Amerikai Magyar Újság, 2004 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2004-02-01 / 2. szám
8 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2004. február Vadászkaland Az igazi tábortüzet fenyőfából rakják, de hozzá se kezdjen, aki nem ért hozzá. Azzal kezdődik, hogy kivágják a kisebb fenyőket, majd lecsupaszítják őket, tehát csekély erdőirtással. De megéri. Az elkészült rakás, ha hozzáértő emberek rakják, úgy néz ki, mint egy indián “tepee”. A lecsupasztott tönkfákat csúcso- san körberakják, a zöld fenyőgallyak pedig középen kitöltik az üres vázat. Aki sohasem töltött el egy egész éjszakát ilyen tábor tűz körül, nem tudja, milyen amikor a lángok a csillagokat verdesik, az aljban pedig millió csillagszóró pattog és szólja a szikrákat. Az igazi tábortűz reggelig ég, s körülötte az emberek történeteket mesélnek. Igaz történeteket, melyek nem biztos, hogy valódiak is. A meseszál körbejár, s aki leül a tábortűz mellé már készül. Tudja tartozik a saját történetével. Azon az éjszakán Borzbükiben, a Maros éz az Olt szülőanyjának számító Feketerez és a világ legszebb hegygerince, Nagyhagymás-Egyeskő-Öcsém által körbezárt völgybe, amár pattogó tábortűz mellé, vadászvendégek érkeztek. Történet történetet követett, s mint ilyenkor szokás, a vadászok vitték a szót. A csapásról meglőve menekülő őzmamáról hallottunk, amelyet a vadászok az erdőben találtak meg, ahogyan a kisgidák nyalogatták a sebeit. Egy lelőtt medvebocs teteme mellett megvadult anyamedvétől állt fel a szőr a lábunkon, s a völgyben átsuhanó légáramlat már a hátunkat is borzongatni kezdte, amikor Ádám Vilmosra került a sor. 0 nem túlságosan beszédes ember, most is látszott az arcán, hogy erős késztetést érez a beszédre, de még gondban van, hogy megossza-e velünk az ő történetét. Bátorításképpen, még egy zöld gallyat dobtunk a tűzre. Mire az fellángolt, ö is belekezdett a történetbe.-Egy éve történhetett, de ejsze még annyi sem telt el azóta a nap óta, mikor mi négyen, Siklódi Péter, Kovács János és Ambrus Árpi egy egész napos les után, végre lelőttük a szarvast. Egy nap és eg}' éjszaka lessel telt el, s azalatt hol kuporogtunk, hol kúsztunk vagy csendben szaladni próbáltunk, de se nem ettünk, se nem ittunk, mert féltünk, nyomát veszítjük az erdő királyának. Gyönyörű agancsával méltán kiérdemelte, hogy mi, vadászok egymás között, így emlegessük, s titokban versenyezzünk, kinek a házába kerül a hatalmas agancs. Mi, négyen, már tudtuk, nem menekülhet tőlünk, s amikor leterítettük, az izgalomtól vagy az élmény hatására, hogy sikerült, evés-ivásról is elfeledkeztünk. Csak felvagdaltuk és elosztottuk a húst, majd usgyi, le az országút felé. Nekem különösképpen kellett sietnem, mert este munkába mentem a mentőkhöz, így a legelső alkalmi autóba beültem az egyetlen üres helyre, s este már otthon voltam a zsákmánnyal. Most is előttem van, ahogy három társam ráérősen leült pihenni a sánc szélére, egy keresztfa alá, $ már bóbiskolni kezdtek a fáradságtól. Másnap mesélték, hogy valamikor éjjel korgó gyomorra ébredtek, s bontogatni kezdték a friss őzhúst, de mivel túlságosan lusták voltak, hogy fáért az erdőig menjenek, úgy döntöttek, kihúzzák tövestől a keresztfát, s annak tüzénél sütögették meg az őzpecsenyét. - A végén még a pléh Jézust is beledobtuk a tűzbe - mondták viccesen - hogy nehogy tanú maradjon. Teltek a hetek, hónapok, s amikor a harangkon- gással egyszerre szált a hír a faluban, hogy Siklódi Pétert hazajövet Szeredáből meggyilkolva találták a domokosi állomásnál, elmondtam érte egy imát, s fel- küldtem a feleségemet a halottasházhoz, segíteni az özvegyet vigasztalni. A Kovsács János temetésén már összeakadt a szemünk Ambrus Árpival, s mindketten elkaptuk egymásról a tekintetünket. A padlásról esett le a szerencsétlen, cséplés után és a nyakát törte. A folytatását már tudják a domokosiak. Egy hete temettük el Ambrus Árpit, s azóta is magyarázom, rossz sofőr volt, az ilyen ne vezessen autót. Nem vagyok én babonás ember, mentősoförként naponta találkozom a halállal, de három fiatalember egy év alatt, hirtelen halállal, ritkán megy el egy olyan kis faluban, mint a miénk. A szó elhalt, s a tábortűz is pislákolt egyet kettőt, majd kialudt. De még ott ültünk egy darabig, mindannyian, elmerülve figyeltük a csendet, mig a Feketerez tetején vörösödni kezdett az égbolt, s a hajnali szellő megborzongatta a bőrünket. A vadászok leporolták a nadrágjukat, a puskát a vállukra vették és egyes sorban elindultak új vadászkalandok felé. Csiby Éva em HÍRDETÉS A magyarországi 993. számú gróf Teleky Pál cserkészcsapat (H-5062 Kőtelek, Kossuth L. u. 9.) azzal a kéréssel fordul az amerikai magyarsághoz - a cserkészcsapatokhoz is hogy az árvizek alatt összedült cserkészház felépítésének költségeihez (mely 3.500 dollár) adományaikkal nyújtsanak segítséget. Az adományozók vagy cserkészcsapatok nevét a cserkészház falán feltüntetik. Erdély magyar föld, ne hagyjuk elveszni!
