Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2006-01-01 / 1. szám
6 az erdélyi magyar autonómia létrejöttéig. Ez a durva cserben hagyás is csak a pártok bűne, nem a magyar népé. Lehet, hogy rövidesen ez az árulás is, kollektív bűnként a nép nyakába lesz varrva... Egyébként jól megfigyelhető a szívós és céltudatos törekvés, hogy a népet valahogyan bűntudatban tartsák. Tudatos aknamunkáról van tehát szó. A legújabb bűntudatkeltő téma a második világháború utáni kitelepítések ügye. Nem a magyarok kitelepítése ám, hanem a németeké. Amikor is tömegével vitték el a németeket Magyarországról, éppúgy mint a Szudéta-vidékről. Ez tény. Csakhogy ehhez semmi köze a magyar népnek, és ezért nem kell bűntudatot éreznünk. Az az igazság ugyanis (amit következetesen elhallgatnak), hogy a magyarországi németek kitelepítése a négy nagyhatalom potsdami döntése. Ezt a döntést megtorlásként szánták azért, mert a magyarországi németek tízezrével léptek be a Waffen SS-be. Ez is tény, mint ahogyan az is, hogy ártatlanokat is vittek. Ez azonban nem a mi bűnünk, hiszen akkor az országban a nemzetközi Ellenőrző Bizottság döntött minden kérdésben, végrehajtva a potsdami határozatokat. Mindent összevetve, ha még igazunk van is, azért jó lesz, ha mi magyarok nem nagyon ugrálunk. Húzzuk csak be a nyakunkat, mert még kiderülhet, hogy az is a mi kollektív bűnünk, hogy nem vagyunk kollektiven bűnösök. Ez pedig igazán megbocsáthatatlan bűn. Hasznos Miklós Tisztelet nélkül A még mai napig is érvényes szóhasználat szerint közel tizenhat évvel ezelőtt rendszerváltozás történt Magyarországon, vagyis a totalitárius rendszer megbukott s mindannyiunk megkönnybbülésére, az ország elindult a demokratikus fejlődés útján. Ennyi a történelem. Hogy mi a történet, vagyis a valóság, a vágyakból mi valósult meg, az már vitatható. Mi, a nyugati emigráció sajtójának a képviselői, ildomosnak tartanánk végre pozitív jelenségekről, törekvésekről beszámolni hazánkkal kapcsolatosan, de valahogy nem megy. Oly sok a szenny, hogy elborítja azt a kis jót is, ami azóta megvalósult. A mai magyar közállapotokra nagyon jellemző a napokban történt kissebb affér, a Parlamentben. A tavaly decemberi sikertelen népszavazás szomorú évfordulója volt éppen, s az ellenzék vezére, Orbán Viktor kezdeményezte, hogy felállással fejezzék ki tiszteletüket a határon túli magyarok iránt, akik nehéz körülmények között őrzik magyarságukat. Biztosan állithatzom, hogy a világ bármelyik országában egy ilyen kezdeményezés teljesen természetének tűnt volna s nem hiszem, hogy valahol került volna egyetlen képviselő aki ezt kifogásolja vagy eszébe jut bármilyen törvényre hivatkozni, ami ezt tiltaná. A ké2006 január ' résnek teljesen pozitív tartalma volt, senkit nem sértett és senki ellen nem irányult. Nem igy a magyar parlamentben. Itt a bejelentésre az ellenzék képviselői felálltak, a kormánypártok tagjai pedig ülve maradtak. A parlament elnöke, Szili Katalin, hi ven előbbi kétkulacsos magatartásához, ahogyan a népszavazáshoz is mindvégig viszonyult, felhívta a figyelmet, hogy ezt elrendelni csak neki áll jogában, a törvény szerint (ilyenkor általában szeretnek a törvényre hivatkozni), majd, mint iskolában a tanitónéni, parancsot adott a felállásra. A képviselők ekkor mindannyian felálltak. Megjegyzendő, hogy Orbán Viktornak eszében sem volt parancsolgatni, ő kérést intézett a magyar parlament tagjaihoz. Az eset utóélete egy másik történet. Orbán Viktor a legfinomanbb szocialista kifejezések szerint is egy diktatórikus pojáca lett, aki már parancsolni akar a magyar parlamentben. Nem ejtett viszont az eset kapcsán senki egy szót sem az érintettekről. A határon kívüli magyarokról. Hogy egyáltalán elvárják-e ők azt a bizonyos tisztelet- adást, mely felbolygatta a magyar parlament belső életét. Számit ez még nekik egyáltalán. Mint erdélyi magyar, elmondhatom, hogy nem. A tavalyi szerencsétlen népszavazáskor mi nem voltunk kiváncsiak a politikai bravúrokra, arra sem, hogy melyik párt hogy áll hozzá a kérdéshez és hogy nem, s most sem érdekel bennünket a magyar parlamenten belüli ceremónia. Az érdekel, hogyan áll hozzá a kérdéshez a magyar nép. A testvéreink. Hogy ők megtagadnak avagy édestestvérként elismernek. Összességében. Nem úgy hogy én igazán igen, hát én nem tehetek róla, a másik a hibás. Min ahogy az sem érdekelt, hogyan kampányoltak a pártok. Ilyen döntéskor ugyanis az ember a szivére hallgat, azt pedig nem lehet befolyásolni semmiféle agymosással. Mert Jól csak a szivével lát az ember”. A többi szócséplés és duma. Bennünket elutasítottak. Már egy éve ennek, s ez bőven elég idő arra, hogy feldolgozzuk az eredményt és levonjuk a következtetéseket. Köszönjük szépen, jól vagyunk s a magyar parlament tiszteletadása nélkül is tovább őrizzük magyarságunkat. Ditrói Csiby Éva „Habár felül a gálya, s alul a víznek árja, azért a Pénz az úr!...” * „Minden ember akinek hatalma van, hajlamossá válik arra, hogy befolyását a horizontig kiterjessze. S azon bukik el, hogy rendre nem tudja, hol ahatár.” AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG
