Amerikai Magyar Újság, 2004 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2004-02-01 / 2. szám
2004. február AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 17 T--Egy brit lap szerint a bujkáló diktátort a kurdok adták át az amerikaiaknak. Bosszúálló kurdok ejtették fogságba és adták át az amerikaiaknak Szaddám Huszeint. A londoni Suday Express című hetilap brit és iraki titkosszolgálati forrásokra hivatkozva írta, hogy Húszéin a kurdok kezébe került, miután egy helybéli, akinek a lányán a diktátor fia, Udaj egykoron erőszakot tett, elárulta rejtekhelyét. A kurdok elkábították az elfogott diktátort, elvitték a földalatti rejtekhelyre, majd tájékoztatták az amerikaiakat, hogy hová menjenek érte. A lap szerint az események teljes története, ami odavezetett, hogy december 13-án amerikai kézre került Tikrit közelében Húszéin, azt mutatja, hogy “hiányos az a verzió, amelyet az amerikai tanácsadók terjesztenek”. Az iraki titkosszolgálat egyik volt felelőse úgy nyilatkozott a lapnak, hogy a Kurdisztáni Hazafias Frontnak az a vezetője, aki elfogta a volt iraki elnököt, kezdetben az Irakot lerohanó amerikaiak ellen harcolt, de később alkut kötött velük, mivel ennek révén megszilárdult helyzete e térségben. Egy Közel-Keleten dolgozó nyugati titkosszolgálati ügynök szintén azt állította a lapnak, hogy Húszéin nem az amerikaiak, vagy a brit titkosszolgálat akciójának eredményeként esett fogságba. Mint mondta, köztudott volt, hogy valaki bosszút áll majd rajta, csak idő kérdése volt, hogy ez mikor történik meg.--Der Spiegel. A német lap a kelet-európai korrupció korábbi visszatéréséről írt cikke mellé közölt táblázata azt mutatja, hogy gyakorlatilag minden, a régi nómenklatúra által vezetett posztkommunista országban erősen nőtt a korrupció. Míg Magyarország a világranglistán 7, Lengyelország 19 hellyel csúszott vissza. Romániában a korrupció jelenleg az afrikai Malawival egyszintű.--Még tart a szobor vita. Talán már március végére fellehetne állítani az aradi Szabadság-emlékművet, de a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a kormányzó román Szociáldemokrata Párt között még nincs egyetértés a helyszínt illetően. Aradra utazott a két párt vezetőinek küldöttsége, s ott az emlékmű sorsáról tanácskoztak, megtekintve a javasolt színhelyeket. Magyar fél továbbra is a Tűzoltó térhez ragaszkodik. A román partner azonban új javaslattal állt elő: az aradi várban állítsák fel az emlékművet. Ez esetben a katonaság távozna a várból, s ott a városi tanács művelődési központot alakítana ki. De a várral szemben a romániai nagyarságnak érzelmi fenntartásai vannak. Hiszen az emlékmű éppen ott volt hosszú évekig “fogságban”--Vandál támadás a kerecsendi templom ellen. Kifosztották a Heves megyei Kerecsend templomkertjében az úgynevezett lurdes-i barlangot ismeretlenek: a vandálok a kegytárgyak egy részét összetörték. 2003 augusztusa óta ez a negyedik és egyben a legsúlyosabb vandál támadás volt, ami a templomot és a környezetét érte. Korábban egy melléképület tetőcserepeit verték le, majd bedobták kővel a templom ablakot, illetve feltörtek egy másik melléképületet. Most kegytárgyakat, többségében szobrokat és vázakat törtek össze, illetve vittek el. Szerkesztőnk panasz levele! A múlt évben, majdnem minden számban kértük előfizetőinket, hogy ha a postán címváltozást jelentenek be, azt velünk is szíveskedjenek közölni. Sajnos ez tizenegy esetben nem történt meg. A posta három hónapig továbbítja a lapot, és minden esetben értesít bennünket, hogy a címzett “Temporarily Away”, de ilyenkor a posta tartja a markát s nekünk fizetni kell hetven centet. Vagyis kétszer fizetünk postaköltséget. Három hónap után, általában letépik a címkét és egy borítékban visszaküldve értesítenek, hogy lejárt a továbbítási határidő. Ezért is hetven centet kémek. Ez már 2.80 dollár. Igen ám, de a lap - ami 2.50 példányonként - elveszett. A kedves előfizető reklamál, hogy nem kapja a lapot, pedig neki jó postása van, aki eddig is utána küldte a lapot. Levelet kell írni, sajnálkozni a történtek felett, s ami - bélyeg, boríték, levélpapír - újabb kiadás, kb. ötven cent, majd az elveszett példányt pótolni kell, ami szintén 2.50 postával együtt. Summa summarom, ez kikerekedhet több mint nyolc dollárra. Ezt az évi 23 dolláros előfizetés nem bírja el. Nem is szólva a többlet munkáról, ami hátráltat bennünket, elveszi az időnket fontos munkától. így csak a posta húz hasznot. Jó ez nekünk? Nem! A jövőben, ha nem kapunk értesítést a címváltozásról - és fízetgetni kell a postának -, a kifizetett összegnek megfelelően egy-egy számmal előbbre hozzuk a lap megújításának idejét: átírjuk a címkén a Lejár: dátumát. A postán lehet kapni díjtalanul egy levelezőlapféleséget, azt ki kell tölteni, hogy mikortól meddig hová kérik a lapot, rátenni egy 20 centes bélyeget s elküldeni a címünkre. Hála Istennek ezt sokan megteszik a nyári szabadságok idején. Kérjük előfizetőink szíves megértését, és főleg az együttműködésüket, ezzel nekünk sok időt, fáradságot, és ami szintén fontos (sok kicsi, sokra megy alapon) anyagiakat takarítanak meg. A jó Isten áldását kérjük minden előfizetőnkre, továbbra is az új esztendőben. Szívélyes üdvözlettel: a szerkesztő.