházak vezetői végül is aláírták, majd több­ségük az illetékes bíróságokhoz fordult. Ez utóbbi meg­oldás sem kecsegtet sok reménnyel, mivel a hatalom már rég maga alá gyűrte a „független” bíróságokat. Mint említettem most már csak a romok eltakarítása van hátra, melyet a tárca új embere fog levezényelni. Az illető személye végül is teljesen mindegy. Az elmúlt kétszáz év alatt a hóhérmunkára mindig akadt jelentke­ző. Azért Molnár úr tevékenységének volt némi „re­ménykeltő” visszhangja. Ugyanis rövidesen az egész­ségügyben a reneszánszát fogja élni az olyan hiány­szakma mint a patológia, vagy más szóval a kórbonctan. Már most előfordult néhány, illetve nem is biztos, hogy néhány eset, amikor az illető beteg halála összefüggésbe hozható az egészségügy megreformálásával, és ez még csak a kezdet. Néhány hónap múlva a patológusok lesz­nek a különböző kórházak legbefolyásosabb és pótolhatatlanabb orvosai. Nem a modern diagnosztikai műszerek beszerzése lesz a legfőbb cél, hanem a hűtő- kapacitások bővítése. Én már azon sem csodálkoznék, ha Molnár Lajos úr, további pályafutását a temetkezési vállalkozásban talál­ná meg. Mint jól menő vállalkozó, dörzsölhetné a kezét, hiszen az elmúlt hónapokban nem dolgozott, és főleg nem élt hiába. Soós Géza —A Népszabadság ismerteti Cebula Pawel minorita atyának a KAI (Katóiicka Agencia Informacyjna) len­gyel katolikus hírügynökség tudósítójának reagálását Sárközy Júlia Tisztogatnak a Vatikánban című, január 17-én megjelent és általunk is szemlézett cikkére. (La­punk is közölte a februári számban. Szerk.) P. Pawel szerint a lap római tudósítójának írásában több pontat­lanság is van, a csúsztatásokból helytelenül vonja le azt a következtetést, hogy a Vatikán leszámol az egyházi méltóságokkal. így például tévedés azt állítani, hogy a pápa leváltotta Edmund Sokát. A tény, hogy az említett bíboros nyugdíjba vonult a kora miatt. Sárközy valótlanul állította, hogy távoznia kellett a Szenttéavatási Ügyek Kongregáció éléről Edward No- waknak, aki ma is a kongregáció titkára. Ugyanígy nem igaz, hogy távozott Tadeusz Kondrusiewicz moszkvai nuncius, hiszen a valóságban nem is volt nuncius és még mindig moszkvai érsek. Az is tévedés, hogy a pápa visszavonta Józef Glemp örökös prímási kinevezését, valójában ezt meghagyta a bíboros 80 éves koráig. Válaszában Sárközy Júlia azzal védekezik, hogy ő cikkében nem a leszámolási vágyat kívánta hangsúlyoz­ni, hanem az olasz és a nemzetközi sajtóban is meg­jelent információkat közölte, amelyeket a Vatikán nem vett rossz néven, és nem is cáfolt. (Magyar Kurír)

Next

/
Thumbnails
Contents