Amerikai Magyar Újság, 2005 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2005-06-01 / 6. szám

12 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2005 június Látogatás Las Vegasban Ebben a különleges városban rengeteg az érdekes lát­nivaló, hiszen a turisztikára épült az egész város, bár szerintem inkább a szerencsejátékra, azért is jönnek ide naponta tízezrével az emberek a világ minden tájáról, mert itt remélik a gyors meggazdagodást. Pedig itt nem a turisták lesznek gazdagok, hanem a kaszinók, csak végig kell menni a „Strip” nevet viselő csillogó-villo- gó fényes Las Vegas Boulevard-on, amelynek két olda­lán megtalálhatók a város leghíresebb kaszinói. Ezek mind a látogatók elveszített dollárjaiból épültek és mű­ködnek. Az út déli végen a hatalmas Mandalay Bay dí­szeleg, mellette a Luxor, az út másik oldalán a híres Tropicana, majd az MGM, ismét a nyugati oldalon a Bellagio és a Ceasars Palace, feljebb a Mirage és a Treasure Island, szemben velük a Paris, a Bally 's és a Venetian, hogy csak az ismertebbek nevét említsem. Magam nem vonzódom a hazárdjátékok iránt, így a kaszinókban inkább csak az embereket figyeltem, az arcukat és testjátékukat tanulmányoztam, de azért egy­két szimpatikusnak tűnő slot-machine-1 kipróbáltam. Régebben ezek a játék automaták zajosan csörömpölve adták ki a nyert fémpénzeket, ez is megváltozott, mos­tanság nyomtatott papíron érkezik a nyeremény. Négy évvel ezelőtt itt jártamkor, az első este a Bally ’s Jubilee Theaterben néztünk meg egy fantaszti­kus revüt, amelyhez hasonlót 1957 tavaszán Párizsban a Folies Bergereben láttam. A több mint ezer személyt befogadó színházban, 1981-ben mutatták be először a Don Arden’s Jubille! címet viselő előadást, amelyben azóta milliók láthatták a Titanic szenzációs elsüllyedé­sét. Idén a Tropicana kaszinóban működő Tiffany The- atreben a Las Vegas-i Folies Bergere revüműsorát ha­sonlíthattam össze azzal, amit közel ötven évvel ezelőtt Párizsban láttam. 1957 tavaszán huszonegy évesen, ba­rátaimmal együtt az 1956-os forradalom menekültjei voltunk, s fiatalon a francia fővárosban természetesen szórakozás után néztünk. Megtudtuk, hogy a Folies Bergere művészeti igazgatója magyar, és Michel Gyarmathy - Gyarmathy E. Mihály - a honfitársait ingyen engedte be világhíres színházába. Több alka­lommal is elmentünk bebocsátást kérni Monsieur Mi­diéitől, aki csak annyit kérdezett, ma este hányán vagytok? Bent megcsodálhattuk a magyar falusi lako­dalmi életképet, ahol a görlök magyar népviseleti ruhá­kat viselve táncoltak, az öltözékükből éppen csak a blúz és a melltartó hiányzott. Az effajta látványosság tiltott volt a pesti színpadokon, a szocialista erköl­csökre keményen őrködtek akkoriban a kulturkorifeu- sok. A Folies Bergere 1959-ben átkelt az óceánon, s a premiert december 24-én tartották Las Vegasban, az elegáns Tropicana kaszinóban. Azután, 1975-ben köl­töztek jelenlegi otthonukba, ahol azóta egyfolytában műsoron van esténkénti két előadással, a 950 személyt befogadó színházban. Az este 10 órakor kezdődő elő­adáson a görlök melltartó nélkül lépnek színpadra, így nem nehéz kitalálni, melyik műsort néztük meg. A ha­talmas színpadon kevés díszletre van szükség, csodás jelmezekre annál inkább, a színképváltozásokat nagy­szerű világítással tették változatossá, valamint az állan­dó mozgásba lévő táncosokkal. A két szólóénekes Traci Ault és Dan O’Brien, és szólótáncos Chris Ni­cholson és Stephanie Shaw tökéletesen beilleszkedtek a szemkápráztató látványosságba. A műsor az 1850-es évek revüjével kezdődött, majd a XX. század követ­kezett. 1900-ban a kánkán volt divatban, míg 1920-ban a tangó, majd 1940-es években a jazz, a Big Band ze­nekarok hangulatában. Az 50 és 60-as évekre a rock & roll nyomta rá a bélyegét, majd a 70 és 80-as éveket a szerelem és a béke zenéje jellemezte. A gyorsan pergő pompás zenés, táncos és énekes műsort rövid időre megszakította, Wally Eastwood zsonglőr, aki komikus szöveggel fűszerezett, bámulatos ügyességgel bemuta­tott előadásával kápráztatta el a közönséget. A fantasz­tikus kivitelű revüt Jerry Jackson rendezte, aki egyút­tal a koreográfus és a tervező munkáját is végezte. Kreációját csak felsőfokú jelzőkkel tudnám dicsérni, ezekből azonban kifogytam a fentebb írt soraimban. Monsieur Michel Gyarmathy, bizonyára megelégedet­ten tekint le az égből Las Vegas-ra. A szórakozás mellett azonban jutott időm arra, hogy megismerkedjem a Las Vegasban működő egyetlen magyar intézmény vezetőjével, Nt. Dr. Nagy-Kereki Tibor presbiteriánus lelkésszel. A vasárnap reggeli Is­tentiszteletre a Szabad Magyar Presbiteriánus Egyház­ba. mentünk, amely három évvel ezelőtt kezdte meg működését, amikor a fiatalos lelkész, Nt. Dr. Nagy- Kereki Tibor feleségével Las Vegasba érkezett. A ma­gyar nyelvű istentiszteletet a West Charleston Blvd-on lévő First Presbyterian Church of Las Vegas nagymé­retű templomának kápolnájában tartják. A díszes 100- 150 főt befogadó kápolna az Egyesült Államokban bárhol, akár Chicagóban is megállná a helyét magyar templomként. A gyülekezet mottója: „M Jézus Krisz­tusban hívő, ökumenikus keresztyén közösség vagyunk, ahol minden Istent kereső jóakaratú embernek, gyer­meknek és felnőttnek helye van. ” A templomban örö­mömre találkoztam a Chicagóból hat esztendeje elköl­tözött Rontó házaspárral, akik Las Vegasban is sike­resen beépültek a gyorsan fejlődő magyar közösségbe. Rontó Borika hosszú éveken keresztül elnöke volt Chicago exkluzív magyar egyletének, a Chicagói Ma­gyar Társaságnak és presbitere a Norridge-i Magyar Református Egyháznak, most férjével Rontó Sán­dorral a Las Vegas-i gyülekezetben végzik áldásos és önzetlen munkásságukat. Rontóék éveken keresztül tagjai és szereplői voltak a jó emlékű Chicagói Magyar Színháznak, amely sok sikeres évad és előadás után

Next

/
Thumbnails
Contents