Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2006-07-01 / 7-8. szám
2006. júl.- aug. AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 5 mit irt Kossuth Lajos - idézzük említett műve bevezetőjéből „Nemzetnek, lehet elnyomást tűrnie, de jogai valósitásásnak reménye iránt semmi körülmények közt nem szabad kétségbeesnie, s azért, mert valamely jogát nyomban nem képes valósítani, nem szabad arról önként, örök időkre lemondani. ” Meg kell őriznünk a reményt és tudnunk kell jogainkat a Kárpátok medencéjében. Akkor is, ha jelenlegi helyzetünkhöz jobban illik Aprily Lajos négysoros verse, A legyőzöttek strófája: Múltunk gonosz volt, életünk pogány, Rabsors ma sorsunk s mégsem átkozom: Jó, hogy nem ültem győztes-lakomán S hogy egy legázolt néphez tartozom. ” (készül-e hurok...) Kristóf Attila Én nem tudom, érdemes-e újólag kifejtenem a véleményemet arról, hogy miért veszítette el a Fidesz a választásokat. Az ilyen jellegű kritikának és elemzésnek akkor van értelme, ha a nyilvánvaló dolgok mögé hatol, és olyan szempontokra lel, amelyek az elkövetkező időkben befolyásolhatják az eseményeket. Némi vigaszt ad a csügge- dőknek, netán az úgynevezett győzteseket érdemben figyelmezteti arra, hogy a siker nem mindig fenékig tejfel. Mostantól kezdve nem kampányolniuk kell, hanem az ellenfél földbe döngölése helyett illendő a haza javán munkálkodniuk, illetve helyrehozniuk azt, amit négyévnyi kormányzásuk során elrontottak vagy tönkretettek, s amit lényegében a kampány idején senki sem vetett komolyan a szemükre. A szabad, magyar, független sajtónak, amely oly nagy és gusztusos részt vállalt Gyurcsány sikeréből, mostantól kezdve illenék alapfeladatához és az újságírás erkölcsi normáihoz visszatérnie, kérdéseket feltennie, és az ellenzék folyamatos üldözése, a jobboldali választók megalázása helyett a kormány működésének kritikáját gyakorolnia. Ha ezt nem teszi, a demokráciában betöltendő szerepét csúfolja meg, s egyértelműen kinyilvánítja, hogy ideológiai és anyagi elkötelezettsége számára fontosabb, mint a társadalmi jólét szolgálata. Ha a balliberális sajtómunkások népes hada a következő négy évben is képmutató magatartást tanúsít, hivatásától végletekig lealacsonyítva, egyértelművé válik, hogy szellemi és erkölcsi értelemben a magyar demokrácia működésképtelen, és a szabadságjogok korlátozottak. Azok a „véleményformálók”, akiknek egyoldalú és gátlástalan lekötelezettségük vitathatatlan, hosszú idő óta a jobboldali erények csőszének szerepében tetszelegnek - lényegében a kultúra és a közélet minden szegmensében diktálják a „helyes viselkedés” mikéntjét, ellenvéleményt nem tűrnek, minden tekintélyt kisajátítanak, s így lényegében az önkény létrejöttét segítik elő. Elképesztő ez a magatartás. A nyugati demokráciákban aligha találni párját: a hatalom bírálatát ez a különös sajtószabadság ráhárítja az úgynevezett ellenzéki orgánumokra, majd ezeket az elszigetelt objektumokat a szó szoros értelmében kiközösíti, megteremtve ez által az egyoldalúság erkölcsi fölényét is. Szinte mulatságos, hogy például a Magyar Nemzetet a baloldali-liberális politikai elit folyamatosan brutális ellenzéki szereppel vádolja, majd azon ritka alkalommal, amikor netán jobboldali kormány kerül hatalomra, a ma- melukság vádjával illeti. Ez már-már valamely vérvádra emlékeztet, egyértelműen cél a gettó és a kiközösítés. A baloldali politika és a mindent uralni vágyó szellemvilág komolyan és orcátlanul azzal kísérletezik, hogy a saját szája íze szerinti jobboldalt létrehozza, markában tartsa és irányítsa. Mindez tökéletes ellentéte annak, amit általában és naivan demokráciának nevezünk. Attól tartok, most következik be az az „egész pályás letámadás”, amivel a szabad magyar média oly sikerrel rémisztgette a Fidesz-kormányzás idején a társadalmat. Csak az elsöprő erejű roham nem jobboldalról, hanem - szokás szerint - balról következik be. Joggal és okkal gondolhatunk ismét Illyés Gyula feledhetetlen mondatára. Hogy miért dugja a fejét hurokba önként és dalolva a szabadságára oly gyakran hivatkozó magyar sajtó, én nem tudom... /MNO/ Mátyási Teréz Emlékek a szülőföldről Messzi vándorok vagyunk, És minden mit elhagyunk fáj, Sír bennünk az elvesztett ősmeleg És sír az elmaradott táj. Az örök otthon álombéli képét Hordozzuk egy életen át, Mit vesztettünk s majd újra Megnyerünk az út végén: A csodát. Batyum Csak hozom a szót, hozom a szót árkon, bokrokon, hegyeken. Batyum vállamon, benne otthoni sóm, szalonnám, kenyerem. Bicskám éle csorbán szeli anyám sütötte cipóm belét, léleknézésem is oda való tüdőmmel hozom a levegőt. Csak hozom a szót, hozom a szót és semmi áron el nem engedem, hogy felismerhesse Isten is majd a lombjaimról a gyökerem.