Amerikai Magyar Újság, 2005 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2005-07-01 / 7-8. szám
8 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG marad a tisztelt olvasónak?! Viszont az író véleménye a jó parancsnokról még ide kívánkozik: „Mától kezdve csak egy célunk lehet! Éspedig az, hogy minél több magyart vigyünk haza élve! Harcolni természetesen továbbra is fogunk, de most már önmagunkért, vagy a túlélésért... Felhívom figyelmeteket, hogy a magyarok közé számítom a dicséretes munkát végző zsidó munkaszolgálatosainkat is.” Az orosz tél megszemélyesítése, a holt vidék leírása, már-már balladai mélységű. Aranyt juttatja eszünkbe: „Amikos felért a kis dombra, néhány percre elnézegette a jeges némaságba fagyott vidéket...” A végkicsengést így summázhatnám: „A harcokban a magyar csapatok emberfeletti hősiességről tettek bizonyságot. ... a tisztek szerették volna úgy érezni, hogy tisztességgel — és foként sikeresen - elvégezték a rájuk bízott feladatot, megtették mindazt, amit tiszti esküjük és a férfi- becsület megkövetelt tőlük Szerették volna őszintén hinni, hogy a szörnyű emberáldozat nem volt hiábavaló.” Sorolhatnám a történetben megfogalmazott sok-sok nemes gondolatot, tallózhatnék a remek következtetések között, de ezt meghagyom az olvasónak. Csupán - az 1984-ben, a dr. Szabó Gyula történelmi regény-pályázatot nyert - írás befejezésére szeretném felhívni a figyelmet: ekkora tragédia után egy huszárvágással, a nagy orosz tél rémképe után megjelenik a szép magyar tavasz, a család, az otthon, mint az elkövetkezendő jövő boldog, de egyszerű képe. A két háború sebei még nem gyógyultak be népem, nemzetem szívében és lelkében. Az emlékezés nem csak a ma, de a jövő nemzedékének is feladata. Jó volna, ha gyermekeink is olvasnák ezt a könyvet, ifj. Fekete István könyvét, amely, mint az újabb korok vitézi éneke emléket állít a nagy világégés névtelen hőseinek. Tatár Etelka Chicago Bajban van az ország RESZKESSETEK PINCÉREK Nemzetmentő Gyurcsány Ferenc, jelenleg még magyar miniszterelnök kiadta a jelszót, száz apró lépés és itt a ká- naán. Valami igazság lehet a dologban, bár leginkább az apró mint lépés, hiszen köztudott, hogy Apró Antal volt kommunista hóhér unokáját vette el második vagy harmadik nekifutásra, és az apanázst milliárdokban mérték. Az más kérdés, hogy az emberek többségének fülében nem igazán cseng jól az apró szó. A múlt ismertetése helyett térjünk rá a lépésekre, mert nagyon komoly lépésekről van szó, hogy megmentsék a hazát és főleg a gazdaságot az összeomlástól. Legelőször a pincérek pénzét kell megcsapolni, mert az mák és hölgyek a nekik juttatott borravalót „lenyelik” ahelyett, hogy adók formájában visszajuttatnák az államkasszába, hogy a kormány lélegeztetőgépeket vásároljon belőle. Ha nagyon gonosz akarnák lenni akkor azt írnám, hogy amit a volt elvtársak folyamatosan ellopnak, lenyúlnak, azt kell pótolni a pincérek forintjaiból. Ezért az éttermi számlák végösszegét 15%-kal 2005. júl.- aug. t megemelik, mely így adóköteles pénzzé válik. Megadóztatják a bejárónőket, az alkalmi kertészkedőket és parkgondozókat. Sőt, ha sikerül felbruttósítani a nyugdíjakat, akkor a nyugdíjasok sem ússzák meg adóztatás nélkül. Az adó mellé nem kevés társadalombiztosítás járul. Ezt is be kell, kellene fizetni az eddig szürke és fekete gazdaságból. „Pártunk és kormányunk” keményen felvette a harcot minden mellékjövedelemmel szemben, mivel ebben az országban igazságos közteherviselésnek kell lennie, ami annyit jelent szocialista megfogalmazásban, hogy akik eddig komoly terheket viseltek, most még nehezebben fognak megélni. Hazánk az utóbbi években a banáriköztársa- ságra emlékeztet. Ez annyit jelent, hogy egy szűk réteg iszonyatos vagyonhoz jutott, mely főleg a régi nomenklatúrát boldogította, és több mint hárommillióan a létminimum alatt élnek. Az Orbán-kormány amíg hatalmon volt, megpróbált legalább egy vékony középréteget teremteni, mely a leendő polgárság alapját képezte volna, melyet ennek a kormánynak sikerült szétverni. Az ország adóssága napi tízmilliárd forinttal növekszik és ma már ott tartunk, hogy minden egyes magyar lakosra a tartozás az újszülöttől az aggastyánig 400 ezer forint. A meghirdetett száz apró lépés, három év alatt már a harmadik program, és természetesen az előző kettő is hamvában múlt ki. Nem kell ahhoz különösebb bölcsesség, hogy erre a programra is hasonló sors vár, mint az előzőekre. Visszatérve a katasztrofális gazdasági helyzetre, azért senki ne gondolja azt, hogy idehaza minden fillért megfognak. A balliberálisokhoz közelálló sajtónak, különböző fantomszervezeteknek és minden olyan intézménynek, ahol még fellelhetők a régi elvtársak, oda számolatlanul osztogatják a pénzt. A korrupció, a különböző lenyúlások, már afrikai méreteket képeznek. Mára odáig jutottunk, hogy ez már nem is szégyen, ez a hatalom velejárója. Orbán Viktor egyszer keserűen jegyezte meg, hogy elsőnek azokat a csatornákat kell elzárni, ahol a milliárdok nyomtalanul eltűnnek. Itt kell megjegyezni, hogy miközben a kisemberekre újabb és újabb megszorítások és sanyargatások várnak, olyan nagy cégek mint a vasút, vagy különböző rendvédelmi szervek, évek óta nem fizetik be a társadalombiztosítási hozzájárulást és tízmilliárdokkal tartoznak. Gyurcsány Ferenc ötlettárából megint kimaradt ezen pénzek beszedése, pedig először itt kellene kezdeni a rendcsinálást és nem a pincérek forintjainak elkobzásával. Csak halkan jegyzem meg, hogy sok vendéglátóhelyen úgy alkalmazzák a pincéreket, hogy azok egyetlen jövedelme a borravaló. Ezt kell most megosztani a kormánnyal. Nekünk I pedig még egy évet kell várni, hogy reményünk legyen arra, hogy ezektől megszabaduljunk. Feltéve, ha a választások tisztasága nem az ukrán vagy a kazahsztáni példákat követik. Mert ezektől minden kitelik. Soós Géza —A friss számok alapján az első öt hónapban az éves terv 81,9 százalékát érte el az államháztartási hiány, viszont a központi költségvetés deficitje már az éves előirányzat 97,3 százalékos szintjén van. Ugyanakkor a Pénzügyminisztérium a májusi adatok kapcsán hozakodó.
