Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2006-06-01 / 6. szám
2006 június AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 27 A mosoly országa Szilvásy László: LEVELEZGETEK Rémes. Már megint akkora csomag posta gyűlt össze, hogy idegsokkot kapok, ha ránézek. Rettenetes rossz szokásom, hogy a kapott leveleket nem válaszolom meg azonnal, hanem szépen összegyűjtögetem és mikor már egy halomra való összejött, akkor próbálok nekirugaszkodni. Többnyire sikertelenül, mert még a felénél sem tartok legtöbbször és máris belebetegszem. Érdekes, mert valamikor remek levélíró voltam. Az idő foga azonban úgy látszik kikezdte levélíró szenvedélyemet és ma már csak akkor írok, ha okvetlenül szükséges. Legtöbbször még akkor sem. így aztán sikerült néhány régi jóbarátomat magamra haragítani, a rokonságomról nem is szólva. Pláne mióta Ibolyka néni tizenhatoldalas levelére nyolc hónappal később imigyen írtam: „ Édes Ibolyka néni! Örülök, hogy jól van. Mi is. Kezeit csókoljuk”. Szegény Tihamér bácsi már hat hónapja halott volt, mikor születésnapomra küldött üdvözli sorait megválaszoltam. Szidott is a feleségem miatta, dehát honnan tudhattam volna, hogy olyan sürgős. Pedig időben megírtam, csak benne felejtettem a télikabátom zsebében és közben kitavaszodott. A kabát naftalinba került és mikor újra elővettem, nem sok hiányzott a következő születésnapomhoz. Nem is akartam elküldeni, gondoltam írok egy másikat, mivel azonban bélyeg volt rajta, hogy kárba ne vesszen, mégis csak bedobtam és el is ment szabályosan. Három nappal később értesültünk, hogy Tihamér bácsi időközben jobblétre szenderült. Ez, a mindnyájunkat mélyen lesújtó gyászeset indított azután arra a döntő elhatározásra, hogy lehetőleg azonnal válaszoljak a hozzám küldött levelekre, még mielőtt újfent kiütne a botrány, akarom mondani, még mielőtt elhalálozna valaki a válaszom miatti várakozás izgalmaiban. Mint ahogy már fent említettem, olyan tömegben ácso- rognak a levelek íróasztalomon, hogy valamennyit egyszerre megválaszolni majdnem lehetetlen. Ha éjjel-nappal egyebet sem csinálnék, akkor is legalább három hétbe telne, úgy döntöttem tehát, hogy először azoknak írok, akik ismeretlenül írnak, miután az ismerőseim úgyis ismernek és nem veszik olyan tragikusan az esetleges késedelmet. Nekiláttam hát különválogatni az ismerős és ismeretlen levélírók leveleit. Elég gyorsan ment, alig másfél óra alatt végeztem vele. Uána az ismeretlen levélírókat csoportosítottam, aszerint, hogy magán vagy közügyekben írtak-e. A magánügyeket cukorspárgával átkötve félre raktam és csak a közérdekűeket hagytam magam előtt. így már alig maradt valami, legfeljebb ha százhúsz darab. Miután ezzel megvoltam, most a nemi csoportosítás következett. Balkézfelől a férfiaktól kapott levelek, jobbkéz felől a hölgyektől jöttek. A férfiaktól kapottakat zsírpapírba csomagolva a „magánügyek” csomag tetejére tettem s most egyedül maradva a hölgyekkel, aszerint kezdtem osztályozni, hogy fiatal-e az illető, avagy még fiatalabb. Mivelhogy öreg hölgyet én még soha életemben nem ismertem. A továbbiakban a jószerencsére bíztam a dolgokat és az azonnali megválaszolásra kerülőket bedobtam a feleségem kalapjába, jól összeráztam és egyet kihúztam közülük. Miután közérdekű dolog, leközlöm a levelet is, meg a választ is, hadd okuljunk benőle mindannyian. I. levél „Tisztelt Szerkesztő' Úr! Ne haragudjon, hogy ismeretlenül zavarom, de ellenál- hatatlan lelki kényszer következtében írok, mert a férjem azt állítja, hogy Ön nem normális. Tegnap is azt mondta, hogy tiszta hülyének tetszik lenni, mivelhogy újságot szerkeszt, ahelyet, hogy valami tisztességes foglalkozás után nézne. Én megvédtem kegyedet, mert tudom, hogy ilyennek is kell lenni mint maga, mert mi lenne, ha mindenki rendes ember lenne? Kész nevetség a férjem részéről, nemde? Én mélyen tisztelem kegyedet és kérem ne nehezteljen emiatt az uramra, de ő nem tudja értékelni az irodalmat, habár egykor a Fővárosi Könyvtárban volt alkalmazásban. Én nem. Ettől függetlenül sokat olvasok mindenféle íróktól meg magától is. Kérem adja át szegény feleségének szívélyes üdvözletemet és maradtam hazafias tisztelettel. Mrs. Cservenka Gergelyné ”. Kedves Mrs. Cservenka! Hálásan köszönöm szívből jövő sorait, végtelenül örülök, hogy kedves levelével ismeretlenül is zavart. Férje lesújtó véleményét ne vegye komolyan, higyje el, a feleségem is hasonlóképpen szokott nyilatkozni időnként. Ezer szerencse, hogy Önhöz hasonló rokonlelkek is akadnak hébe-hóba, ez ad nekem kitartást a további kétségbeesések megőrzésére. Minden jót, kellemes ünnepeket, maradtam sírig hű írója... (Folytatjuk) —Grafológia: Egy fiatal lány apróhirdetésre elküldi vőlegénye írását a grafológushoz, kéri mondja meg, hogy hozzámenj en-e a férfihoz. A válasz: „Nem hiszem, hogy ez az ember jó férj lenne az ön számára. Nekem el hiheti. Én csak tudom. Hét éve élek vele házasságban, s semmi jót sem mondhatok róla. —Bosszú: A moziban a jegyszedő a helyére kalauzol egy férfit, majd megkérdezi:-Programfüzetet tetszik? -Köszönöm, nem.-Csokoládéval szolgálhatok? -Nem kérek.-Talán egy zacskó savanyúcukorka... -Nem, nem... A jegyszedő odahajol és mellékesen megjegyzi:-A filmben a sofőr a gyilkos.
