Amerikai Magyar Újság, 2005 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2005-11-01 / 11. szám

„ ...csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol, el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol - még közvetve sem - igazoljuk a gyilkosakat. ”

HALOTTAK NAPJA,

1956

Ezer és ezer halottunk van.

Sírhant a város szívében, a tizenegy éve ledöntött Pázmány-szobor előtt.

Sírok a temetőkben és temetetlen halottak. Hősök, akik harcoltak, - fegyvertelen tüntetők, asz- szonyok és gyermekek. Emberek, akik emberi sorsot követeltek. Akik hittek és reménykedve vonultak a tiszta lobogók alatt, ajkukon dal, szívükben forró tűz. Sorsuk szörnyű lett. A „tiszta lap” politikája vérözönbe borította a várost.

Felkelt a nép, nem szervezetten, egyedül a lelkek parancsára. Az egész nép, az egységes magyar nép kelt fel, hogy véghez vigye azt, amire nem ismer példát a világtörténelem. Diákok, ifjak, munkások és parasztok főiskolás fiai, katonák, honvédek... Egymásra találtak, kézről kézre adták a fegyvert, a rádió ontotta még hazugságait a „suliancokról”, a „csőcselékről” s a nép ezalatt csodákat tett. Puszta kézzel és ököllel eleinte, majd áradva, mint tengernyi folyammá egyesülő özön, fegyverrel vívta harcát. (Folytatás a 3. oldalon)

AMERIKAI XLI. évf. 11. szám - 2005 november

MAGYAR ÚJSÁG