Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2006-06-01 / 6. szám
4 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2006 június Ma is meg kell térnünk a Szeretet Istenéhez” A Szűzanyának szentelt hónap első napján XVI. Benedek pápa a Rómába vezető Via Appia mellett álló Isteni Szeretet Szűzanyja Mária- kegyhelyre látogatott, ahol elimádkozta a rózsafüzért. „Ma is meg kell térnünk Istenhez, a szeretet Istenéhez, hogy a világot megszabadítsuk a háborúktól és a terrorizmustól” - mondta a pápa, a templom nevére utalva. A pápa bíborosként is többször felkereste a zarándokhelyet. Ezúttal késő délután, helikopterrel érkezett, több ezer ember fogadta. A Szentatya a kegykép előtt a hívekkel együtt elimádkozta a rózsafüzért. Ezután beszédet mondott a megjelenteknek. Emlékeztetett arra a fogadalomra, amelyet Róma katolikusai 1944-ben tettek, arra az esetre, ha a város megmenekül a háborús pusztítástól. Az új zarándoktemplom mellett - amelyet majd csak II. János Pál pápa ösztönzésére építettek meg, s 1999-ben szentelhette fel a pápa - a város lakói akkor ígéretet tettek a megtérésre is. Salkaházi Sára vértanú XVI. Benedek pápa jóváhagyta azt a dokumentumot, amely kihirdeti Salkaházi Sára vértanúságát. Ezzel gyakorlatilag megnyílt az út a boldoggáavatás ünnepélyes kihirdetése előtt. Április 28-án a Szentatya magánkihallgatáson fogadta Jósé Sáráivá Martins bíborost, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusát. A kihallgatás keretében a Szentatya jóváhagyta azt a dekrétumot, amely elismeri többek között „az 1899. május 11-én, Kassán született és 1944 decemberében Budapesten meghalt Isten Szolgája, Salkaházi Sára szociális testvér vértanúságát”. Ez az aláírás gyakorlatilag megnyitja az utat a boldoggáavatás ünnepélyes kihirdetése előtt, amelynek időpontjáról még nem rendelkeztek. VIS/Magyar Kurír Erdő Péter bíboros nyilatkozata Salkaházi Sára boldoggáavatási dekrétumának kihirdetéséről A pápa hangsúlyozta: a zarándokhelyről szellemi megerősítésnek kell áradnia a Római Főegyházmegye és „az egész szeretett olasz nép" felé. Külön is imádkozott azért a három olasz katonáért, akik múlt csütörtökön Irakban, Nasszíriában estek egy bombatámadás áldozatául, és az ischiai földcsuszamlás áldozataiért. Az olasz szigeten vasárnap bekövetkezett katasztrófa során négy ember vesztette életét, kilencen pedig megsebesültek. A Rómától délre fekvő szentély egy 1740-ben történt Mária-jelenés emlékét őrzi. A hagyomány szerint az Istenanya mentette meg egy zarándok életét, akire vad kutyák támadtak rá. A „Madonna del Divino Ámoré” a II. világháború idején vált népszerűvé, amikor XII. Piusz az 1943. szeptember 8-án német megszállás alá került város lakóit arra kérte, hogy a kegykép előtt imádkozzanak. 1944. június 4-én a rómaiak egy új templom építésére tettek fogadalmat, ha a város megmenekül a pusztulástól. Néhány órával később a németek megkezdték harcok nélküli elvonulásukat. 1944 óta húsvéttól október végéig minden szombat este sok római zarándokol Caracal la termáitól imádkozva és énekelve a szentélyhez. Az éjszakai zarándoklatok az utóbbi évtizedekben a Katolikus Akció jellegzetes rendezvényei voltak. KAP/Magyar Kurír„A szeretet és nem az idő gyógyítja meg a dolgokat. ” Salkaházi Sára boldoggáavatási ügyének hírével kapcsolatban Erdő Péter bíboros nyilatkozatát az alábbiakban közöljük. Kitörő örömmel fogadtuk a hírt, hogy a Szentatya aláírta Salkaházi Sára testvér boldoggáavatásának dekrétumát. Ez azt jelenti, hogy az Egyház immár oltárra emelte, a boldogok sorában tiszteli azt a Salkaházi Sára szociális testvért, aki szerény, hűséges szociális szolgálat, értékes újságírói, írói, kulturális munka után 1944-ben, a legnehezebb utolsó hónapokban rejtegette üldözött zsidó nők és gyerekek százait Budapesten rendházában. Miután följelentették, a nyilasok az általa bújtatottakkal együtt a Duna- partra hajtották és kivégezték. Hosszú évek óta megemlékezünk róla. A hajdani Matróz Csárda helyén, a Szabadság híd hídfőjénél tábla hirdeti az emlékét. Minden év december 27-én gyertyát gyújtottunk ez előtt a tábla előtt. Imádkoztunk azért, hogy Egyházunk mielőbb a boldogok sorában tisztelje őt. Ezért olyan különösen nagy öröm számunkra a mai hír, s ezért gondolom azt, hogy Budapest „lelkének” is igen nagy öröm ez. A múlt igazi megtisztult szemléletéhez vezet, hozzásegít bennünket a kiengesztelődéshez és ahhoz, hogy igazi, hiteles katolikus példaképeink legyenek. Azt hiszem, a nemzet lelki megújulásának évében ez a legszebb ajándék, amit a Szentatya a magyar Egyháznak és talán a magyar társadalomnak is adhatott. Magyar Kurír Ismerje meg a nép az igazságot, s biztonságban lesz az ország. (Lincoln)