Amerikai Magyar Újság, 2004 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2004-03-01 / 3. szám
2004. március AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 9 SAÁRYÉVA: TULIPÁN Böngészgetem a budapesti telefonkönyvet. Könnyű benne eligazodni. Öreg betűk, nagy sorközök, ami nem csoda, ha meggondoljuk, hogy még a közelmúltban is 10 esztendőt kellett vára-kozni egy új szám bekapcsolására! Nem keresek senkit, semmit. Puszta unalomból (randevúra várakozva) pörgetem gépiesen a lapokat. Hirtelen megakad a szemem egy néven: Bárdos. Nem ritka, nem különleges név. Több is akad belőle, de ahogy végigfutok a címeken, eláll a lélegzetem: ugyanaz az utca, a régi utca! -, s megjelenik előttem a ház, a "gangokkal" koszorúzott belső udvar, foghíjas macskaköveivel, melyeket gyermekkorom, ifjúságom idején annyit koptattam. Lehetséges lenne, hogy még mindig ott laknak (én közben bekóboroltam a világot)? Ők vagy - a gyerekeik?? * Nem tudok ellenállni a kíváncsiságnak, a vonzásnak. Másnap délelőtt elvillamosozom a Márvány utcáig. Delet harangoznak, midőn odaérek: ebédidő. Az udvart fanyar-kesernyés ételszag árasztja el. Innen- onnan edénycsörömpölés, fel-felcsattanó beszéd foszlányai hallatszanak... Ilyenkor nem illik senkit sem zavarni! Nem is teszem, csupán az ajtó melletti réztáblát ellenőrzőm, előtte tűnődöm, topogok egy kicsit. Vajon, miért szakadt meg a kapcsolat köztünk? Hogyhogy nem kerestük egymást, nem leveleztünk az elmúlt évtizedek folyamán -, ha másként nem, legalább egy- egy karácsonyi lap erejéig? Nem tudok választ adni. Mennyi kedves ember marad el mellőlünk a nagy hajszában, rohanásban - örökre, jóvátehetetlenül!- Kit keres? - szólal meg mögöttem egy hang. Mint kiderül, jóhúsban lévő, kötényes, idősebb asszonysághoz tartozik, aki nyilván a házfelügyelői tisztséget tölti be.- Bárdosékat.- Hát akkor miért nem csönget be? A fiatalok biztosan itthon vannak.- Fiatalok? - hasít belém a meghatározás. - De én, de én... az öregeket keresem, a magamkorabelieket, akik gyermekkori játszótársaim voltak. Messziről érkeztem, Svájcból...- Az ikrekre gondol? Sanvika három éve meghalt (még az édesanyja temette el). A lakásban most a fia lakik a feleségével. Barátságos, kedves emberek. Bizonyára örülnének a látogatásának.- És Laci?- Lacika egyedül él, a város másik részén, s csak olyankor jön ide, amidőn a rokonai meghívják. Ma is láttam szegénykét átsántikálni az udvaron.- Sántikál??- Szélütés érte. Az egyik oldala béna. Hideg zuhany -, hiszen én még mindig egy rég elillant (de örökre ragyogó!) mátrafuredi nyár derűs ragyogásában látom jönni-menni a barátaimat! Hatévesek vagyunk mindhárman. A két ikerfíút csak tornacipőjük oldalára hímzett nevük alapján tudom megkülönböztetni egymástól. Az üdülő előtti tisztáson patak fut keresztül, hátterében sötét erdő. Reggelenként olyan erős a víz csobogása, hogy az ember fölébredve, azt hiszi, zuhog az eső... Istenem, milyen élő ez a kép! A házmestemé várakozóan ácsorog mellettem:- Miért nem csönget be?- Ebédidőben nem akarok zavarni. Majd máskor. Eljövök máskor... Gondolataimba merülve ballagok végig a Márvány utcán, Ugocsa utcán, Böszörményi úton... Sárga 59-es csörömpöl el időről-időre mellettem. Alig veszek tudomást róla. Az ikreket azért hozták Mátrafüredre, hogy megerősödjenek. Nővérük, Ibi -szelíd, szófián nagylány - tüdőcsúcshurutban szenvedett, míg én szamárköhögésből gyógyultam éppen ki. Falu végi penzióban béreltünk szobát, ahol több család is nyaralt, velünk egykorú gyermekekkel. Erdőn-mezőn folyt a hancúrozás. Az ikrek apja (tanító) bodzafasípot faragott nekünk, s megmutatta, hogyan kell íjjat készíteni hajlékony ágakból. Gyakran ismételgette a fák, madarak nevét is - nyilván didaktikai célzattal. Játszottunk (már magunkban) "háborúsdit" is, s ebben érdekes módon, mindig mi hárman voltunk a vezérek. A komák megfelelően váltogattuk neveinket: Horthy, Hitler, Mussolini... Egyszer vesztünk csak valami szép kavics vagy fadarab birtoklásán össze, amikor is a fiúk kijelentették, hogy "ezután pedig én leszek az ellenség". Hogy ne is mondjam, rettenetesen megbántódtam, s zokogva futottam panaszra a felnőttekhez, akiknek sikerült nagynehezen helyreállítaniuk a békességet. Máskor rég elásott, rejtelmes "kincseket" kerestünk, és hosszú, kalandos utazásokról ábrándoztunk. Azt hittük, hogy a réten átkanyargó s valamely zsombék- ban hirtelen elbúvó patak messze országokba folyik, a tengerig ringatja törékeny papírcsónakjainkat...
