Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2006-03-01 / 3. szám
8 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2006 március megdöbbentenek még az elkövetkező néhány hónapban. A gazdaság kiemelkedő mutatóira hivatkozva esetleg hazánk meghirdeti az űrprogramját, és 2010-ben már magyar ember sétálhat a Marson. A gyurcsányi ambíciót ismerve tényleg a csillagos ég a határ, (mno.hu) ÜGYNÖKÜGY Van valami titok abban, hogy a volt szocialista országok közül Magyarországon legkevésbé sikerült megbirkózni az ügynöküggyel. Talán nem is titok, hanem az üsszefiiggéseknek egy olyan rendszere, melyen a mai napig nem tudunk átlátni. A szocializmus éveit nem a vidám barakkban „mulatoztam” át, hanem a szocialista tábor egyik legkeményebb diktatúrájában, a Ceusescu renszerben éheztem nap mint nap, igy nem voltam sem résztvevője sem szemlélője az ottani eseményeknek. Véleményem a kívülálló véleménye, mely viszont, a közhiedelemmel ellentétben, sok esetben jobban rátapint a lényegre, mint egy rendszeren belüli egyed. Még párhuzamot sem tudok igazán vonni, mert volt egy hatalmas különbség a két ország között a kommunizmus megítélésében. Mi nem vettük az elveket komolyan, csak úgy mint a rossz diák, aki bemagolja a tananyagot, de el nem hisz belőle egy szót sem. Sőt biztosak voltunk abban, hogy az elvek csak arra szolgáltak mindvégig, hogy az anyagi javakat és azzal együtt a hatalmat átjátsszék azok segítségével egy másik klikk kezébe, amely, ahogy ez lenni szokott, rendesen vissza is élt vele. Romániában a kommunizmus átlátszó volt, mondhatnánk őszinte. Hogy jól láttuk-e mi akkor, azt nem tudom, de az eredmény mindenképpen az volt, hogy sem magyar, sem román ember, aki gondolkozni akart és tudott, nem vette komolyan. Egy színjátéknak fogtuk fel csupán, ami előtt egyszer lehúzzák a függönyt, s a mi dolgunk csupán az, hogy kibírjuk az előadást a végszóig. így volt ez az ügynökösdivel is. Soha sem felejtem el, volt ügyvéd kollegám, aki már azóta elhúnyt, reggel nevetve állított be az irodába s közölte velünk, hogy az éjjel őt beszervezték, tehát legyünk szívesek ne beszéljünk előtte politikáról. - Mert lehet, hogy rólam más jelent - fűzte hozzá - s azt sem akarom kellemetlen helyzetbe sodorni. Mi annak rendje-módja szerint megköszöntük a közlést, viccesen talán gratuláltunk is és a dolog el volt felejtve. Illetve tudtuk amit tudnunk kellett. Tehát összetartottunk a hatalom ellen, magyarul a magunk módján, ellenálltunk. Magyarországra csak akkor mentem, amikor ott már megvolt a rendszerváltás. Sikerült is találkoznom életem első kommunista érzelmű emberével, aki négy- szemközt közölte velem, hogy ne izguljak, ez a rendszerváltás csak kamu, továbbra is „mi” vagyunk urai a helyzetnek. Ügynökügyben pedig nemsokára sikerült megtudnom az általánosan elfogadott álláspontot is. Túl kellett élni. Mire én általában azt feleltem- Persze, értem én, jól kellett túlélni, mert azért karriert is kellett építeni. Nos, nem akarok senkit bírálni, vagy elitélni, s az ambiciózus embereket is szeretem. Most csupán az összefüggéseket keresem. Azt sem tudom hogyan reagáltam volna hasonló helyzetben, mert engem személyesen még arra a Romániában divó félügynőki munkára sem szólítottak fel soha. Egyetlen konfliktusom a hatalommal akkor volt, amikor felhivattak a párthoz és közölték ügyvédként ne járjak templomba. Mire én felháborodva tiltakoztam, hogy ügyvédként is meg kell élni valamiből s nem tehetek róla, ha az ügyfeleim templombajárók. Jót szórakoztak rajtam, hagytak elmenni békében és többet senki sem zaklatott. Egy viszont megállapítható. Az akkori Romániában nem sikerült a kommunizmus eszméjének tért hódítania, mig Magyarországon össztársadalmi támogatottságot élvezett. Az emberek nem azt várták, hogy legördüljön a függöny, hanem igyekeztek helyet keresni a színpadon, más szóval az adott körülmények között, még árulás árán is, karriert építeni. Valakinek sikerült elhitetnie velük, hogy a kommunizmus jó, a kommunizmus szép és talán örökké fog tartani. Amit viszont különösnek tartok, az az, hogy az úgynevezett haladó értelmiség is bekapta a mézesmadzagot s egymást elárulva, fojtogatva törekedett a húsosfazék mellé. Sikerült is a legjobbaknak karriert csinálniuk s anyagilag is megalapozták jólétüket. A mostani haladó értelmiség ugyanaz mint az akkori. Ugyanazok, akik most is aláírnak, tiltakoznak, lobogtatnak, támogatásokat osztogatnak akadályoznak, legfőképpen az ügynökmúlt tisztázását. Inkább érveket gyártanak, fenyegetőznek és másokat próbálnak befeketíteni, tehát továbbra is fojtogatnak. S ez egyre jobban kihat az társadalomra, mert a médián keresztül ők irányítják a közvéleményt. így véglegesen belegabalyodnak a múltjukba, meghasonlanak s a személyes lelki traumájukat átadják az egész társadalomnak. Talán ott kellene kezdeni a megtisztulást, hogy valaki, akárki, veszi a bátorságot, végiggondolja a múltját, és szépen sorba bevallja mindenkinek a múltját, mindenkinek akit illet. Család, munkatárs, barátok, esetleg szomszédok. Vagy a médiában, amennyiben közszereplőnek nyilvánul. S utána azt mondja, sajnálom, ez volt, ma már nem tudok ezen változtatni. Fogadjatok el igy, ha akartok. Talán nem is olyan nagyok a bűnök, hisz kiszolgáltatott emberek voltak ők is s igazán nem pk a bűnösök.
