Amerikai Magyar Újság, 2005 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2005-11-01 / 11. szám

2005 movember AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 15 ÖTVENHAT EMLÉKÉRE Budapest 1956 Áhítattal gyertyát gyújtok Pesti srácok emlékére... Akik üvege! n, benzint Dobtak tankok tetejére. Nem féltették életüket, Nem volt kiért, miért élni, Kommunisták terrorjában Csengőfrásztól kellett félni... * Őszirózsák erdejével Terekre özönlött a nép, Moszkva parancsuralmában, Elvesztette nagy türelmét. Szabadságát követelte! Lyukas zászlókkal tüntetett... Ágyútüzek válaszoltak, S a nagy örömnek - vége lett! * Eltiporták a felkelést. Magyarokat akasztottak... Nyugaton tétlenül nézték, Nem szégyellték, hogy hazudtak! Magára hagyták a népet, Nagy ígéretük elmaradt! Halál várt gyermek hősökre, S hazánkra, új terror szakadt. Viharos Viktor GÁBLER ANTAL: EMLÉKÉT MEGŐRIZZÜK +Jean-Pierre Pedrazzini 1956. november 7 Luigi Pirandella, Nobel-díjas olasz író mondta a harmin­cas évek elején egyik barátjának: „A tollal harcoló hősöket ritkán honorálja a társadalom: egyszerűen agyon hallgatják őket - leginkább politikai okokból.” Ez a sors jutott Pedraz­zini emlékének, a Kádár-rendszerben, a hazai bértollnokok segítségével. Jean-Pierre Pedrazzini, fiatal volt és bátor, mint a magyar forradalmárok, és az ő vére is ott folyt a pesti utcán, amikor megszületett a szabadság. A nagytekintélyű Paris Match- nál dolgozott, óriások mellett: mint a világhírű Raymond Cartier. Halálának 49. évfordulóján, mélységes tisztelettel gondolunk vissza, erre a magastermetű, derék franciára. Október 30-án sebesült meg, a Köztársaság tér környé­kén. Fényképezőgépével ott dacolt szemben az orosz tan­kokkal, mig elkaszálta egy sorozat. Több mint tíz golyó ér­te. Egyik lábát, szinte teljesen levágta egy közelről leadott sorozat. Kollégája Paul Mathias, egy munkás és egy sza­badságharcos lány, életük kockáztatásával, állandó tűz alatt, bevitték a legközelebbi kórházba. A nagy vérveszte­ség dacára első szava az volt: „Ma camera (a fényképező­gépem), vigyázzatok a filmtekercsre.” A szinte lehetetlen helyzet ellenére, a magyar orvosok mindent megtettek érde­kében. Időközben a francia kormány, a Paris Match köz­benjárására, egy külön repülőgépet küldött Pestre. Onnan, Bécsen keresztül megérkeztek a a párizsi Orly repülőtérre, ahol felesége és a szerkesztőség tagjai várták. Közöttük ott állt, Raymond Cartier, a francia újságírók fejedelme, a Paris Match főmunkatársa. Onnan a hires Neully klinikára szállították J. Pierre-t, ahol november 7-én megahalt. Te­metése napján, a Francia Köztársaság elnöke a L’ ordre de la Nation kitüntetést adományozta neki., az Idegen Légió parancsnoka, a hősi magatartásáért: tiszteletbeli első osztá­lyú légiósnak nevezte ki. De a legszebb kitüntetést egy újságíró barátjától kapta, aki halálának évfordulóján így méltatta. „A szabadság oltárán, ezúttal kevésnek bizonyult egy nemzet hősiessége, de ezt a hősiességet örökítette meg számukra, Jean-Pierre Pedrazzini. Ott állt az első vonalban, mint a katonák. Tisztelettel gondolunk rá és fogadjuk: szak­mánk példaképe marad.” Emlékét mi is szívünkben őrizzük, 49 év óta. AZ ŐSZI SZÉL Megyek az élet gyönyörű oldalán De az éles őszi szél Sokszor visszavágja porát. Ugyan mit áraszt most reám? Egyszer, majdcsak lekopogja Életem tomácos ajtaján. Ugyan mit mesél a szél? Az élet talán semmit sem regél. De, mégis vakságig bízom Mint egy megtépett veréb, Melyet a templomba fúj a szél. Hűvös templom békés otthona Őszirózsák illatával telt. Emberek hangos imái Áradnak a szívekben el És benn marad az ige Mikor a rideg őszi szél Az éjszakába vág. Az utca baljóslatú, mély És képek lakják lelkem falát Mert a tél köszörüli kését Egy decemberi fagyos éjszakán. Kaprinyákné Bodnár Szerénke

Next

/
Thumbnails
Contents