Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2006-12-01 / 12. szám
2006. Karácsony AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 5 getett ki gitárján, hogy néhány óra múlva két igen szegény falusi ember a legegyszerűbb, de legszebb karácsonyi dalt adja az emberiségnek. Azóta meghódította a földgolyót, eljutott a világ minden zugába. Nincs karácsony e dalocska nélkül, mert az ünnep legszebb ajándékát, a Szeretetet lopja a tévelygő emberiség szívébe. Már napok óta szakadatlanul havazik. A Salzburg közelében fekvő Oberdorf falucska apró házait ereszig temették a hatalmas hótorlaszok. A szűnni nem akaró hóvihar süvöltve tombol a házak felett és rázza a kicsiny, jégvirágos ablakokat. A falu el van zárva a külvilágtól és az emberek csak közös erővel tudtak egy arasznyi kis útat ásni az egyetlen boltig és a templomig. Emberemlékezet óta nem volt ilyen zord tél itt, az Alpok szomszédságában, mint most, 1818. decemberében, karácsony várásakor. És a baj nem jár egyedül. A tamplom öreg orgonája már hetek óta nem szól, elromlott. Talán a börtömítés vásott el a sípok nyílásán, vagy talán egér rágta meg, ki tudja? A salzburgi mester ígérte, hogy az ünnepekre megjavítja, de ebben a szörnyű hóviharban?... És ma, szentestére készül a falu, az Isteni Gyermek születésének megünneplésére, aki az üdvösséget hozta az emberiségnek. Vigasztalan, sűrű homály borítja a szegényes falusi szobácskát. Az öreg, faragott kakukkos óra egyhangú tik- takkolását itt-ott megtöri a tűzhely parazsára dobott rőzse pattogása. Franz Gruber tanító, a fiatal orgonista szomorúan áll az ablaknál. Lemondóan sóhajt és inkább csak úgy magának mondja:- Karácsonyi éjféli szentmise orgonás ének nélkül... Mit fognak szólni az emberek? Mi lesz velünk? Talán valami rendkívülit, valami meglepetést kellene csinálnunk... De mit, hogyan?... A régóta ágyhoz kötött idős, beteges Kaltenhuber plébános úr lelkes káplánja, Josef Mohr lassú mozdulattal áll fel a szögletpadról. Elgondolkozva teszi le breviáriumát a vastag lapú, kopott tölgyfaasztalra. Gyengéden átöleli Franz Gruber vállát és a homályos, fagyos ablakon át figyel, mintha látna, hallana valamit... Óvatosan, lassan rést nyit az ablakon, s lám, a vihar alábbhagyott és a hópelyhecskék szelíden szállingóznak az elcsendesült táj felett. ~ Mily csend van, milyen fennséges csend... Bizonyára ilyen volt az a szent éjszaka is akkoriban, amikor az Isteni Gyermek született... Mária és József az elhagyott istálló magányos csendjében... Az emberek alszanak és csak Ók, a Szent Pár virraszt az éjszakában... Franz Gruber csillogó szemmel mered barátjára:- írd! Azt írjad Josef, amit éppen most mondtál! A magányos Pár... Mindenki alszik... csak Ók virrasztanak az éjszaka csendjében... és az egyszerű jászol, benne a Gyermek... az égi Gyermek... És szinte isteni sugallatra már sercegett is a ludtoll a fiatal, lelkes káplán kezében. Aztán Franz Gruber kántor az egyszerű kis szövegre még egyszerűbb dallamot penS Z E N T-E S T Áldott légyen e szent-est Mert kisded Jézus született Ajándékkal halmozzák Imáikban foglalják Legyen e Karácsony szép és jó Olyan mint még sosem volt Díszelgő karácsonyfa Takarja be az ablakot. Csillagszemű hópelyhek Szálldogálnak csendesen Hóemberek bundája Jelzi most a nagy telet Kézenfogva asztalnál Családtag és jó barát Isten fiát dicsérik E szeretet ünnepén Kaprinyák Gyuláné A "STILLE NACHT” BELYEG Az osztrák posta 1968-ban a "Stille Nacht, Heilige Nacht" című karácsonyi ének 150. évfordulójáról egy bélyeggel emlékezett meg amelyen a felirat mellett a Szent Család látható a betlehemi jászollal. v. SERÉNYI ISTVÁN (Bécs): L; STILLE NACHT\ HEILIGE NACHT... És ennek a Szeretetnek a szárnyán, csendes perceimben régi, felejthetetlen képek, arcok és hangok szállnak felém az emlékezés halvány ködén át. Régi karácsonyok melege kel életre és a veszprémi temető is üzen... Jönnek az öreg székesegyház altemplomából az utolsó, 1944-es éjféli mise emlékei. Fátyolos szemmel is látom, amint a meggyötört arcokon gördülő könnyeken megcsillan a pislogó gyertyák fénye. Látom a jászol előtt leboruló, fohászkodó embereket és hallom a felcsendülő Mennyből az angyalt. Idehallom az ősi veszprémi tornyok harangjainak kedves, elhalkuló zúgását — és a kis dalt, amelynek nyomán oly melengető szeretet és remény hullik meggyötört szíveinkre: Stille Nacht, Heilige Nacht...
