Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2006-06-01 / 6. szám

2006 június AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG

25

Májusi reggel

Idén április utolsó napján hallottam az első sárgarigót. Az aranytollú madár a sereghajtók közé tartozik, akkor érkezik Afrika trópusi tájairól, amikor már kilombosodtak a fák, és a koronában megjelennek, rágcsálnak a hernyók, amelyek fő táplálékát képezik a gyönyörű, röptében a mesebeli aranygolyóra emlékeztető madárnak.

Május a szaporodás hónapja. Aki korán kezdte a költést, például a fekete rigó, az erdei és a mezei pacsirta, a hónap elején már nagy fiókákat nevel, sőt akár ki is repítette őket a fészekből. A későn érkező gébicsek, a sárgarigó, a karvalyposzáta és mások csak ilyenkor választanak párt és kezdenek hozzá otthonuk építéséhez.

A hímek mindenütt, erdőben, nádasokban, parkokban, kertekben hangosan énekelnek.

Május 2-án kora reggel Szárliget erdőkkel és bokrosokkal tarkálló környékén jártam. Ragyogva sütött a nap, a szél éppen csak lengedezett, és amikor néhány órányi gyaloglás után a földút mentén régi, már ellaposodott, de kényelmes ülést kínáló vakondtúrást pillantottam meg, leültem rá. A fák között vidáman kiáltozott a kakukk, a bokrok között fülemülék csattogtak, odébb karvalyposzáta énekelt, majd nyomban utána hangosan cserregni kezdett. Az erdőszélen a kökény már elhullatta a virágait, de körben, a fii között, bármerre néztem is, mindenütt tarka szirmokat láttam. A kis pásztortáska fehér virágocskái szegényesnek tűntek a tavaszi hérics nagy sárga szirmai mellett, alig karnyújtásnyira kányazsombor, farkaskutyatej, pitypang virított, az akácos szegélyén sárga mezőt alkotott a vérehulló fecskefíí. A virágok felett hajnalpírlepke lebegett, egy kis pöszörlégy percekig a cipőm orra előtt keringett, aztán mégis a virágokat választotta. Kolibrik módjára állt meg előttük, és hosszú szájszervét kinyújtva élvezettel szívogatta a nektárt.

Az akácos még kopaszon állt, de alatta a bodza gyönyörűen zöldcllt. A sűrűben barátka énekelt, később, mintha megirigyelte volna a csengő hangokat, fülemüle kezdett csattogni. Eleinte láthatatlan volt, csak a szerteáradó gyönyörű strófákat hallottam, de később helyet változtatott, és egy még kopasz akácágra szállt. Kicsit helyezkedett, aztán felém fordult, és mintha csak nekem énekelt volna, tágra nyitott csőrrel csattogni kezdett. A barátka egy ideig versenyben maradt, de nem bírta hangerővel és elhallgatott. Helyette száz méterrel odébb egy másik fülemüle szólalt meg. A bevezető "hű-hű-hű-hű" strófával kezdte, és a két madár hosszú ideig feleselt egymással. A háttérben vadgerle búgott, zöld küllő kiáltott kacagó hangján, időnként a sárgarigó "huncut a bíró"-ját hallottam. Az egyik akác koronájában zöldike trillázott, később tagolt, ismételt strófáival egy énekes rigó csatlakozott a kórushoz. Olyan hangverseny volt, amire egyedül a természet képes! Teljesen megfeledkeztem az időről, amíg hallgattam.

Aztán, ahogy emelkedett a nap és egyre melegebb lett, sorra elhallgattak az énekesek. Körben még mindig harmat csillogott, az ezüstös cseppek árulkodva varázsolták elő a fű között rejtőző pókhálókat, orgonaillat úszott a levegőben, és a bodzák sünijében a barátka az elcsendesült erdőben újra énekelni kezdett.

Schmidt Egon Fotó: Bécsy László-Minden magát jó lokálpatriótának tartó rima- szombati tudja, hogy a város egyik nagy szülöttét, Ferenczy Istvánt - aki a református templom alatti kriptában alussza örök álmát - a magyar nemzeti szobrászat megteremtő) e- ként tartja számon a művészettörténet. Ferenczy István 1792. február 24-én született Rimaszombatban, ahol zsenge iljúkorát is töltötte. Előbb Bécsben, majd József nádor anyagi támogatásának köszönhetően Rómában, az akkori szobrászat legismertebb mesterénél, Canovánál tanult. 1824-ben tért haza az akkori Magyarországra, Budán telepedett le, majd 1846-ban hazaköltözött Rimaszombatba, ahol haláláig, 1856. július 4-éig élt és alkotott. Keze alatt nőtt fel többek között Izsó Miklós, aki 1853 és 1856 között tanulta nála a szobrászmesterséget. Ez csupán egy szeletkéje azoknak az igen gazdag rimaszombati művészettörténeti értékeknek, amelyeket Ferenczy maga után hagyott, amelyeknek máig élő hatásuk s mára már mondhatni, erősödő kultuszuk van. E kultusz erősödését jelzi, hogy idén már ötödször hirdettek eredményt a Ferenczy István Képzőművészeti és Irodalmi Verseny díjkiosztóján, a hagyományoknak megfelelően a névadó szobrászművész születése napján, a róla elnevezett magyar oktatási nyelvű alapiskolában. 190 pályamunka érkezett be, a bírálóbizottságnak nem volt könnyű a dolga. Ami viszont sajnálatosan érdekes, a Rimaszombati járáson kívüli magyar iskolákat leszámítva mindössze a szenei járásbeli Rété alapiskolásai neveztek be Szlovákiából ebbe a versenybe, míg Magyarországról, Szentesről, Soltvadkertről, Mindszentről és Szegvárról is érkeztek munkák, sőt a Vajdaság központjáról, Kosztolányi szülővárosából, Szabadkáról is. (Új Szó /Pozsony).

„ Tanácsot csak két esetben adj: amikor kérik, vagy életveszélyes pillanatban. ”