Amerikai Magyar Újság, 2004 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2004-12-01 / 12. szám
20 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2004 Karácsony SAJTÓSZEMLE Magyarországi és külföldi hírek G rovatunkat a hazai lapok internetes híreiből állítjuk össze. (MTI, Magyar Nemzet, Új Ember stb.)-Nemzeti Fórum néven alakít egyesületet a Lakitelek munkacsoport - közölte Lezsák Sándor. A politikus elmondta, egyesületük bejegyzése hamarosan megtörténik. Szavai szerint nem pártban gondolkodnak: még ma sem tartja politikai illúziónak azt, hogy az MDF vissza fog térni eredeti értékrendjéhez. Lezsák hangsúlyozta, 2005. május 8-ig függetlenként dolgozik a parlamentben, május 9-től pedig feltehetően valamelyik frakció tagjaként. „Addig kivált, kizárt képviselőtársaimmal együtt munkacsoportot hoztunk létre, amely bár korlátozott jogosítványokkal rendelkezünk, de alkalmas arra, hogy ennek a kvázi frakció tagjainak gondolatait meg tudjuk jeleníteni” - mondta.-Kelenföldre „költöztetné” a MÁV a Déli pályaudvart. 150 ingatlanától válik meg a MÁV az idén. A vasúttársaság az eladásokból 1,5-2 milliárd forintos bevételt remél. A tervek szeint a jövő évben újabb épületeket és telkeket értékesítenek, olyanokat is, amelyeket jelenleg még használnak - ezeket több évre visszabérelnék. A MÁV valószínűleg az Andrássy úti vezérigazgatóság épületét is eladja, de tervezik a Rákosrendezői és a Józsefvárosi pályudvar fejlesztését, a Déli pályaudvar területét más célra hasznosítanák.-Hivatalos zárónyilatkozat nélkül ért véget a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) VIII. ülése Budapesten. Miután a Máért tagszervezeteinek nagy többsége külön nyilatkozatot fogadott el a kettős állampolgárság támogatásáról, az ülés hosszas, ámde eredménytelen egyeztetés azzal zárult, hogy nem sikerült egyetértésre a tanácskozás hivatalos dokumentumának szövegéről. Az 1999-ben Magyar Állandó Értekezlet néven intézményesült magyar-magyar párbeszéd történetében ez az első alkalom, hogy egy ilyen tanácskozás hivatalos dokumentum elfogadása nélkül ért véget, illetve csak különnyilatkozat készült, amelyet a magyarországi kormánypártok nem írtak alá.-Nem kapta meg az elfogadáshoz szükséges kétharmados többséget az Irakban szolgáló magyar szállítókontingens mandátumának meghosszabítására irányuló előteijesztés a parlamentben. Az Országgyűlés a kormánypártok 191 igen és az ellenzék 159 nem szavazatával utasította el azt a határozati javaslatot, mely szerint 2005. március 30-ig maradtak volna a magyar katonák Irakban.-Ismét kulturális háború dúl Amerikában. Az Egyesült Államok partvidékein élő liberális többség értékei szerint köszönő viszonyban sincsenek az Amerika „szívében” élők értékeivel. Meghökkentően nagy számban szavaztak például Bushra az emberek csak azért, mert ellenezte az egyneműek házasságának legalizálását. A Bushra szavazó vallásos jobboldal már hosszú ideje támadja a „szekuláris, liberális elitet”, amelyet felelősnek tart a zabolátlan individualizmusért, az iskolák és társa- dadalom morális hanyatlásáért. A Bushra szavazók a hollywoodi értékeket és a pornográfiát is mélyen elitélik. —Rosszlány és szalámi - országimázs a Magyar Turizmus Rt.-tői. Tony Curtis aranyszabályai a Budapestre látogatóknak: - Keress magadnak egy csinos magyar társat, lehetőleg olyat, aki nem beszél angolul. - Andalogj vele az utcákon. Ülj le egy kávéház teraszán. Üldögélj egy kicsit a Duna-parton, a Lánchidnál. - Kóstold meg a magyar szalámit. Nem viccelek. Ez a legjobb szalámi a világon!-Az V. kerületi főorvos tiltott helyen való dohányzáson érte Molnár László szocialista képviselőt az országház folyosóján. Molnár közölte, hogy bepanaszolja a főorvost, mert egy újságíró előtt vette fel a jegyzőkönyvet (hát igen, ha tanú van nem lehet letagadni), majd hozzátette, hogy holnap is a tiltott helyen fog pöfékelni.-A betiltott Trianon-sorozat a Hír TV-ben. Hetente, vasárnap esténként kilenc órától látható a Hír TV- ben a bennünk élő Trianon című, tizennégy részes Koltay Gábor-dokumentum film, amelynek első részét november 7-én vetítette a csatorna. E dokumentumfilmet március 6- tól már műsorára tűzte a Magyar Televízió, ám mindmáig tisztázatlan körülmények között, állítólag televíziós szakemberek és történészek szakvéleménye alapján szinte az utolsó pillanatban kivették a programtervből. A filmben többek között Nemeskürty István, Fejtő Ferenc Pozsgay Imre Raffay Ernő történész vall a trianoni stigmáról, Vörösmarty, József Attila, Reményik Sándor, Juhász Gyula, Wass Albert művei hangzanak el Szeleczky Zita, Bessenyei Ferenc, Csurka László, Koncz Gábor előadásában. Koltay Gábor rendező és Somlay Zsuzsanna producer a Velünk élő Trianon anyagából mozifilmet is készített, a Trianont, amelynek bemutatója június 5-én volt az Uránia Nemzeti Filmszínhában, és azóta több nűnt százezren nézték meg. Nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy kitaláljuk: a tizennégy részes, az egyes epizódokat a mozifilmnél részletesebben kifejtő variáció bizonyára helyből megháromszorozza a betiltott film nézőszámát. (P. Z.)-Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szokásos kedd reggeli, a Magyar Rádiónak adott interjújában a kettős állampolgárságról és arról beszélt, hogy a kormány miért került szembe a határon túli magyar szervezetekkel. Kijelentette, hogy a népszavazás jobban megosztja az országot, mint bármi az elmúlt két évben. „Nem a népszavazási kérdés osztja meg az embereket, Gyurcsány Ferenc szándékosan zavarosan beszél a kettős állampolgárságról, ta