Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2006-11-01 / 11. szám
2006 november AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 23 „PIROS VER A PESTI UTCÁN. Eső esik és elveri, mossa a vért, de megmaradnak a pesti utca kövein.” • • Ünnepi hírek a „szabadság fővárosából” Lukács Csaba 1006. október 23. 24:00 Magyar Nemzet Sokkoló élőképek peregnek a Hír TV képernyőjén, amikor ezeket a sorokat írom: egy földön fekvő fiatalembert rugdosnak a rendőrök, annak ellenére, hogy már semmi ellenállást nem tanúsít; emberek buknak fel a rájuk lőtt gumilövedékektől, rengetegen megsérülnek a hegyén-hátán menekülő tömegben. Ostromállapot alatt a budapesti Belváros, a hatalom tömegoszlatással ünnepel. A békésen lezajlott Fidesz-em- lékezés hazainduló résztvevőit sem kímélték a rend- fenntartók: lovas rendőrök vertek válogatás nélkül mindenkit, köztük kisgyerekes anyákat és öregeket. Miközben az emberek menekültek, a Lánchídnál és a Parlament előtt elindult az ünnepi tűzijáték, eszünkbe juttatva egy pár hónappal ezelőtti, szintén tragédiába fulladt hivatalos állami ünnepséget. Akkor sem szakadt meg a műsor, annak ellenére, hogy haldokló és súlyosan sérült emberek könyörögtek segítségért. Mialatt a Fidesz és a KDNP által szervezett megemlékezés folyt az Astoriánál, a korábban a Corvin közben tüntetők egy része a Deák térnél, a liberális sátor mellett felállított „Budapest, a szabadság fővárosa” szövegű tábla hatalmas betűiből épített barikádot az útra. Az is csak nálunk fordulhat elő, hogy a fiatalok be tudták indítani a Városháza parkban kiállított történelmi szovjet tankok egyikét, s azzal indultak neki a rendőröknek. Érthetetlen az is, hogy miért éppen október 23-a tájékán kell felújítani a Deák tér egy részének burkolatát, köveket és építkezési anyagokat hagyva a területen. A délutáni tüntetés különben akkor fordult át erőszakba, amikor a rendőrség az Alkotmány utcába indulókat könnygázzal és vízágyúkkal kezdte oszlatni. Délután a rendőrök gumilövedékekkel, könnygázzal és - a későbbi azonosítás megkönnyítése érdekében — színezett vízsugárral próbálták feloszlatni a tömeget a Deák térnél, miközben tőlük alig háromszáz méterre százezer békés ember próbálta a nyomasztó helikopterzajban meghallgatni Orbán Viktort, aki bejelentette, hogy holnap ügydöntő reformnépszavazást kezdeményeznek a megszorításokról. Öt témakörben mondhatnak az emberek véleményt: a tanügy, az egészségügy, a termőföld, a nyugdíjak és a demokratikus garanciák kérdésében. A pártelnök véleménye szerint ezen a népszavazáson eldőlhet „a hazugságra épülő kormányzat” sorsa is. Kereken ötven évvel a forradalom kitörése után vérlá- zító, hogy újra az alapvető emberi jogokat lábbal tipró intézkedéseket vagyunk kénytelenek elszenvedni. Kezdődött azzal, hogy a huszonhármadikára virradó éjjel a rendőrök kiszorították a tüntetőket a Kossuth térről, majd a Parlament előtti ’56-os ünnepség helyszíne közelében délelőtt meggumibotozták a demonstrálok egy csoportját, köztük nőket és időseket is. Több embert letartóztattak, a szemtanúk vérző fejű embereket láttak, a sajtó munkatársait a helyszínről eltávolították. Az állami ünnepségek végig közönség nélkül zajlottak - hiába érkeztek több ezren vidékről megünnepelni a forradalmat, erre nem adott nekik lehetőséget a hatalom. A zászlófelvonásra, majd a délutáni, a Szabadság fényeinek nevezett programra „biztonsági okokból” nem engedték be a polgárokat, így koalíciós pártjaink és kormányunk jóvoltából csak televízión keresztül ünnepelhették 1956-ot azok, akiknek fontos volt. Tegnap újra bebizonyosodott, hogy rendőrállam, állami terror költözött Magyarországra, a hatalom fél a saját polgáraitól, és csak paravánok és golyóálló üveg mögött, mesterlövészek és pajzsos rendőrök biztosításával mer „ünnepelni”. Gyurcsány Ferenc a külföldi vendégekkel készült közös „családi” fotó alatt folyamatosan ökölbe szorította a kezét, ezzel is jelezve idegességét és zavarát. Igaza volt a Fidesz megemlékezésén felszólaló Wilfried Martensnek, az Európai Néppárt elnökének, amikor arról beszélt, hogy a kormánynak nincs bátorsága szembenézni a tényekkel, nem mer a saját állampolgárai szemébe nézni. 1956-ban egy ország elégelte meg a kiszolgáltatottságot, a félelmet, a megalázottság érzését. Akkor is a világ szeme elé kerültünk, most is rólunk közvetítenek képet a hírtelevíziók. Akinek van szeme a látásra, az hamar észreveszi a hasonlóságot a két időszak között.
