Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2006-06-01 / 6. szám
6 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2006 június (mitől félek...) Kristóf Attila Én nem tudom, végleg megváljak-e Tárnoki nénitől, aki abszurd volta ellenére kétségkívül a szívemhez nőtt. Miközben igyekeztem az ő bőrébe bújni, sok minden megvilágosodott bennem, elsősorban az, hogy az elmúlt esztendők során mennyire ostobává és tragikusan nevetségessé vált az életünk. A politika, amely pólusainkon keresztül a lényünkbe hatolt, miközben saját képére próbált formálni bennünket, hagyta, hogy egy olyan való világ rabjai legyünk, amely ellentétes mindazzal, amit a zsidó-keresztény kultúra és civilizáció a századok során létrehozni vélt. Kimondom nyíltan: elképesztő hülyeség árad a médiából, a bor- nírtság dübörög és viliódzik a képernyőkön, s ha alaposan belegondolunk, már azt sem tudjuk eldönteni, hogy valamely elvarázsolt kastélyban vagy az őrültekházábán vagyunk-e. Remélem, olvasóim észrevették, hogy ha Tárnoki néni mondja azt, amit például Gyurcsány Ferenc szuggerál az egész magyar szabad és független baloldali sajtó asszisz- tálása mellett, nyilvánvalóvá válik a már-már misztikus, nagyképű hülyeség, amely egyébként dalban és táncban elbeszélve milliókat képes magával ragadni. Akárhogy is, a jelen pillanatban nagy bajban vagyunk, negyvenévnyi dübörgő és csendesülő szocializmus után az új szocialista dübörgés betett nekünk. Nem a jobboldalnak, dehogy. Az egész országnak, amelynek egyik fele késznek látszott visz- szamasírozni a múltba, s úgy gondolta, azt a mosóport kell megvennie, amely a reklámja szerint egyedül, énként is jobban habzik a többinél. Egy hatalmas én tornyosult fölénk mint egy csalhatatlan intimbetét, s hozzá csatlakozott a rettenetes óhaj: hogy jöjjön el az én országom. Erről a túláradó énről (amelynek számos bérmaanyja van), amely csakis a saját hatalmát, dicsőségét és érvényesülését keresi, Babits gyönyörű sorai jutnak az eszünkbe: „ Csak én tudok versemnek hőse lenni, első, s utolsó mindenik dalomban. A mindenséget vágyom versbe venni, de még tovább magamnál nem jutottam. Már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi, de hogyha van is, Isten tudja, hogy’van? Vak dióként dióba zárva lenni, s törésre várni, beh megundorodtam. ” Ez a legmagasabb költészet színvonalán ábrázolt magány. S ez volna talán korunk politikusa is a fogkrémreklámok színvonalán? Bizonyos félsz van bennem. Az elmúlt hónapokban és hetekben egy olyan figura és jellem rajzolódott ki előttem, amellyel mind ez ideig csak az irodalomban találkoztam. Tárnoki néni szűrőjén át próbáltam iróniával szemlélni ezt a figurát, pedig az irónia Thomas Mann szerint humor plusz szeretet, nem pediglen humor plusz félelem. Bárhogy csűijem-csavarjam, úgy kellett éreznem, egy egyeduralkodó szellem készül szárnyra kapni a demokrácia és köztársaság bábjából, s a magyar „liberális” értelmiség soraiból senki nem kiáltott fel, hogy: „Állítsátok meg...!” A liberális értelmiség, ugyanúgy, ahogy a történelem során annyiszor, behódolt egy hatalmas és kóros egonak, s helyeslésével segítette kibontakozni páratlan exhibicionizmusát. Ez mindenképpen maradandó s kitörölhetetlen szégyen. Örülök, hogy miközben Tárnoki néniről regéltem, távol maradt tőlem a félelem. Hogy visszatér-e még szegény szívembe, én nem tudom...-MNO Az ország szégyene. Keserves négy év van mögöttünk, és az az érzésem, hogy még keservesebb évek következnek. Valahol a zsigereim- ben megéreztem a választások kimenetelét, mert minél jobban közeledett a nagy nap, az MSZP kampánya egyre durvább és elviselhetetlenebb lett. Ismét csalással kerültek ki győztesen ebből a nagy csatából. Sajnos a csata nem arról szólt, hogy győzzön a jobbik. Ezt a kommunisták nem ismerik. A fér és becsületes játék nem erősségük. Egyértelmű, hogy csaltak, megvásároltak szavazatokat, amit tilt a törvény. De mit számít az, ha a hatalom megszerzése a cél. Honi Gyula szerint a politikában mindent szabad, csalni, hazudni, csak rá ne jöjjenek. Hogy mondhat ilyet egy volt miniszterelnök? Igaz, hogy a pufajkás múltjára igen büszke, holott, a becsület azt kívánta volna, amikor ez kiderült mondjon le. Amikor Med- gyessyről a D-209-es ügynökmúltja kiderült, ha van önbecsülése lemond. Amikor Magyar Bálintnak az országos felvételi teszttel és az érettségivel kapcsolatos botránya kipattant, ha van önbecsülése lemond. Amikor Gyurcsány Ferencről kiderült a cégének botránya, hogy nem fizetett évekig adót, hogy másokat megkárosított, de nem büntethető, mert a cselekmény elévült! Lehet, hogy elévült, de attól az még bűncselekmény! Ha lenne önbecsülése lemond! Egy ilyen ember Magyarország miniszterelnöke? Ez az ország szégyene. Mi folyik ebben az országban, hogy ennyi disz- nóság után is az ország több mint a fele ezekre szavazott? A bal oldal egyik fele ilyen mentalitású, a többi Kádár emlőin nevelkedett, a maradék pedig megvásárolható. Ezek az emberek döntik el az ország sorsát! Már az Európai Unióban sem hiszek. Hogy engedhetnek maguk közé Kovács Lászlókat, Kósánékat? Hol van a felelősségre vonás? Amikor erősen kozmetikázott félrevezető jelentéseket küldenek, hamis költségvetést, amiről az unió is tudja egy betűje sem igaz, megkifogásolja, de miért nem szankcionálja? Hol vannak az uniós pénzek, hova lett több milliárdnyi adósság? Ha a felvett kölcsönöket az ország javára fordították volna az egészségügyre, oktatásra, árvíz- és belvíz okozta károk helyreállítására, milyen magasztos, szép gesztus lett volna. Bezzeg a kampányra semmi sem drága. Belegondolni is rettenetes mibe kerülhetett. Sajnos nem emlékszem az elmúlt négy évben, hogy valami pozitívumot csináltak volna, hogy egyszer is az ország javára, az állampolgárok életének jobbítására cselekedtek volna. Kíváncsi vagyok, hogy kire fognak mutogatni, mert régi jó szokásuk, hogy bármi rossz volt az országban, mindig
