Amerikai Magyar Újság, 2005 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2005-09-01 / 9. szám
2005 szeptember AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 13 Valóban, akkor krízis-helyzetben voltam. Nehezen tudtam megmészteni, hogy komoly szakmai munka és eredmények után, egy háztartás kicsinyes gondjai közé csöppentem, méghozzá egyedül egy vadidegen városban, mert francia férjem (Larroudé Joseph) hónapokra távol volt; hol Algériában, hol másutt. Akkori gyötrődéseimből kristályosodtak ki az “Átható csend” versei, akkor kezdtem el újra rajzolni, festeni és prózai írásokat küldeni a nyugati magyar lapoknak.- Egy világot teremtettél a semmiből. - mondta később Laci. Aztán feleségül vette egy közös évfolyamtársunk húgát, Rásonyi Diát, s kivándorolva Kanadába, véglegesen Qué- becben telepedtek le. A levelek egyre ritkultak, s valószínűleg az én hibámból, végleg elmaradtak. Lelkiismeretfurdalástól hajtva, időnként peróbáltam ismét fölvenni a kapcsolatot, de sikertelenül. Lapjaimra nem jött válasz, nem érkezett többé semmiféle hír. * Lacinak az volt az elve, hogy az ember “minden következménnyel” mondjon búcsút a hazájának, a múltjának. Édesanyja és öccse kijött utána, de Pesten hagyott édesapját valószínűleg többé nem látta. Ma is fájdalmas együttérzéssel idézem föl, midőn a hatvanas években találkoztam vele a Böszörményi úton. Kitörő öröme, lelkesedése nem annyira nekem, mint örökre elveszített családjának szólt. * Laci sohasem tért vissza, még látogatóba sem, Magyar- országra. Mindnyájan (a két gyerek is) tudatosan asszimilálódtak, “hithü” kanadaiak lettek. Csupán 1999-es, esztergomi kiállításom megnyitóján, az odasereglett kollégáktól értesültem Laci korai haláláról. “Úgy hallották”, valami titokzatos betegség (agylágyulás?) végzett vele. Villáncsapásként ért a hír, azóta sem tudom megemészteni. Hát nem fogunk találkozni soha többé? Azt sem tudom meg, hogy Laci gondolt-e rám és együtt töltött mámoros ifjúságunkra élete utolsó éveiben?--Egy volt III/III-as ügynököt nevezett ki a külügyi tárca egyetértésével Lampert Mónika belügyminiszter a moszkvai magyar nagykövetség belügyi attaséjává - íija a Blikk című lap. —40 kecske a Clinton lányért. Kenyai „kérője” van az exelnök lányának. Kecskéket és marhákat adna Bili Clintonnak lánya kezéért cserébe egy kenyai férfi, aki állítja: a fiatal nő élete első és egyetlen szerelme. Leánykérő levelét - a benne foglalt ajánlattal - még nem tudta eljuttatni a volt elnökhöz, ám nem adja fel... Chicagói krónika! Harmath István: A CHICAGÓI MAGYAR BABTISTÁK TÖRTÉNETE A huszadik század elején beindult nagyarányú ki- vándorlási hullám baptista felekezethez tartozó magyarokat is sodort Amerikába, és így Chicagóba is. Gyülekezetek alakultak és működtek, templomok és imaházak épültek az újvilágban, s a század közepén már közel száz magyar baptista gyülekezet működött Észak-Amerikában. Chicago és környékén az első magyar csoport 1904-ben alakult, bár hivatalosan 1906. január elsején tartott gyűlés után kezdték meg a misZ- sziós munkát. Az elkövetkező több mint hatvan év alatt számos lelkésze, prédikátora és vezetője volt a csoportnak, amely 1971-ig működött. A kis létszámú csoport vezetését Ulbrich Sándor diakónus vállalta, aki a West Pullman nevű városrészben működő gyülekezet élére állt. Az istentiszteleteket a tagok házaiban, lakásaiban tartották, majd 1908-ban termet béreltek a Sangamon utcában. A gyülekezet vezetését ekkor vette át Balogh Ferenc és ő volt a chicagói baptisták első hivatalos pásztora. 1912 tavaszán templom építéséhez fogtak, majd az év őszén „páratlan és mesterien megrendezett ünnepség keretében vonult be a gyülekezet az új és tágas, szép templomába.” A Chicago déli részén fekvő West Pullman városnegyedben épült imaház - a 118th Street és Union Ave. sarkán - ma is áll és működik, igaz már hosszú idő óta a helyi afro-amerikai baptistákat szolgálja. 1916-ban Gróza István vette át a chicagói gyülekezet vezetést, őt Petre Adalbert követte 1919-ben, majd Tatter Vilmos következett, aki akkor csak egy évig szolgált Chicagóban. 1923-ban, a közkedvelt Kautz Ödön lett az egyház pásztora, őt Orosz István követte prédikátori minősítésben 1925 és 1928 között. A következő másfél évben Stumpf Lajos szolgálta vezetőként a közösséget. Tőle 1931-ben, Kontz Emil prédikátor vette át a vezetést, s munkáját tíz éven át végezte. 1941-ben, Honeskó Gyula, majd 1945-től ismét Tatter Vilmos foglalta el a megüresedett szószéket, aki értékes munkáját több mint harminc éven át végezte a gyülekezet élén. A következő részt Szabó István: A baptista gyülekezet története című írásából idézem: „A hetvenes és nyolcvanas évek kivándorlási hullámai folytán Erdélyből több magyar baptista család került Chicagóba. Először a román testvérekhez csatlakoztak, valamennyire ismerve a nyelvet. 1987. április 26-án, vasárnap 16 személlyel újra kezdődött a magyar baptista közösség. Testvéreink több mint három évig ingyenes helyet biztosítottak a kis magyar
