Amerikai Magyar Újság, 2004 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2004-04-01 / 4. szám
2004. április AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 9 Dr. Hasznos Miklós: CSAK A LÉNYEGRŐL NEM ESIK SZÓ Ilyenkor, az év első hónapjaiban mindenki gyakrabban foglalkozik az elmúlt évvel, sőt az elmúlt évekkel is. Különösen az elintézetlen dolgok, a megoldatlan problémák tolakodnak a visszatekintő emlékezetébe. A saját élmények és a másoktól hallott események közül van amit kötelességünk megóvni a feledéstől, mert ezeknek az információknak a társadalom tudatában tartása közügy. A többi emlék azonban vagy magánügy, vagy még azok számára sem érdemes felelevenítésre, akik részt vettek a történésekben. Kérdés lehet persze, hogy mi az amit az emlékezetnek meg kell őriznie. Joggal mondhatja bárki, hogy az egyik embernek ez a fontos, a másiknak az, így bármi lehet fontos is és érdektelen is, attól függően, hogy kinek a szempontjából nézzük.Ez előtt az érv előtt minden demokrata rögtön fejet hajt. Aki azonban belekóstolt a kommunizmusba, annak rögtön felkavarodnak az emlékei, ezért gyanakodva megkérdezi, hogy is volt ez a múltban? Kádár alatt is úgy volt, hogy az egyik embernek ez volt a fontos, a másiknak az, de igazán fontos csak az lehetett, ami a fontos elvtársaknak az volt. Orwellt idézve szabadon: mindenki egyformán fontos volt, de voltak akik még fontosabbak voltak, természetesen ügyeikkel és érdekeikkel együtt. Közfigyelmet csak olyan téma kaphatott, ami a fontos elvtársak érdekeivel egyezett. Más kérdéseket következetes könyörtelenséggel távol tartottak a nyilvánosságtól. Közben eljött az úgynevezett „rendszerváltás”, melynek során a kádári uralkodó klikk, azaz a kommunisták, megváltoztatták uralkodási rendszerüket, mert gazdát cseréltek. Moszkva helyett nyjltan az addig szidott nyugati kapitalizmus szolgálatába szegődtek. Közfigyelmet azonban Magyarországon ma is csak olyan téma kaphat, ami bizonyos érdekekkel egyezik. Ezek az érdekek kísértetiesen egybeesnek a tényleges gazdasági hatalmat ma is változatlanul birtokló kommunista klikk érdekeivel. Minden más kérdést ma is, következetes könyörtelenséggel távol tartanak a nyilvánosságtól. Ezekből tárunk most néhányat az olvasó elé. Úgy véljük, jó ha nem merülnek végleg feledésbe. A kádári diktatúra alatt a szellemileg alkalmatlan miniszterek, gyárigazgatók hozzán em értése mérhetetlen károkat okozott. Akkoriban azért sóhajtozott az ország, hogy a szakértelmet igénylő vezető állásokat bárcsak ne kommunista pártkatonákkal, hanem hozzáértő szakemberekkel töltenék be. Mi változott azóta? A miniszteri és más jól fizetett állásokat ma is a párthűség és nem a hozzáértés alapján osztogatják. A különbség csak annyi, hogy a „rendszerváltás” óta nem egy, hanem több párt hozzá nem értő karrierista alkalmatlanainak hada nyüzsög a vezető állásokban, naponta mérhetetlen károkat okozva. Hóm választási kampányának óriásplakátja arra hívta fel a választókat, hogy szavazzanak a szakértelemre. A „rendszerváltás” óta eltelt időben ez volt az első és mindmáig utolsó előfordulása - igaz csak propaganda céljából - a „szakértelem” szónak. A szakértelem kérdése azóta is tabu. A második világháború után, a kommunisták a hírhedt „szalámi-politikával” leszeletelték a többi pártot. A talpon hagyott (főleg szabadlábon hagyott) maradékot pedig beterelték egy szavazógépként használt látszatszövetségbe, a Hazafias Népfrontba. Most, fél évszázad után, pontosan ugyanolyan forgatókönyv alkalmazásával leszeletelték a kisgazdákat, az MDF-et, a kereszténydemokratákat. Közismert, hogy az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) a feloszlatás után csak látszólag szűnt meg, valójában, a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva, továbbra is részese maradt a hatalomnak. Moldova György, Elbocsátott légió című regényében utalgatott is erre a tényre. Péter Gáborral, az ÁVH nyugdíjas főnökével életének vége felé interjúsorozatot készített egy akkor még nyugatnémet tv adó. Ennek tartalma máig ismeretlen a magyar nép előtt... Egyetlen ávós volt, aki bocsánatot kért a magyar nemzettől, Farkas Vladimir. Emlékiratainak azonban csak az első kötete jelenhetett meg. A második kötet - úgy hírlik - rég elkészült. Farkas Vladimir úgy halt meg, hogy nem talált kiadót a második kötetre, pedig a mai biznisz világban biztos megérte volna, mert ugyanúgy elkapkodták volna, mint ahogy az első kötet is rövid idő alatt elfogyott. Az ÁVH Köztársaság téri földalatti börtönét, megsemmisítő intézményeit (sósavas kádak, stb) és a többi hasonló létesítményeit úgy kezelik, mintha nem is léteztek volna. Még emléktábláról sem gondoskodik senki... Hová szivárogtak szét az ÁVH gyilkos bűnözői, hová tűnt a kommunista párt vértől szennyezett kezű pufajkásainak utódszervezete, a párt milíciája, a munkásőrség? Időnként egy-egy tűzeset alkalmával a tűzoltók, vagy a rendőrök találnak itt-ott, garázsban, fészerben fegyvert, lőszert, gránátokat. Aztán csend. Ugyanúgy, mint a fegyverraktárakból a „rendszer- váltás” idején eltűnt fegyverekről, lőszerekről... Az
