Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2006-09-01 / 9. szám
2006 szeptember AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 25 Legendás lovag a pokol kapujában A Theater an der Wien vendégjátéka a Művészetek Palotájában Metz Katalin Wolfgang Amadeus Mozart remekét, az operairodalom egyik legszebbikét adták elő a Theater an der Wien játékában Budapesten. Nemzetközi hírességekkel a Don Giovanni szerepeiben - Az opera a palotában világsztárokkal című sorozat égisze alatt vendégszerepelt a legrégibb és egyben legújabb bécsi opera a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Csak az idén, Mozart születésének 250. évfordulója tiszteletére nyitotta meg ismét kapuit operaházként az 1801-ben nyílt teátrum, egyebek mellett a Fidelio ősbemutatójának a helyszíne, a klasszikus zene és az operák hajléka, amely később operett-, majd musicalszínházként működött. A császárváros ez idő szerint harmadik operaháza halhatatlan Wolfgangjának születésnapját, január 27-ét a zeneszerző ritkán játszott Idomeneójának bemutatásával ünnepelte. A budapestiek számára, akiket nem kényeztet el a saját Operaháza, irigylésre méltó az a tizenkét bemutató, amivel évadonként büszkélkedhetnek, no és a tisztes büdzséjük. A Don Giovaimit, csupa világjáró művész közreműködésével, alig egy héttel a pesti vendégjáték előtt, július 20-án mutatták be otthon, a KlangBogen fesztiválon Keith Warner rendezésében. A Lorenzo da Ponte librettójára írt Mo- zart-operát koncertszerű előadásban láthatta a zsúfolásig megtelt Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönsége. Drama giocco - írta műfajmegjelölés gyanánt a szerző a kézirat élére; s hogy mennyire játékos, azt még a koncert formájában előadott Don Giovanni nézői is megtapasztalhatták: a szereplők a szokásostól eltérően nem a zenekar előtt sorakozva énekeltek, hanem valósággal végigjátszot- ták az operát a pódium üres terén, miközben a Bécsi Rádió Szimfonikus Zenekara a színpad előtti zenekari árokban szólaltatta meg a Mozart-zenét. A pódiumon a szólamukra kétoldalt székeken várakozó énekeseken kívül egy zongorakísérő s egy csellista ült. A francia karmester, Bertrand de Billy, a Staatsoper és a Metropolitan dirigense, 2002 óta a bécsi rádiózenekar zeneigazgatója a fináléban tragikusra forduló opera komikus mozzanatait éppúgy kiemeli, mint a líraibb tónusokat. A maga páratlan összetettségében, egyetemességében hangzik el a libertinus sevillai nőcsábász, a gáncstalan és gátlástalan Don Giovanni fordulatos történetét magába ölelő opera zenéje. Ha úgy tetszik, a „sevillai szédelgő és a kővendég” legendája - e címen jelent ugyanis meg a középkori Don Juan-lcgendát elsőként színpadra adaptáló Tirso de Molina műve 1630-ban. A kalandvágyó, szoknyavadász spanyol dón története olyannyira népszerűvé vált, hoev csak 1787-ben néev. e legenda ihlette onerát mutattak be. A Mozartnak abban az évben Prágában nagy sikert arató Don Giovannija egy évre rá került színre Bécsben, és - mint Da Ponte szerényen írja — „nem aratott sikert”. Annál jobban tetszett a császárnak, aki szerint „a Don Giovanni isteni (...), de nem az én bécsieim fogának való táplálék”. Mire Mozart ezt mondta volna Da Ponténak: „Hagyjunk időt nekik, hogy megrághassák.” Hát azóta megrágták, megemésztették, és a legvadabb elképzelésekben is újra meg újra bemutatják. És természetesen halálosan büszkék rá. Okkal. Igazi, bővérű Don Giovannit énekel a kanadai Gerald Finley. Övé volt a címszerep korábban a Metropolitanben és a Covent Gardenben is. Magabiztos a bonyolult áriákban, fölényesen uralja a partitúrát és a figura karakteri- zálását is. Recitativóiban szarkasztikus, határozott, és bőséggel folyamodik az irónia eszközéhez. Könnyedén, a szerephez illő agresszivitással támadja le áldozatait és lép át rajtuk, amikor új, elejteni való „vadat” szimatol. A Zer- linát alakító brazíliai Adriáne Queirozzal való jeleneteiben a lírai érzületet is belecsempészi duettjébe, ekkor hangzik el a szépségesen poétikus fődallam, amely minden idők egyik legszebb áriája, és többször is felcsendül. Queiroz valósággal tündöklik a szoprán szerepben, a parasztlány természetes báját, naivitását és a tüzet fogott menyasszony vőlegényét „átejtő” csalafintaságát páratlan hangi hajlékonysággal, könnyedséggel érzékelteti. A darab egyik legmozgalmasabb, legmulatságosabb jelenetsorát prezentálja Don Giovannival és a Masettót fiatalos frissességgel éneklő Marcus Butterrel. A lakodalmi képben az Arnold Schönberg-kórus adja a falusi vendégkoszorút. A görög Myrtó Papatanasiu alias Domra Anna - akinek apját, a Kormányzót a lovag szúrta le párbajban - szívhez szóló áriákban csillogtatja gyönyörű hangszínnel megáldott vocéját. Heidi Brunner pedig - az elcsábított, cserbenhagyott és a Leporellóval való ruhacserében Don Giovanni által csúful kijátszott Elvira szerepében - a megszenvedett szerelem, az árvaság, a sóvárgás szenvedélyes szólamát in- tonálja makulátlan tisztasággal és szuggesztív hangi kifejezőerővel. A kastélybeli báli jelenetben pazar szextettet énekel a többi szereplővel a nézők gyönyörűségére. Leporello, a szolga csalafintaságát, együgyűségét, zsörtö- lődését érezni ki Hanno Müller Brachmann-alakításában - a címszereplővel való jeleneteit, duettjeit, erősen humoros kontúrral nyomatékosította a rendező. A lovaghoz vészjósló hangon beállító kővendég, a síremlékről lelépő, megidézett Kormányzó alakjában a basszus énekes Attila Jun már-már túlvilágian dermesztő hangot üt meg a fináléban. A zenekar felviharzik, a pokol tüze fenyegeti a főhőst, aki függetlenségének makacs védelmében szembeszegül a halálos veszedelemmel is, hogy a következő pillanatban az alvilág lángjai nyeljék el. Mozart muzsikája szikrázik a nem mindennapi élményt kínáló hangversenyteremben. /MNO/
