Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2006-12-01 / 12. szám
18 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2006. Karácsony bár van rá esély, hogy az MDF elnök asszonya, mondjuk az önkormányzati választások tanúságát levonva, változtat eddigi magatartásán, s a jövőben Magyarország érdekeit a pártérdekek és egyéni meggondolásai fölé helyezi. Ezzel kapcsolatban azonban ki kell fejtenem saját, nem kizárólagosnak tekintendő véleményemet: a Magyar Demokrata Fórum a maga öt-hat százalékával egyáltalán nem tartozik a nemzet mindenáron való megőrzésre hivatott értékei közé, tehát az a büszkeség, amelyet az elnök asszony pártjának felszínen maradása alkalmából érzett és érez, indokolatlan. Apró győzelmei egyéni elégedettségre adhatnak okot, de az ország vagy Budapest szempontjából közömbösek, nemegyszer elszomorítók. Én hajdanában-danában mint újságíró meglehetősen korrekt viszonyban voltam az MDF-fel, haláláig Antall Józseffel, később Lezsák Sándorral, Für Lajossal, Bo- ross Péterrel, s azt a jó érzést, amely többjük iránt bennem él, nem felejtettem el. Jól emlékszem arra is, mikor és hogyan lett Dávid Ibolya a magyar közélet ismert és népszerű alakja az Orbán-kormány minisztereként. Nem engedte ki a tömlőéből azt a baloldali bankárt, akinek Jancsó Miklós több liberális társával együtt szabadságot követelt. Ez a lépés alapozta meg politikai jövőjét, tekintélyét, akkor került szinte egy csapásra a népszerűségi listák élére. Valamivel később volt alkalmam tapasztalni azt a kirobbanó gyűlöletet, amelyet az MDF Dávidot favorizáló politikusai az őket állítólag degradáló Fidesz (és Orbán Viktor) iránt tápláltak, bár szövetségesként és ellenzékként ültek a parlamentben. Némely írásomban, sőt szóban is figyelmeztettem a Fidesz vezetőit arra, hogy minden frusztráció agressziót szül, próbáljanak Dávid Ibolyával és elvbarátaival enge-dékenyen szót érteni. Nem tudom, tettek-e a Fidesz vezetői ebben az értelemben közeledő lépéseket, a tény az, hogy a viszony kölcsönösen egyre inkább eldurvul, s bennem az az érzés alakult ki, hogy Dávid Ibolya személyiségének uralkodó vonása a hiúság, amelyet a valós vagy valóságosnak vélt sértések bosszúvággyá transzformáinak. Az általa vezetett MDF az Orbán Viktorral nem rokonszenvező „konzervatív” szavazók pártja lett, egyre inkább az MSZP felé tolódott, kivetette az alapítókat azzal az erkölcsiséggel együtt, amelyet képviseltek. Jelenleg az az érzésem, hogy a demokrata fórum púp az ellenzék hátán, közvetlen részese annak, hogy Demszky hatalmon maradt, és Gyurcsány triumfált. Az elszánt Dávid Ibolya pedig tovább halad a sértett hiúság útján. Hogy ez az út hová vezet, én nem tudom... /mno/ SAD STORY Szabadságharcunk emlékére Ötven év szomorúságában Rólad álmodom szegény hazám! Életben maradt társaimmal, Vándorok lettünk a harc után Elsöpört minket a túlerő, A világ magunkra hagyott! Gyilkoló orosz tankok fölött A hazug Nyugat - hallgatott. Tíz évig uszítottak minket, ígért segítségük elmaradt! Szovjet hóhérok terrorjában Halált kapott aki ott maradt. Magukra hagyott jó szüléink Fizetett besúgóktól féltek... Vérszomjas fejvadászok között, Menekülőkről nem beszéltek. Nem beszélhettek! Hősökről... A népfelkelést letagadták! Fojtott gyászban mégis éltek, Örök fényű dicső legendák. Hogy voltak bátor pesti srácok Akik nem féltek utcán halni, Hogy a szovjet diktatúrában Ne kelljen múltunkat tagadni. Szabadságot követelt a nép, S a harcokban, diákok győztek! Kivívtak néhány boldog napot, De jaj! Vége lett az örömnek... Az orosz tankok visszajöttek... Mély gyászba borult Magyarország. S a véres felvonások után Az uszítok, kezüket mosták. Pilátus lett sok politikus, Mártírok átkozzák nevüket! Hőseink nem hiába haltak, Teremtönk intézi ügyüket. Szájról szájra szállt emlékük És hiába üldözték őket, Hamincnégy év gyásza után, Ki nyitották a temetőket. Szabad lett a szenvedő ország, Nagy bankokkal, új urak jöttek! A bilincsnek más nevet adtak S megint vége lett - az örömnek Viharos Viktor
