Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2007-04-01 / 4. szám
2007. április AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 9 @ 2007. MÁRCIUS IDUSA fjA BUDAPESTEN Soha nem látott rendőri készültség mellett kezdődött meg az 1848-1849-es foradalom és szabadságharc 159. évfordulójának központi állami ünnepsége a teljesen lezárt Kossuth téren. A zászlófelvonás előtt órákkal már fémkordonok, úttesten keresztbeállított redőrautók zárták le az Országház elé vezető utakat. A Magyar Televízió székháza mellett, a Zoltán utcánál csaápatszállító autók álltak, a belvárosi rendőrőrsnél mintégy 200 rendőr várakozott teljes felszerelésben. A környéken lakók a Kossuth téri ünnepség végéig nem mozdulhattak ki lakásaikból. A Magyar Köztársaság lobogójának felvonására kiváncsi emberek fémdetektoros kapukon juthattak a Földművelésügyi Minisztérium épületéhez. A Kossuth tér felett helikopter körözött, a háztetőkön kommandósok figyelték a környéket. A minisztérium épületéhez 100-150 ember juthatott be. Tudósítók arról számoltak be, hogy a kordonon kívül álldogáló többszáz fős tömeg Gyurcsány Ferenc megjelenését követően hangos Fütyülésbe kezdett és azt kiabálta: „Gyurcsány takarodj!” Gyurcsány, Kóka, véget ért a móka!”. A zászló felvonáson a közjogi méltóságok mellett kizárólag kormány- párti politikusok vettek részt. A zászlófelvonáson sem a köztársasági elnök, sem a jobboldali politikusok nem vettek részt. Ezután a kordonokkal körülzárt Kossuth térről, a Nemzeti Lovas Díszegység vezetésével menet indult a Batthyány-örökmécseshez, ahol a politikusok közül egyedül csak Molnár Lajos egészségügyi miniszter jelent meg, aki azonban a bekiabálások miatt gyorsan távozott. A teret kordonnal és biztonsági emberekkel vették körül. 10-15 ezres tömeg tüntetett a Nemzeti Múzeumnál, Ahol „Gyurcsány takarodj”, Vesszen a kormány”, „El- kurtad” szavakat skandálák. A Múzeumnál déltől d.u. 5 óráig történelmi játszóházzal és más programokkal várták a gyermekeket, akárcsak a Lánchídon, a Duna-kor- zón és a Roosevelt téren is. A fővárosi önkormányzat ünnepségén Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester mondott beszédet a Pe- tőfi-szobomál. Beszéde alatt 15-20 fekete öltönyös ember védte a feléje repülő tojásoktól nagy fekete esernyőkkel. Beszéde közben ledöntötték a kordont, de a redndőrök gumibottal visszanyomták a tömeget. A Solyom László, köztársasági elnök gyalog ment a Parlamentbe - őt nem fütyülték ki. Az elnök, aki délelőtt még erdélyi megemlékezéseken vett részt, kora délután már a Lánchídon sétált, ahol ellátogatott A szabadság 12 pontja című rendezvényre, majd gyalog ment a Parlamentbe, ahol átadta a Kossuth- és Széchenyi- d íjakat A MIÉP 2 órakor tartotta emlékműsorát a Hősök- terén, ahol Csurka István szólalt fel és jelen volt Dávid Irving történész is. Utána felvonulást tartott a párt, majd hívei átvonultak a Fidesz rendezvényére. „Vigyetek olyan zászlót amilyet akartok!” - mondta Csurka. A Jobbik nevű szervezet 2 órakor rendezte megemlékezését a Vörösmarty téren, ahol beszédet mondott Wittner Mária egykori forradalmár, volt halálraítélt, Fideszes országgyűlési képviselő, Franka Tibor, Kerepes Polgármestere és Vona Gábor a Jobbik-elnöke. Ez a nap a nemzet egységét fejezi ki — mondta Sólyom László államfő a nemzet ünnepén az Országházban tartott díjátadó ünnepségen. Ünnepi köszöntőjében az államfő örömét fejezte ki amiatt, hogy március 15-ét több országban a magyar nemzet egységének keretein belül ünnepli. „Március 15-e van, az a nemzeti ünnep, amelyet minden magyar sajátjának érez, amely minden magyarnak, bárhol is él a világban, mélyen begyökerezett a szívében, amely mintát adott az ifjúságnak hosszúidon keresztül” — mondta az államfő köszöntőjében. A beszéde után 20 Kosuth-díjat, 18 Széchenyi-díjat és 17 különböző Érdemrend kitüntetést adott át, a kormány által arra érdemesnek tartott személyeknek. A Kossuth- és Széchenyi-díjjal járó jutalom összege idén 1,2 millió forint. Ajutalom összeg adó- és illetékmentes * 250 ezren a Fidesz rendezvényén Magyarország gyengeségének forrása a hatalmat gyakorlók elkényeztetett és kiváltságos klikkje, az új arisztokrácia, akik a régi arisztokráciával szemben felelősség és teljesítmény nélkül élnek kiváltságaikkal és el akarják venni az 1990-ben megszerzett győzelmet hazánktól - fejtette ki Orbán Viktor a Fidesz ünnepi rendezvényén. Mintegy 250 ezer ember vett részt a Fidesz Erzsébet hí- di rendezvényén a délutáni órákban. Az ünnep, mint arra Szijjártó Péter is rámutatott, „békés és méltó" módon zajlott. Minden világos elme látja, hogy a hatalom a végzete felé masírozik -jelentette ki Orbán Viktor a Fidesz elnöke, a párt március 15-i rendezvényének utolsó szónoka. Ha a hatalom azt akarja, hogy tiszteljék, tiszteletreméltónak kell lennie. A mai hatalom azonban a törvények fölé helyezi magát, napról napra hordja össze a gyújtóanyagot és a tűzzel játszik. A végzete felé masírozik, de bármennyi idő is telik el addig, felelőssége nem enyészik el. Felelni kell a törvénytelenül eltitkolt