Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2006-01-01 / 1. szám
2006 január AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 21 Dr.Zempléni Miklós Hiteles útirajzok magyar végekről Honvédeink sírkeresztjére Aludjatok, ti áldott hőseink, pihenj te néma hadsereg! Ringasson békén a távoli rög, s ne bántson könny, mely értetek pereg. Apák, fiuk, szerelmes vőlegények, kik porladoztok mily sok éve már, Kik elé dörgő ágyúszóval véres mezőkön toppan a halál. Aludjatok csak Don menti holtak, folyó mentén szunnyadó bakák, Álmodjatok ott messzi idegenben, magyar testvéreink: fiuk és apák. Aludjatok csak néma szent hadak, pihenni édes, pihenni jó, S nyugtasson a Donnak halk zúgása, mint a Tisza folyó. De jó tinéktek, hogy elkísértett az utolsó gondolat, Hogy bárki győz e véres dáridóban, a magyar nép él és földje megmarad. Hozzátok el ne érjen itthonról sóhaj jajgatás, Mert ajándéktok szent: a csendes szunnyadás... Ezt Isten adja halott katonáknak, ki hűséges volt, bátor és derék, Ki könnyű szívvel vitte áldozatul pirosló vérét és drága életét. De csitulj panasz! Nyugalmuk legyen mindörökre mély, S utolsó kincsüket ne rabolja el földi szenvedély! Ne zúgjon harangszó, sem ágyuk orgonája, csak egy könnycsepp, síró anyaszó Nyilaljon be a porladó szívekbe, mit megérez fia, a boldog szunnyadó. Ezért hát csitt... csak fojtva, lopva fájjon, hogy azóta nincs náluk árvább a világon. Mióta ők messze földeken, némán fekszenek, Keresztjük korhadt vagy sírjuk már jeltelen. Aludjatok hát, Isten katonái, aludjatok ti boldog pihenők! Ringassanak szelíden, mint az álom, idegen földek, távoli temetők! *** (A szerző a magyar királyi 2. hadsereg honvédorvosa volt, a második világháború alatt személyesen élte át a doni katasztrófát. Megrázó élménye ihlették e vers megírására, ott a távoli, szomorú harcmezőn.) A rudkinói magyar katona temető bejárata Január 12-én, hatvanhárom éve, hogy a 2. magyar hadsereg súlyos verességet szenvedett a Donnál. A rudkinói temetőben 17.700 hősi halott magyar katona nyugszik. Kákonyi Péter Ahatáijárás kultúránk végpontján nem minden tanulság nélküli. A gyimesi pályaudvart bármelyik polgárias nagyváros megirigyelhetné: lepusztultságában is idétlen pompájával idegenkedve magasodik egy Isten háta mögötti faluban, a hajdani Monarchia vasúti végváraként... - íija könyvében Margittai Gábor, egyszerre jellemezve múltat és jelent. E kettő összevetése a szerző útirajzainak örök témája. Bejárja a Szepesség ma is szép, ám emlékeit veszített városait, bebolyongja Csíkot, Máramarost és a kárpátaljai Aknaszlatinát, a csángók földjét meg a Vajdaságot. Hol sunyi alattomban, hol harsányan és gőzerővel zajlik a történelemhamisítás, az emlékek gyarmatosítása, a „múlt eltérése”. Eltűnődik a dél-erdélyi templomok pusztulásán, Mednyánszky László szlovákok által történt kisajátításán, a délvidéki magyarveréseken, a moldvai csángók fogyatkozó reményein, a gyertyánligeti magyar katonatemetőn, ahol „letarolt rét látható, közepén korhadt pravoszláv kereszttel”, és persze nem feledkezik meg a hazai „hivatalosság” felelősségéről sem a határon túli „külső magyarok” helyzetének megitélésekor. Eltűnődik a romániai hivatalos régészet anomáliáin: dákokat kutatni támogatott dolog, ám rögtön beáll a zavar, ha - mint megtörtént - Szent László királyt ábrázoló csempe kerül elő a rögök alól Moldvában, vagy a román nemzeti hős, Stefan cel Mare kályháját restaurálva kiderül, hogy azon a magyar címer ékeskedik. Megjegyzi Hunyadban járva: „egy emberöltő múltán el tűni vet a nemzeti, vallási kisebbség. Apróbb falvakban most halnak ki a legutolsó magyarok. Gyülekezetek tűnnek el, legszebb Árpád-kori templomaink pusztulnak csöndesen. Vagy a román ortodoxia és görög katolikusság foglalja el őket. A sírt mind türelmetlenebb népek veszik körül... ” Margittai végezetül (mutatis mutandis) egyetértőn idézi a szlovák Milan Kusyt, aki A szlovák igazság című esszéjét így zárja: „Ez a nemzet csak akkor érik komplexusoktól mentes, modem európai néppé, ha képes lesz elszakadni az általuk kitalált szlovák igazságtól, és elfogadja az egyszerű, ideológiamentes, jelzők nélküli igazságot. Azt az igazságot, amely ugyanaz az igazság lesz a szlovákok, a magyarok és a csehek számára, és nem lesz sem szlovák, sem magyar, sem cseh igazság.” * „Akinek nincs választási lehetősége, az legalább tudja mit kell tennie. Aki több lehetőség közül választhat, azt agyonnyomja a döntés kényszere.” * „Vannak, akik azért nem dolgoznak, mert az idő nekik dolgozik...”
