Amerikai Magyar Újság, 2005 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-01 / 1. szám
2005. január AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 17 ILLÉS SÁNDOR A SÁRKÁNY Azt álmodtam az éjjel, hogy sárkány vagyok. Nem tüzet okádó nem is várkapukat védő, vagy nőket rabló veszedelmes állat, hanem csak papírsárkány. Amilyeneket a gyerekek maguk csinálnak játékból. Kifeszített papírt ragasztanak ágakból hajlított keretre, hogy aztán a magasba eregessék hosszú zsinegen. Ilyen szélben bukdácsoló sárkány voltam, a kisfiút is láttam, aki a zsineg végét fogta, és viaskodott a makrancos sárkánnyal, melyet szárnyukra kaptak a szelek. Azt hiszem, a sárkányt eregető szeplős falusi gyerek is én voltam. Keringtem álmomban sárkányként egy ideig az udvarunk felett, aztán jött egy erősebb széllökés, elszakadt a zsineg és kisodródtam az eperfák lombjai közül. Vihar kerekedett és elsodort. Röpültem a falu fölött. Milyen csodálatos látvány a magasból, eddig én csak a templom- torony kis ablakán tekinthettem ki álmmélkodva, s most ime sodródom, belátok az udvarokra, kertekbe. Csévári Panna néni most siet haza a templomból, szekerek sorakoznak a malom előtt, s látom nagyon távolról, hogy közeledik a vonat is. Elidőzöm néhány percnyit Mayer Henrik bácsi kovácsműhelye fölött is, éppen lovakat patkói az öreg. Füstöl a patája, amikor rászorítja és odaszegezi a forró patkót. Átér- zem a pillanat szépségét, de tudom a folytatást is. Amikor Mayer bácsi szekérderékba pakolta a családját, és elindult a bizonytalan jövőbe. Kihajtották a németeket a bevonuló partizánok. Senki se jött vissza közülük. Bezárták a kovácsműhelyt, de évekig ott állt még előtte a lovaknak készült terelőfa. Arra kapaszkodtunk fel mindig, iskolából jövet. Szállók így, papírsárkányként a viharban, amely maga a történelem. Elképzelem azt az autóbuszt is, amely Gussz- mann Marcsát szállította a halálba. Ha behunyom a szemem, még mindig felrémlik előttem az alakja, lebbenő haja, édes mosolya. Sárkányként nézem az alattam elsuhanó tájat, szülőfalumat, a régi Bácskát, miközben magával ragad a történelem vihara. A templomkert most üres, hazamentek a hívek a miséről. De bennem talán már századszor rémlik fel a későbbi kép, amikor a falu megrémült magyarjai sorakoztak ott fegyveres partizánok gyűrűjében. A gyűlölet gyűrűjében. Nem volt kegyelem. Százakat hajtottak ki a temetőben megásott tömegsírokhoz, de volt, akit csak a szeméttelepen földeltek el. A temetőben kitárt karú kereszt jelzi nyughelyüket. Vajon tudnak-e nyugodni, megtudnak-e bocsátani azoknak, akiknek a szívében még most sincs szeretet? Egy álmában gazdátlanul röpködő sárkány gondolatai ezek, amelyeket most ébren visszaidézek és folytatok ká- bultan a történelem viharától megrázva és megsebezve. Arra gondolok milyen embertelen, gonosz indulatok mozgatják a rugókat, és forgatják a történelem kerekei. Visz- szatérhet-e még egyszer a bizalom a szívünkbe, magunk elé tűzhetünk-e egy szebb holnapot, megtelik-e újból erős hittel az ember, vagy egyre zavarosabbá és bizonytalanabbá válik az életünk? Repülök a viharban. Sötét felhők kavarognak, dörög az ég is. Elszakadt a szeplős kisfiú srkányt eregető zsinórja, látom még milyen riadtan integet felém, de nem vagyok a magam ura, szelek szárnyán repülök. De olyan érzésem támad, mintha hét fejem lenne, állandóan visszanézek, és folyton azt a kisfiút látom az eperfa alatt. Néha a háború zivatarában sodródik, olykor meg buj- dokolva menekül, de a szeme mindig ugyanaz. A rémület ül benne, a bizonytalanság. Talán Kosztolányi is így láthatta emlékei nyomán a felszökkenő aranysárkányt. Egyre magasabbra sodor a vihar, cibál, megtép, ösz- szeroppant. Hiába is lenne hét fejem, hét életem, hiába vágyom nyugalomra, szépségre, nem tudok megkapaszkodni. Egy szeplős kisgyerek tekint fel az udvarunkon az égre, rémület ül a szemében, vágyakozás fészkel a szívében Mindig őt látom. Hányszor nézett azóta a felhőkbe, segítséget vagy a mamát várva, de egyik sem jött el, az ember öregségére egyedül marad, megányos lesz és keserű. Azért kell a sárkány, hogy felrepüljön a vágya, hogy szárnyalni tudjon, hogy a magasba kapaszkodjék. De, ez sose sikerül. Mert a sárkányok csak a mesékben élnek. Ú ESZTENDŐ December végével Az óév is búcsúzik, Sok géretével Az új év is érkezik. Az új év tarsolyába Nincs betekintés, Csak Jézusunkban bízva Szép az előre tekintés. Jézus az ég és a föld Valódi királya, Csodatetteinek Nincsen akadálya. Bármit mond a hitetlenség, Élet és halál úra Ő, Számára nincs ellenség, Ő a múlt és a jövő. Legyen hited Jézusunkban Élted legyen tiszta, Mert amennyit adtál, Annál többet kapsz vissza! Fábián Tibor Kérjük, fizessen elő lapunkra!
