Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2007-04-01 / 4. szám
24 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2007. április szegeket kívántak elvonni. Ez ellen azonnal tiltakoztak az érintettek, jelképes tüntetést is tartottak a Kossuth Lajos téren. Az idő - csodák csodája — már 2006 őszén igazolta a rendőrséget, hogy nincs helye a leépítéseknek. A „zavargások” után persze most már nem lesz elvonás, sőt jelentős pénzeket kaptak és fognak még kapni. A fegyveres és rendvédelmi szerveknek és a Kormánynak a pénzért folytatott háborúját az előbbiek tehát megnyerték. A 2006 október 23-ikai és a 2007. március 15-ikei nemzeti ünneppel kapcsolatban fő téma, a nemzeti ünnep helyett, a „szélsőségek” és az antiszemitizmus volt. Magyarországon ezt a témát nem szoríthatja ki semmi, még egy nemzeti ünnep sem. Egyébként a nemzeti ünnepeink (valójában a nemzet) ellen általános támadás folyik: mondhatnánk Feld- májert követve, „itt az ideje szembenézni a valósággal, régóta nem volt ilyen intenzitású magyarellenesség Magyarországon”. Odáig elmentek, hogy 2007. március 17- én a Kossuth adó 16 óra műsorában Béndek Péter az 1 867-es kiegyezés nemzeti ünnepként való ünneplését javasolta március 15-ike helyett! Egész nap folyt a nemzeti ünnep ideológiai aláásása; taglalták, pl., hogy vannak nagy nemzetek, ahol az ilyen (szerintük nevetséges) dolog, mint "nemzeti ünnep” teljesen ismeretlen. Mindegyik hírforrás közli a bejelentést, hogy a Kossuth téri vasrácsot hétfőn lebontják. A Kossuth téri tüntetők egyik vezetője (Gonda) azonnal bejelentette, hogy folytatják a tüntetést, áprilisban is. A Kossuth téri tüntetők egy másik vezetője, időközben egy új pártban is vezető tisztségviselő, Molnár Tamás azonban azt jelentette be, hogy nincs értelme a további tüntetésnek, áttérnek a „szakpolitizálásra”. Érdekes az ősi árpádsávos zászló (valójában a magyar múlt) elleni támadás és művileg keltett hisztéria. A nyilasokra ugyanis nem volt jellemző, hogy árpádsávos zászló alatt mászkáltak volna. Az MSZP és az SZDSZ az ősi zászlót akarják bemocskolni olyan rágalmakkal, hogy az nyilas zászló volt. Akár igaz, akár nem, ez nem lehet a zászló bűne. De nem igaz. Az árpádsávos zászló, ha akkoriban előfordult egyáltalán, ez rendkívül ritkán történhetett. (Tudatos hazudozásról van tehát szó: Lend- vai Ildikó ugyanis történelemtanár, tisztában van vele, hogy mi az igazság.) Szakszerűen foglalkozik az ősi árpádsávos zászló és a nyilasok viszonyával a kiváló kutató, Orbán Éva, frissen megjelent könyvében. Csurka István sem emlékszik, hogy túl sok árpádsávos zászlót látott volna a nyilas időkben. Egyébként a MIÉP rendezvényén, a Hősök terén, 8-10 ezer ember jelent meg, amit a média, szokás szerint agyonhallgatott. Mi pedig nem beszéltünk a nemzeti ünnepre aktivizált ügynökökről, provokátorokról, beépített emberekről, mert túl sok volt belőlük. Dr.Hasznos Miklós Végvári Vazul Mikor pirkad már? címmel a Magyar Hírlapban felteszi a kérdést: „Mi hiányzik? Mindaz, amit már elvettek és még el akarnak orozni tőlünk. Igenis, fölpanaszoljuk, hogy ostobák és álnok számítók akarják irányítani ezt a népet. Igen, az égre kiáltjuk, hogy a nemzet egykori nagyjainak szerepét nevetséges pojácák kívánják eljátszani a szemünk láttára. Azt panaszoljuk, hogy a tradíció, amely nekünk szent volt, a történelem, amelyet megértünk és megélünk, és mint 1956 veteránjai, megcsináltunk, veszendőbe menni látszik. Most, mikor körülnézünk, ezért nézünk bambán a jövőbe. De elég volt a bambaságból, a tehetetlenségből. Úgy kell nézzünk a magyar rendőrre, mint akit ellenünk kivezényeltek, hogy belénk lőjön. Hát lehetséges volt ez: vízágyúval zavartak ki bennünket békés ünnepléseink helyszíneiről? Hát ez nem a mi hazánk? Nem a mi tereink, parkjaink? Nem történelmi nagyjainkra emlékeztető és nagy eseményeinkre figyelmeztető szobraink emlékhelyei? Az elmúlt év október 23-án gumilövedékkel lőttek a saját népünkre olyan rendőrök, akik jeltelenségbe és névtelenségbe burkolóztak felsőbb utasításra, és közülük nem egy nem is tudott megszólalni magyarul. Kitüntetett rendőrfőnökök és igazságügyminiszterek képesek mindezt lehazudni, és álszent módon belenézni honfitársaik megvakult szemébe. Alkalmatlan és brutális emberek ők. Mi humánumot, magyarságot és igazságot keresünk. Olyan nehezen nézünk mostanában már egymás szemébe is. Házainkban, munkahelyeinken és az utcákon, de az iskolákban is egyre gyakrabban hallani a kérdést: mikor pirkad már?” A ferences szerzetes szerző szerint mindenki fiatal, aki remél, mindenki fiatal, aki a hazának még szán időt saját múló idejéből. „Előre hát... Értsük meg jól: mindenki fiatal, aki még megemel valami súlyt, és cipeli a köz terheit, és másokat is tovább segít. De tűz, én ifjú testvéreim, jaj, a tüzet ne hagyjátok kialudni, mert a magyar élet szent okokból még mindig élni akar.” Magyar Kurír Szegény, szegény nép, árva nemzetem te, Mit vétettél, hogy így elhagytanak, Hogy Isten, ördög, minden ellened van, * És életed fáján pusztítanak? Petőfi Sándor:
