Amerikai Magyar Újság, 2004 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2004-12-01 / 12. szám
2004 Karácsony AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 5 Kirje, kirje kisdedecske Ha behunyom a szemem, hip-hop utazok az időben vissza, ismerős utakon suhanok, s már ott állok a kapunkban. Lenyomom a kilincset, vidám orral szimatolok: sül a kalács, sül a hús! Mert utaztam akkor is, gyerekkoromban, haza karácsonykor a távoli iskolából. Vonatról vonatra szálltunk át, kis vonatról nagy vonatra. Egyre fogyó gyerektársasággal, el-elhagyogatva a közbeeső állomásokon a barátokat. Az utazás izgalma keveredett az ünneppel, a gyerekkor határán egyensúlyoztam boldogan, mivel az utazás olyan felnőttes dolog volt, de a karácsonyt még gyermeki szívvel csodáltam. Áhítatom, sóvárgásom gyermeki volt és teljes, ajándéknak számított a hazaérkezés, a betoppanás, a sült kalács illata és anyám öröme! Nem tudom, milyen volt a gazdagok karácsonya, ma sem nagyon érdekel. Csak azt tudom, hogy milyen volt a szegényeké. Én úgy érzem, s ma is úgy érzem derűsen, hogy tökéletes volt. A legtöbbet adtuk, kaptuk: a szeretetet! Hogy is mondjam, hogy érthető legyen? Mi, gyerekek, a szegénységet természetesnek fogtuk fel, abban éltünk, és nem nagyon éreztük, hogy más is lehetne. Cipőnk-ruhánk volt, ha néha foltozott is, ettünk is, mint más, hiszen körülöttünk mindenki szegény volt. De a világunk egyáltalán nem volt csonka vagy szűkös, hiszen minden más egyebünk megvolt: a szívünk, az eszünk, a kedélyünk. Talán egy picit elevenebb, mohóbb is, talán egy picit jobban örültünk mindennek. S volt, amiből többet kaptunk, ami kimeríthetetlen bőségben áradt felénk, a szeretet! Mert talán mégis csak van igazság a földön, hogy a szeretet pótolni tudja a hiányzó kincseket. Este volt már, mikor megérkeztem. Óvatosan csuktam be a kaput, s bekopogtam a világító konyhaajtón. Öcsém nyitotta ki, s rám kacsintott: „Láttam a karácsonyfát!” Anyám a tepsit húzta ki éppen, gyorsan feltette a tűzhelyre, s hozzám szaladt. Ölelgetett, csókolgatott. Befele kiabált a szobába, ahol apám díszítette a karácsonyfát: „Gyere ki! Gyere ki! Megjött.” Apám kidugta fejét az ajtón, s ritka mosolya egyikét villantotta rám: „Hát megjött a Jézuska? Vagy csak a követe?” Leraktam a sarokba a fonott fűzfa koffert, amiben a mosnivalókat hoztam. A konyha közepére álltam, s amikor megint mindenki rámfigyelt, elővettem a zsebemből az ajándékot. Egy szép nagy dobozt a tarhosi grófi park fenyőfájáról. Mikor kellően mindenki megcsodálta, átnyújtottam apámnak. Apám ünnepélyes arccal átvette, forgatta, nézegette, még a fél szemét is becsukta hunyorítva, mint egy műértő, aki egy ritka ékszert vizsgál. „Éppen jólesz! - mondta . - Erről majd azt hiszi a karácsonyfa is, hogy fenyőből van!” S bevitte a szobába a tobozt, s rákötözte a citrusgallyakból eszkábált karácsonyfára. Izgatottan vacsoráztunk, fél szemmel állandóan a szoba felé pislogva. Apám mosolygott türelmetlenségünkön, szántszándékkal húzta az időt, lassan evett-ivott s kínálgatott minket is: „Na még ezt a falatot! Ezt is kóstoljátok meg.” Aztán ő sem bírta tovább. Felállt s hngosan mondta: „Megjött a Jézuska!” Betódultunk a szobába, meggyújtottuk a gyertyákat. Megcsodáltuk a házilag főzött szaloncukrokat, amelyeket szépen cifrázott-kivágott papírba csomagolt anyám. Megbámultuk az ezüstre festett, gyufaszál pöcökkel megtűzött diókat. S úgy néztük a piros almákat, mintha sose láttunk volna olyat. A toboz elől lógott, főhelyen, cémaszálon. Következett az ajándékosztás, mi, gyerekek egy-egy nadrágszíjat kaptunk. „Bőrből van!” - hívta fel a figyelmünket apám. A szomszéd szíjgyártó készítette a mi méretünkre. Rögtön a derekunkra kötöttük s úgy álltunk a fa mellé, s elénekeltük a karácsonyi énekeket. Először a Mannyből az angyalt. Utána, apám unszolására, hogy halljuk, mit tanultál a zeneiskolában, egyedül énekeltem: „Kiije, kirje, kisdedecske, betlehemi gyermekecske. Úgy hallottuk, megszülettél, szegények királya lettél!” Apám bólogatott: „Kéijük bizony nagyon, hogy eljöjjön!” Csukás István Magyar Karácsony Fehér Karácsony! Tündököl az alvó házakon, A Béke halk harmóniája Ömlik be minden ablakon. Csend és éjszaka! Puhán von be mindent az ég hava, Istenem, bár el soh se múlna, E csodás, szent Karácsony éjszaka! Isteni Kisded! Mosolyod melegít ma minden szívet, Csodálva nézzük bájlón fénylő, Ragyogó, ég-kék szemeidet. Hallga, csak, hallga! Mintha most ezernyi nagy harang zúgna, Neki zúg, cseng, bong neki zeng mind, A szívünk ma őneki húzza! Zúgjon is mind ma! Lelkűnkben halk hang súgja és zsongja: Az Ő ajándéka, Néki köszönjük, E csodás, szent Karácsony éjszaka! Dr. Miskolczy Kálmán Köszönet mindazoknak, akik színvonalas munkájukkal, anyagi támogatásukkal segítik a lap folyamatos megjelenését!
