Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2006-05-01 / 5. szám
20 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2006 május A fából faragott királyfi Kiss Eszter Veronika Magyar Nemzet Bartók Béla Magyarországon lényegében tabu. Csak azért beszélnek róla, mert ahhoz túl nagyot alkotott, hogy teljesen el lehessen hallgatni. Pedig a magyarság közös tudatából nem lehet kitörölni azt az embert, aki egyszerre volt zeneszerző, zongoraművész, népzenegyűjtő, zenetudós és legfőképpen: magyar. Bartók ehhez - bárhol élt is - élete végéig ragaszkodott. Kevesen tudják, hiszen ezt sem hirdetik: Amerikát csak ideiglenes megoldásnak gondolta, utolsó leheletéig haza akart jönni. Itthon akart meghalni, hogy anyaföldbe temessék, ebben csak súlyos betegsége és pénztelensége akadályozta meg. Borzasztó lelkiismeret-fúrdalás gyötörte, hogy egy New York-i kórházi ágyban éri a halál, nem pedig hazájában - ahogyan fogalmazott - egy bomba által, mint megannyi honfitársát. Bartók lángelme volt. Korábban is mindig nyitva állt az út előtte Európa bármely országába és a tengerentúlra, ahol lényegesen jobb anyagi lehetőségei lehettek volna. O mégis maradt az utolsó pillanatig. A kicsi erdélyi falvakban érezte a legjobban magát, ahol az egyszerű parasztemberek között tiszta forrásra lelt. Nemcsak zenében, hanem emberségben is, amiről számtalan, a családjának írt leveléből is meg lehet győződni. Bartók sosem tagadta meg, honnan jött. Péntek Gyugyi György faragta kalotaszegi bútorok között élt, ahogy szellemi társa, Kodály is. Ok ketten életművük szempontjából elválaszthatatlanok egymástól. Ezért is érthetetlen, hogy miért akarnak valakik mindent megtenni azért, hogy Bartók neve mellől eltüntessék Kodályét. Erről tanúskodik a Bartók-év koncepciója is: Kodály ugyanis sehol nem szerepel benne. Bartókot mint zeneszerzőt ugyan külföldön jobban el lehet adni, Kodály viszont megalkotta világszerte híres zenepedagógiai módszerét. Együtt gyűjtöttek, egymás hatására ásták bele magukat a magyar népzenébe, együtt alkották meg azt az új zenei nyelvet, amely a huszadik század kultúráját meghatározta. Ez a nyelv egyetemes, mégis hami- síthatatlanul, tagadhatatlanul magyar. Visszanyúl ugyanis a gyökerekhez, a tiszta forráshoz, amelyet úgy alakít mai korunkhoz, hogy New Yorktól az erdélyi kis falvakig mindenkihez szóljon. Vagyis ez a nyelv úgy formálta át kora zeneirodalmát, hogy minden ízében magyar maradt. Úgy, ahogy Bartók Béla maga is. Ezért is érthetetlen, hogy - Bartók két fia tiltakozása ellenére — 1981-ben, a századik évfordulón megnyílt Bartók Béla-emlékházból száműzték Bartók kedvelt kalotaszegi bútorait. Mintha szégyellni kellene s titkolni. S ennek csak most lett vége, legalábbis ami az emlékházat illeti. Vásárhelyi Gábor Bartók-jogörökös ugyanis saját pénzén állíttatta helyre az épületet, amelyet a tulajdonos főváros hagyott méltatlanul rossz állapotba jutni. Végre régi fényét nyerte vissza a ház, s újra ott állnak majd benne, egykori helyükön, a kalotaszegi bútorok. Az is kérdéses, hogy vajon miért kellett várni nyolc évet erre. S szégyen, hogy sem a magyar állam, sem a fővárosi önkormányzat nem adott pénzt a felújításra, sőt ez utóbbi megakadályozta Vásárhelyi Gábort abban is, hogy saját pénzéből újítsa fel az épületet. S persze minderre csak az egyre kínosabban közelgő Bartók-évforduló miatt kerülhetett sor. Pedig a kormány figyelmét már két és fél évvel ezelőtt felhívták a jelentős eseményre. Még Mádl Ferenc államfő is üzent emiatt, ám ez sem hatott. A Bartók-évforduló a balliberális kormányzatban senkit nem érdekelt, az előkészületeket sürgető levelekre sem Hiller István kultuszminiszter, sem Gyurcsány Ferenc kormányfő nem válaszolt. Hiller valószínűleg azzal volt elfoglalva, hogy miniszteri bársonyszékét pártelnöki posztra cserélje, utódja, Bozóki András pedig a szívének oly kedves könnyűzenét előbbre valónak tartotta, mint hogy rendezze az elvonások miatt végnapjait élő, nemzetközi hírű magyar komolyzene helyzetét, beleértve a bartóki életmű méltó megünneplését. A kormányzat hivatalosan is leértékelte Bartók 125. születésnapját. Nem tartotta ugyanis elegendőnek ahhoz, hogy 2006 Bartók-emlékév legyen, ezért hivatalosan csak jubileumot ünnepelhetünk. A szerény ünneplést a Bartók-év „szakmai” tanácsadója, Klenjánszky Tamás „indokolta meg”. Kijelentette ugyanis, hogy „a 125 év nem elég kerek, így kevésbé evidens, mint Mozart esetében a 250 év”. Kijelentése a magyar kulturális miniszter jelenlétében, közvetlenül a Nemzeti Hangversenyterem Bartók Bélára keresztelése után hangzott el. Személyi következményekről nem hallottunk. Persze az elnevezés önmagában nem jelent semmit, hiszen méltatlanul alulfinanszírozott és szervezetlen emlékévek során vagyunk túl. Az eltelt négy év alatt úgy repültünk át Kossuth Lajoson, II. Rákóczi Ferencen, Balassi Bálinton és József Attilán, hogy az évforduló nem hagyott maradandó nyomot az emberekben. Sokan azt sem tudják, Bartóknak mikor van van a születésnapja. Szemben a Mozart-évfordulóval, amelytől hangos volt az egész világ. Az osztrákok kereken százszor több pénzt, azaz körülbelül 100 millió eurót költöttek az ünneplésre, mint a magyar kormány Bartókéra. Bartók minden magyar ember példaképe lehetne. Emberségében, magyarságában, soha fel nem adott küzdelmében. A fából faragott királyfi azt üzeni mindnyájunknak, hogy a gyökereinktől nem kell félni.-Egyre kevesebb a kisboltok száma hazánkban. ^Miközben százával szűnnek meg a kis boltok a vásárlókat mind több nagy eladóterű, modem üzlet várja A vevők főleg a legkisebb üzleteket hagyják el Az 50 négyzetméternél kisebb boltokból 2004-ben 15310-et, tavaly már csak 14.415-öt regisztráltak. /
